Képviselőházi napló, 1869. II. kötet • 1869. junius 15–julius 15.

Ülésnapok - 1869-38

38. országos ülés június 28. 1869. p^g képét mutatja ezen országgyűlés a nemzet állapotának, hogy abból megértjük: miért nem következtek később oly törvények, melyek a nemzet ezen választási jogát fentartották volna. A királyi személynők Orbán István volt, és midőn megnyitotta az országgyűlést októberben, valami Kende nevezetű kifogást tett a szatmári követ ellen, hogy mig Szatmár városa nincs az ország törvényeibe beezikkelyezve, a követnek ne lehessen szólnia. (Nyugtalanság.) Ebből vita támadt, s mit mondott az elnök? (Zaj. Halljuk! Elnök csenget.) Az elnök azt mondotta, hogy kötelességévé tétetett, hogy az ily csávogók nevét följegyezze és följelentse; mikor azután erre azon észrevételt tették; tehát beszélni sem szabad, és ki akartak menni, akkor azt mondotta: „Igen is beszélni szabad, de hallgatni is." Midőn azután ott maradtak, megváltoztatta szavait és igy szólt: „T. magyarországi statusok, édes véreim, jóakaróim, atyámfiai, szomszédaim, nagyságok és kegyelmesek! örülök, hogy ide jöttek, és hogy a mindenható Úristen által kiragadtattak a törökök torkából. Tisztemnél fogva arra kérem és kényszerítem önöket, óvakodjanak oly pártoskodástól, mint a múlt sopronyi országgyűlésen. A királyi meghivó levélből láthatták, a czél az, hogy József fhget megkoronázzuk, mert ez az egyedüli mód, hogy bajainkat orvosoljuk. Mert hát lássák Bécs kapuján ott van. „A. E. I. 0. U." e betűk

f jelentik: Aquiia Electa Juste Omnia Vincit. Es azt is vegyék figyelembe, hogy ez azt is jelenti: „Austria Erit In Őrbe Ultima." Arra vette a rendeket, hogy mindent elfogadtak, a mit javaslott. Uraim! midőn az országgyűlés ily előzmények következtében mindent elfogad, igen furcsa világot vet az a nemzet állapotára és a nemzet viszonyaira. Csoda-e aztán, mondom, hogy később arról, hogy a birák választassanak meg, törvénykönyvünkben szó sem volt. De mindamellett, hogy igy becsúszott a királyi kinevezés, mégis később is legalább szine volt a választásnak, a mennviben nem a kir. kanczellária által egyenesen, mint most szándékoltatik a miniszter által, és a mint szokott történni, a miniszter ellenjegyzésével; hanem a kir. tábla s illetőleg a hétszemélyes tábla^ előterjesztése alapján történtek a kinevezések. Es igy mégis a választásnak legalább némi szine az utóbbi időben is megmaradt. Ezt akartam felelni arra, hogy nálunk Magyarországon a kinevezési elv volt az uralkodó. A választott bírákat a kinevezett bírákkal hasonlítom össze. Mivel volt szerencsém mindkét nemüekkel érintkezni, roppant különbséget találtam, s ezt is nem elméletből, hanem gyakorlati tapasztalatból mondhatom. A kinevezett birák a Bach-rendszer alatt egészen elszigetelten, egészen ridegen állottak a világtól, részint, mert különb embereknek tartották magokat, mint mások, részint, mert a közönség sem viseltetetett irányukban rokonszenvvel. Most is attól lehet tartani, midőn azon nép látja, hogy íme ezek a kinevezett birák, kiknek kinevezése miatt egyik jogomtól fosztattam meg; most sem fog rokonszenvezni a nép ezekkel, és ezen idegenkedés most is előtérbe nyomulván, alkotunk egy elszigetelt kasztot : ez lesz a birói kaszt. A választott bírónál a felelősségre vonatás minden pillanatban feje fölött függ és épen a közvélemény vonja felelősségre: mert tudjuk, hogy a városi tisztviselőket a városi közgyűlés, a megyei tisztviselőket a megyei bizottmány szokta feleletre vonni. Es van rá törvény — nem csak gyakorlat, de törvény is — hogy e testület a választott bírákat el is mozdíthatja, ha erre elegendő okot szolgáltatnak. Igaz, hogy a megyebizottmányok úgy vannak most alkotva, hogy a bizottmánvi gyidés harmadik, negyedik napján vonatik csak felelősségre az illető tisztviselő; e praxis eredménynyel nem bir. De épen azért ugy kell szerveznünk e testületeket, hogy oly testület alakittassék, mely teljesíteni fogja jogát, mely felelősségre vonhassa az illető tisztviselőt , és mely azt, ha kell, el is mozdíthassa. A kinevezett birákat illetőleg szeretném ha itt volna Pulszky Ferencz t. képviselőtársam, ki egy igen gyönyörű példányképet mutatott be egyik történeti regényében, midőn Németh János, a kir. táblánál causarum regalium magister, bizonyos férfiaknak oly szép kimenetelt rendezett, mikor ama bírónak — mert bírónak tekinti, valamint az igazságügyminiszter ur is a tiszti ügyészeket a bírósággal összezavarja, egy fogalom alá vonja — ezen bírónak államhivatali bölcseségét lefesti: ez nem törődik a világgal, nem keresi a világ körét, büszke arra, hogy a világ keresi öt, büszke arra, hogy minden rangú és rendű ember kegyét vadászsza és keresi tőle az igazságot. De hogy hosszadalmas ne legyek — mert azért is bocsánatot kérek, hogy eddig szóltam — (Halljuk!) nem akarván apió czáfolatokba bocsátkozni, épen az előttem szólottak egyike megjegyzéséből veszek alkalmat, hogy én a kinevezett bíróságnak eleven képét mutatom be. Csáky Tivadar gr. képviselőtársunk ide fordulva panaszt tesz, hogy, ugy mond, van parlamenti tag, ki egy nyilatkozattal a bíróságok tekintélyét és azét, kinek tulajdonképen a bíróságokhoz köze nem volna, a minisztert, megtámadta. Én egyetlen hanggal sem fogom elárulni azt, hogy az igazságnak előadásából csak egy