Képviselőházi napló, 1869. II. kötet • 1869. junius 15–julius 15.

Ülésnapok - 1869-38

162 38. országos Ülés június 28. 1869. ellenségévé tettel Felfogásom szerint ez nem lehet, és azért ily modorban nem is kívánnék el járni. Ámde igenis azt tartom, hogy a parlalamentális kormányrendszer mellett a legfőbb hivatalnokok és igy nem csak az államtitkárok, hanem — különösen a belügyminisztériumnál — az osztályfőnököknek is az uralkodó párttal, és annak főembereivel, a miniszterekkel szorosan egy véleményben kell lenniök. Én azt hiszem, igen helyes volt mondanom, hogy az ilyen hivatalnoknak, ha egyszersmind képviselő is, becsületbeli s erkölcsi kötelessége a kormány előterjesztéseit védeni. Ha pedig nincs az illető minisztériumával egy véleményben, akkor erkölcsi és becsületbeli kötelessége, hogy vegye kalapját és távozzék azon hivatalából, a mely őt meg nem illetheti. (Igaz! a bal oldalon-) Ez felfogásom e tekintetben, és miután igen tisztelt barátom Tóth Vilmos egyenesen kimondta volt, hogy ő a megyei rendszert egyátalában nem szereti, hanem csak a többségnek enged e tekintetben — igen jól megértem azt, hogy ő oly hathatosán pártolta Horváth miniszter urnák előterjesztését, mely alkalmas arra, hogy a megyei rendszernek az első halálos döfést adja. És épen mert ezen őszinte nyilatkozatot tette Tóth Vilmos barátom, el fogom várni, hogy annak idején, ha netán mégis a minisztérium a megyéknek és a törvényhatóságoknak nagyobb autonómiát akarna engedni — nem levén ez az ő meggyőződése — kövesse erkölcsi és becsületbeli kötelességét, vegye kalapját és távozzék. Ezek nyomán az ő magatartása akkor, mikor a minisztérium elő fogja terjeszteni a törvényjavaslatot a megyékre nézve, fog nekem irányul szolgáim; mert ő mint a belügyminisztérium tevékeny tagja, nagyon jól fogja tudni, honnan fúj a szél, és a eentralisatió felé van-e irányozva a megyék alkotása, vagy pedig az autonómia felé. Még igen tisztelt barátom Éber Nándor mostani előadására vagyok bátor egy pár észrevételt tenni. (Halljuk.) 0 oly szép szavakkal festette az angol alkotmányosságnak alapját és az ottani igazságszolgáltatást, oly szép szónoklatot taxtott, hogy valóban csak azt kívánnám, hogy a jelen minisztérium ugyanazon lépteket kövesse. De én mindabban, a mi itt történik az ujabb időben, inkább a centralisatio és a franezia systema felé hajlást látom, mint az angol systemához való közeledést. Emlékeztetek arra, hogy a centralisátiót Francziaországban annak idején XIV Lajos hozván létre, ennek következése csakhamar az volt, hogy utódai elvesztették a trónt. Emlékeztetek arra, hogy a centralisátiót I. Napóleon vitte a legnagyobb tökéletességre, és nem sokára Parist idegen hadseregek szállották meg. De én Éber barátomat beszéde fonalán ellenmondásban találom. Midőn előbb igen szép szavakkal monda, hogy elveket alkalmazni és nem elveket kimondatni akar, és mégis pártolja ezen törvényjavaslatot, a mely csak elveket állit fel, és azt az alkalmazást, melyet maga is meg kivan, és melyet mi követelünk, elhalasztgatja; azt vártam volna tőle, hogy: velünk szavaz majd. Tiszt, barátom, a magyarnak egy tulajdonságát emiitette fel, mely igaz, — de tán épen az általam felemlített érvényre juttatási ösztönből származik — hogy tudniillik a magyar ember jóformán mindenre alkalmasnak tartja magát. Én még azt is hozzá tehetem, hogy tapasztalásom szerint igen sokra alkalmas is. Ez állításunknak senkisem mutatja fényesebb példáját, mint épen az előttem szólott. (Helyeslés. Derültség.) Ő 1848-ban a minisztériumnál titkár volt, — később igen kitűnő katona Olaszországban, — azután a reá bizott diplomatikai missiokat a legjobban és legügyesebben vitte véghez, — utóbb a világ legnagyobb, leghatalmasabb hírlapjának egyik kitűnő levelezője és munkatársa, — most mint politikus és fényes szónok tünteti ki magát. Ot különböző állást foglalt el, és mindegyikben brillírozott ; pedig ő: magyar ember. (Helyeslés.) Remélem, sokan azok közöl, a kik zörgetni fognak oly hivatalok elnyeréseért, melyek után 14 éven át híjába sóvárgott a magyar ember, s kik akkor, mikor az ajtót koczogatják, csak fél képzettséggel birnak, épen azért, mert a magyar ember érvényesíteni akarja magát mindenütt, mikorra bejutnak, rövid idő alatt el fogják sajátítani azon tulajdonokat, melyek szükségesek, hogy férfiasan betöltsék hely őket. T. ház! Miután én a helyhatósági rendszert olyannak ismerem, melyben az általam ismételve jelelt tulajdonai a magyarnak leginkább találnak helyt kifejlődésökre; miután politikai helyzetünket olyannak látom, hogy ha idővel egyszer oly kormány fog majd következhetni, mely ismét idegen hatalomra támaszkodva, nem engedelmeskedik a nemzet többségének; mert ugy látom, hogy ezen esetben, ha nem létezik egy törvényes intézmény, melyben az ellenmondás, némileg az ellenállás szabályozva, törvényes korlátok közt eszközölhető lesz, a kitörések elmulhatlanok, miután én — a rend embere lévén — a kitörést átalan nem óhajtom, a jelen pillanatban hazánkra igen veszélyesnek tartom: igen természetes, hogy a jelen törvényjavaslatot épen Éber Nándor képviselő társam érvére támaszkodva, elhalasztatni kívánom addig, mig mind a birói székek rendezéséről, mind pedig a megyék és egyéb municipiumok szervezéséről szóló törvényjavaslatok előttünk ismeretesekké lesznek, az azok-