Képviselőházi napló, 1869. II. kötet • 1869. junius 15–julius 15.
Ülésnapok - 1869-36
110 36. országos ülés június 25. 1869. nyeiben gyökerezik. Ha azt élő tettekre alkalmazzuk, nagyon csodálatos találkozásával a véletlennek, ugy látszik, hogy azon műtét, mely az élő tetteknél a fájdalom sajgását idézi elő, ezen intézmény irányában szándékolt operationál is ugyanazon hatást hozza létre és ezt a ház igen t. elnöke által registrált, előttünk is tudva levő számos petitió igazolja, melyek mind arról panaszkodnak, hogy ezen két kérdést egymástól elválasztani nem jó; mig ellenkező irányban, azaz megelégedő nyilatkozatot hogy hallottunk volna, nem történt rá eset. A harmadik thesist illetőleg, melyet fölállítottam, t. i. hogy az egyes részek beókelésével nem az egésznek harmóniája, hanem disharmoniája idéztetik elő: az igen t. igazságügyminiszter ur is bevalotta, hogy ezen törvényjavaslat és társai, melyek utána következnek, még korántsem képezik azon cyklust, mely ide vágó volna. Es minthogy ő maga elismeri ezt, nem tekinthető ez másnak,mint egyes résznek. De kérdem, ha szabad hasonlattal élnem, vajon helyesen cselekednék-e azon gépész, ki, mielőtt gépének erőnagyságát átmérte és áttanulmányozta volna, az egyes részeket összerakván, nem arányosítaná azokat az egészhez, hanem majd később, midőn a gépet fői kellene állítani s működésbe hozni. Azon kitűnő logikával előadott theoriai thesiseket, melyeket a nagyon t. cultusminiszter ur az ellenvélemény támogatására felhozni méltóztatott, én is mint theoriát elismerem. Ugyancsak a nagyon tisztelt cultusminiszter ur tovább ment, és azt állította, hogy az igazságszolgáltatás önállókig rendezhető a reform alapján, és azok, a kik a collectiv tárgyalás mellett harczoinak, nem előre, hanem hátra mennek. Ezen állitáa első részére nézve, gondolom, a három fölállított thesis iparkodásom szerinti támogatása után szólanom nem kell. Hanem kívánok szólni azon nézethez, mintha azok. a kik az együttes tárgyalást kívánják, a reform terén nem előre, hanem hátra mennének. Én nem hiszem, t. ház, hogy a jó igazságkiszolgáltatásnak egyetlen postulatuma csak is a kinevezésben rejlenek. Ezt nem hiszem, mert meg vagyok győződve, hogy valamint én, ugy azon párt, melyhez tartozni szerencsés vagyok, egyátalában nem mondja azt, hogy az igazságszolgáltatás rendezése Magyarországban nem szükséges. Csakis a módozat, vagyis a modus procedendi ellen küzdünk. Nem hiszem, mondom, hogy bennünket azzal, hogy a reform terén nem előre, hanem hátra megyünk, vádolni lehetne. Méltóztassanak a bírói jog gyakorlásáról szóló törvényjavaslatból a harmadik szakaszt kitörölni, s én merem állítani, hogv igen könnyen meg fogunk békélni. Szintoly kitűnő elmeéllel húzta meg a nagyoa t, cultusminiszter ur a párhuzamot a modern s középkori államok közt, vonatkozólag épen az igazságszolgáltatásra; s itt, ha jól értelmeztem szavait, ő csakugyan a jó igazságszolgáltatásnak, és annak, hogy kiérdemelhessük a modern állam nevét, fő postulátumáúl a kinevezést állította. Én elméletben sem fogadhatnám el ezt, mert ugy vagyok meggyőződve, hogy épen a haladás, a democratiai irány alapján, határozottabb előlépés az oly intézmény, mely többeket részesít valamely jog gyakorlatában, mint az, a mely exclusiv szerepet, vagy omnipotentiát ad egyeseknek. De gyakorlati szempontból sem hiszem, hogy helyesen húzta volna a párhuzamot az igen t. cultusminiszter ur: mert hiszen akkor megfeledkezett Amerikáról, melyet a középkori államok közé, ugy hiszem, nem akar sorozni, mert hiszen az akkor még nem is existált. Azt is méltóztatott a nagyon t. cultusminiszter ur felemlíteni, hogy hisz ezen anhelatió. megtartani, a mennyire lehet, a megyék hatóságát, nem átalános, ez talán bizonyos részében a nemzetnek nyilvánul, de a nagy közönségre provocálhatna, miszerint ezen intézmény nem volna olyan, a milyenhez a közvélemény átalában ragaszkodik. Azt hiszem, a nagyon t. cultusminiszter ur e tekintetben csalódik, azon okból, a melyet előbb szerencsés voltam fölemlíteni: hogy a szabad institutiók postulatuma szerint nem tudnám megegyeztetni, hogy a nagy többség ahhoz, a mi szabadelvűbb, ne ragaszkodjék, mondom, nem hiszem, hogy e tekintetben állítása alapos lenne. Nem értjük mi azon megyéket, melyek 48 előtt voltak, s melyekről, nézetem szerint, Justh képviselő ur helytelenül jegyezte meg azt, hogy egyetlen egy sem törvényes. Azt hiszem, a 48 utáni megyék, miután 48-ban van letéve a képviselőség, tökéletesen törvényesek: de én ezt sem mondom, mert nem akarom a törvényhozást praeoccupálni. Képzeljünk magunknak eszményi megyét, mely a legtökéletesebb legyen, oryan legyen, mely megfelel a democraticus elvnek, megfelel hazánk kívánalmainak. Kívánjuk, hogy ezen megyék hatáskörének autonómiája csak annyiban szenvedjen csorbulást, a mennyiben a parlamentális kormányzat azt okvetlenül igényli. Megemlítette még az igen t. cultusminiszter ur, hogy minek féltékenykedünk mi a megyék jogkörének megszorítása miatt, holott az csak a községek rendezése után kerül elő \ és itt már engednünk kell. Megvallom, e tételben igaza van. Azonban legyen szabad egy természeti szabályt idéznem: azt t. i., hogy a kisebb folyók nagyon jól bele illenek a nagyobb folyók medrébe, de az teljességgel lehetetlen, hogy a Dunát az Ipoly medrébe bele erőszakoljuk; tehát nem hiszem.
