Képviselőházi napló, 1869. II. kötet • 1869. junius 15–julius 15.
Ülésnapok - 1869-37
37. országos ülés június 26. 1869. 117 én Kiss Miklós indítványa folytán megnyitottam a tanácskozást azonnal, miután a többség ugy nyilatkozott, hogy a tárgyalást meg kívánja kezdeni. (Közbeszólások jobb felől: Ugy van!) Ennél fogva azonnal tárgyalható volt. Ivánka Imre: Ha tehát most tárgyalható: bátor vagyok a tárgyhoz szólani. Elfogadom — most ez egyszer — Kovách László indítványát, (Derültség) melyet ezélszerübbnek tartok, mint ketté szakasztani a napot. (Elfogadjuk !) Elnök: E szerint a t. ház elfogadja, hogy az ülések reggeli 9 órától délutáni 3-ig tartassanak. Ha méltóztatnak megengedni, mielőtt a napi renden levő kérdést tárgyalnék, bátor leszek egy jelentést tenni. (Halljuk!) Jelentésem az, hogy a tegnapi napon vettem miniszterelnök ur hivatalos tudósítását, miszerint a közösügyek tárgyalására már megválasztott bizottságok ő felsége által f. évi július hó 11-ik napjára hivatnak össze Bécsbe. Erről a megválasztott képviselő urakat kotelesse'gem szerint egyenkint tudósítani fogom. Következik a napirendre kitűzött tárgyhoz szólni kívánók között Hrabár Manó. Hrabár Manó: T. ház! Én a most kimondott határozat alapján indíttatva érezem iramat kijelentem azt, hogy éu a lehetőségig rövid akarok lenni; mert igen jól tudom, hogy utánam a szólani kívánók egész serege van feljegyezve Mielőtt azonban a tárgy érdeméhez szólanék, legyen szabad Várady Gábor t. képviselő urnák — mondhatnám „ragyogó fényű szemkápráztató* philippikájára, de hogy sértő ne legyek, csak azt mondom, ékes beszédére, némely megjegyzéseket tenni. (Nevetés és helyeslés.) Kezemben levő beszédében azt mondja a t. képviselő ur: „az igazságkiszolgáltatás elkülönítetik a közigazgata'stól; hol fekszik azonban az igazságszolgáltatás határa és hol kezdődik a közigazgatás." Megvallom, igen nagy szolgálatot tenne a t. képviselő ur, nem annyira nekem, mint a jog tudománynak, ha meghatározná azon határvonalat, a mely a kettőt egymástól elvá lasztja, s a mely a jogtudományban mindeddig megállapítva nincs. Ha a tisztelt képviselő ur a jogtudományi szaklapokat olvasta, a mint én legkevésbé sem kételkedem, akkor tudnia kell, hogy Európa legjelesebb jogtudósai e határvonal meghatározása felett épen most foly a legszebb tollharcz. S épen azért e hiányt nem találom olyannak, hogy e miatt a törvényjavaslat elodázását lehetne követelni. (Helyeslés jolb oldalon.. Ellenmondás a bal oldalon.) Azt mondja továbbá a t. képviselő ur, beszédének egy helyén: „szavainak ragyogó fényével vakitóan megvilágította az előtért, mint azt gyakorlott bűvészek tenni szokták, kápráztató képet rajzolt elénk, hogy elvonja figyelmünket." E hatásra számított frázishoz én csak nagyon rövid pár szót szeretnék hozzá tenni: „megragadólag beszélte el a szónoklat netovábbjával, képletek s frázisok özönével, második kiadásban 1869-ik évi június 24-én Várady Gábor, técskerület igen tisztelt képviselője. (Nagy 'nevetés és éljenzés a jobb oldalon.) Még csak egy megjegyzésem van, melyet el nem hallgathatok. Azt kérdi a t. képviselő ur beszédében: miért nem terieszté elő az igazsásügymmiszter ur a törvényjavaslattal együtt nem csak a megye és község rendezésére vonatkozó törvényeket, de átalában mindazokat, melyek az uj átalakításhoz tartoznak ? Hiszen, kérem, az ur Istennek, mikor a világot megteremtette, hat napra volt szüksége, nem azért, mintha azt egy nap alatt meg nem teremthette volna, (nagy nevetés és helyeslés a jobb, ellenmondás a bal oldalon) hanem azért, hogy az általa teremtett emberiségnek praecedenspéldát adjon arra,hagy az ember, ha oly mű alkotásához fog, mely emberi ereiét túlhaladja, ahhoz ne egyszerié, hanem csak részletenkint fogjon. Hogyan követelheti tehát Várady Gábor ur az igazságügy miniszter úrtól, hogy ő összes törvénykezésünket egyszerre teremtse meg semmiből? (Derültség, helyeslés jobb felől.) Van még, uraim, ebben a beszédben igen sok olyan kifejezés, melyekre hason megjegyzéseket lehetne tenni: (Zaj) ilyenek például azok a sirkeresztek, a trójai ló, abureaueraticus hadsereg, a tyúkperek és nem tudom én még mi mindenféle ; de azokra megjegyzést csak azért nem akarok tenni, hogy az utánam szólóknak ily megjegyzésekre igen alkalmas anyagát el ne vegyem, hogy ők is megtehessék a magok észrevételeit. (Zaj és derültség.) Es most, miután előre bocsátottam, hogy az időt vesztegetni nem akarom, áttérek a dolog érdemére. Egyéni nézetem szerint a napirenden levő tárgynak két főkérdése van : egyik az, vajon a jelen törvényjavaslat tárgyaltassék-e jelenleg, vagy halasztassék el akkorra, mikor a megye rendezésről szóló törvényjavaslat is elénk fog terjesztetni, s miután erre igennel felelek, önként következik a második fokérdés, hogy : vajon ezen tjavaslatot a részletes vita alapjául elfogadjuk-e vagy nem % Én megvallom, hogy az első kérdésre nézve azon egyének közé tartoztam, kik . szerették volna, hogy a jelen tjavaslat tárgyalása alkalmával a rnegvék és községi szervezetről szóló tjavaslat is elénk adatott volna : mert tagadhat-