Képviselőházi napló, 1869. II. kötet • 1869. junius 15–julius 15.

Ülésnapok - 1869-38

154 38. országos ülés június 28. 1869. ezek épen ugy eszközölhetik a törvénykezelést az állam nevében, mint eszközli az állam kormánya. (Helyeslés a bal oldalon.) Hivatkozott a történelemre is a t. miniszter ur, és azt monda: bebizonyította Magyarország története, hogy a megyék a szabadsággal ellentétben állnak, mert mig a megyék legnagyobb erélyükben voltak, addig, mig az ország védelemben állott: a mint az ország a haladás terére lépett, minden egyes lépés a haladás terén, a megyének egy-egy jogát semmisítette meg. En részemről ellenkező nézetben vagyok. Tudjuk mindannyian, hogy a haladás Magyarországon főleg 1825-ben kezdődött; de azt hiszem, nem fogja kétségbe vonni senki azt sem, hogy épen 1825től 1848-ig a megyék is erőben és hatalomban, nemhogy fogytak volna, de folyvást gyarapodtak. Az 1848-iki törvényhozás a megyének egyetlenegy jogát, igaz, fontos jogát törölte el: eltörölte a követválasztás és utasításadás jogát; de azt eltörölte azért, hogy azt, a mi egy kaszt joga volt addig, egy nemzet jogává tegye. (Élénk helyeslés a bal oldalon.) A t.hatóságok jogkörének ily modorú megcsonkítását nem fognók ellenezni; ámde most nem erről van szó, hanem arról, hogy a megyék jogait megcsonkítsuk a kormányhatalom érdekében. (Ugy van! hal felől) Es épen azért nem áll az, hogy, ha a megyékhez anynyira ragaszkodunk, majd ha a községek szervezése fog szőnyegre kerülni, kénytelenek leszünk a községek önkormányzatát is ellenezni: mert ez is csonkítja a megye jogait; nem áll ez, mert mi a megyét nem mint absolut fogalmat szeretjük, hanem szeretjük, mint az önkormányzat védőjét és fejlesztőjét. Ha tehát ezen megyétől azért kívántatik áldozat, hogy az önkormányzati szerkezet szélesebb alapokra fektettessék: szívesen megadjuk azt, mert épen abban értünk czélt, a miben akartunk. Tóth Vilmos képviselő ur beszédére is van még két észrevételem. Egyik az, hogy nagyon is erélyesen indokolta azt: mennyire szükséges a törvénykezés és igazságszolgáltatás elválasztása. Az igen t. cultusminiszter ur is igen szép értekezést tartott, hogy az államhatalom három különféle nyilvánulását egymástól elválasztani mennyire szükséges. Azt gondolom, ezt senki sem tagadhatja, mindenkinek be kell vallania, hogy az államhatalom három fő nyilvánulásának az igazságszolgáltatásnak, közigazgatásnak és törvényhozásnak egy kézben vagy egy testületben egyesítése elnyomásra és zsarnokságra vezet. Senki sem tagadhatja, hogy e különböző hatalmak elválasztása szükséges. De engedjék meg azt, hogy — habár némi kitéréssel — elmondjam ez alkalommal igen röviden nézetemet e három hatalom elválasztásáról. Abstract elméletet az életben büntetlenül keresztül vinoi akarni nem lehet; épen azért tapasztaljuk azt, hogy a kik ezen elméletet abstracte keresztül vinni akarták és megtagadták a természetben fekvő érintkezési pontokat ós az ezen összefüggésből eredő kölcsönös befolyást, oly ürességeket idéztek elő az államéletben, melyeket a legéleterősebb végrehajtó hatalom túlkapásaival töltött be. így volt ez Francziaországban. Ellenben Angliában, mely ha nem csalódom, az első állam volt, hol a bíráskodás a közigazgatástól el választatott, hol nem az abstract elmélet, de a gyakorlati élet követelményei szoktak követtetni; elválasztották ugyan ezen két ágát az államéletnek, de ugy választották el, hogy ott hol az élet érintkezési pontokat teremtett, az érintkezést meghagyták, meghagyták jelesen lent, a békebiróságoknál. Azontúl, és ez szerintem az egyéni szabadság első föltétele, a közigazgatás soha semmi szin alatt nem gyakorolhat befolyást az igazságszolgáltatásra: mert akkor az igazságszolgáltatás, mely az államhatalmak legszebbike, de leggyengóbbike, el fogna nyomatni. De megfordítva, az igazságszolgáltatásnak engedtek befolyást a közigazgatásra, ámenynyiben minden egyes állampolgár és testület a közigazgatás túlkapásai ellen a törvényszékeknél kereshet és találhat orvoslást és mentséget. És megjegyezve még a másik, a törvényhozó hatalom helyzetét is, ennek is megengedték a maga ülő befolyását, valamint magának a végrehajtó hatalomnak is a törvényhozásra az őt megilletőt. Jelesen némely esetekben a legfelsőbb bírák ellen panaszt emelni az országgyűlés utján lehet; s ennek nyilatkozata utján elmozdítani az oly birót, ki ellen a panasz alaposnak bizonyul, továbbá, a törvényhozás és végrehajtás viszonyát illetőleg, meghagyták a kölcsönös befolyást, a mint azt meg is kell hagyni, mert a nélkül parlamenti kormáiryzat nem is lehet. Igaz, a végrehajtó hatalmat a fejedelem nevezi ki, és ez törvényeket nem alkothat; de kikből nevezi őket 1 A törvényhozás legbefolyásosabb tagjaiból. Itt van a törvényhozás első befolyása a végrehajtásra. Azután a törvényhozás a végrehajtó hatalmat felelősségre vonhatja, sőt a fejedelem által felszólalás utján el is bocsáttathatja a hivatalból. Itt van a másik befolyása a törvényhozásnak a végrehajtásra. Megfordítva igaz, a végrehajtó hatalom nem alkothat törvényeket; de épen parlamenti kormányforma mellett, miután azok, kik gyakorolják, tagjai, még pedig nagy fontosságú tagjai maradnak a parlamentnek, miután a javaslatok legnagyobb része tőlük veszi