Képviselőházi napló, 1869. II. kötet • 1869. junius 15–julius 15.
Ülésnapok - 1869-36
100 36. országos ülés június 25. 1869. kinyomatását és napirendre tűzését a ház szabályok szerint nem ellenezhetem. Annak idejében, pedig, midőn az tárgyalásra ki lesz tűzve, elfogom mondani mindazt, a mit ifjúságom óta mostanáig a vélemény szabadság, és a törvények tisztelete mellett kötelességemnek tartottam kimondani. Tisza Kálmán: T. ház! Én magam részéről is érzem azt, hogy a tegnapi tanácskozás végeseménye kellemetlen és szomorú hatást gyakorolt. De engedjék meg önök elmondanom, hogy bennem a mai nap eseménye még szomorúbb benyomást keltett, (Ugy van! a szélső bal oldalon) midőn az igazságügyminiszter nyilatkozata után, egy képviselő által a ház asztalára oly inditvány tétetett le, melynek ezélja szabályt hozni s azt visszaható erővel alkalmazni , egy indítványt, melynek ezélja az, a szabályoknak tiszta és világos rendelete ellenére intézkedni s a tanácskozás rendjéről szóló szabályt megváltoztatni, ugy hogy az ne esak a jövőben, de ez ülésszak alatt a múltra is határozó legyen. (Helyeslés a szélső bal oldalon.) Magára a tárgyra nézve fentartom magamnak elmondani nézetemet annak idejében. Kétségtelen a házszabályoknak 99-ik §-a szerint, hogy, ha nem törvény alkotását ezélzó inditvány adatik be. azt ki kell nyomatni s azután lehet, ha szét osztatott, intézkedni: vajon tárgyaltassék- e vagy sem ? En tehát kérem az elnök urat, méltóztassék azt kimondani. En majd annak idejében elmondom nézetemet az indítványról, melyre nézve most csak azon egyszerű nézetemet nyilvánítom: bár ne kellett volna megérnünk, hogy e házban ily inditvány tétessék. (Helyeslés és felkiáltások jobb felől: Igaz, sajnos hogy szükséges volt megtenni!) Elnök: Ismétlem, a mit kimondtam, hogy a beadott inditvány kinyomatik és kiosztatván, napirendre tűzetik. Simonyi Ernő: T. ház! (Felkiáltások: Be van fejezve a tárgyalás!) Felírattam volt magamat. Elnök: Bocsánatot kérek: nem tudtam, hogy képviselő ur még szólni kíván; s e szerint idő előtt mondottam ki a végzést. Tessék szólani. Simonyi Ernő: Nem fognám egy pillanatra sem igénybe venni a t. ház figyelmét, ha a tárgy rendkívüli fontossága és komolysága nem kényszerítene reá. Vannak dolgok, melyeket egy parlament nem határozhat el a nélkül, hogy önmagát meg ne rontsa. Ily dolog az, melyben kérdés tétetik arra nézve: vajon valamely parlamentben van-e szólásszabadság, vagy nincs 1 (Zaj.) A tanácskozási rendet a házszabályok határozzák meg ; és ha a házszabályok hiányosak, — hogy pedig a mieink csakugyan hiányosak, azt nem most tapasztaljuk először, hanem tapasztaltuk már a múlt évi ülésszak alatt számtalanszor, — ez nem lehet oka annak, hogy oly inditvány terjesztessék be, mely a ház lételének lényegét támadja meg, t. i. a szólásszabadságot. (Zaj a jobb oldalon.) Az inditvány, mely most benyujtatott, oda czéloz, hogy a képviselő feleletre vonassák azért, mit a házban mondott. (Zaj.) De vannak, mint mondám, dolgok, melyeket a ház nem határozhat el, mert a törvény tiltja. (Fölkmltások jobb felöl: A Jiás souveram!) Önök, uraim, a képviselői felelősséget akarják megállapítani. Es miért ? hogy ne történhessék támadás a miniszterre, hogy a miniszter ne legyen felelősségre vonható. (Ellenmondás jobb felől.) De mit fognak önök mondani, ha az én igen t. barátom Irányi, megtartván kimondását, azt formaszerinti vád képen terjeszti a képviselőház elé? (Jobb felől: Tessék! Azt lehet!) Én nem akarok a tárgy érdeméhez egy szóval is hozzá szólani; hanem arra kérem a t. házat, hogy olyan indítványt, mely a parlament lényegével, létével meg nem fér, ne méltóztassanak tárgyalás alá venni. Deák Ferencz : T. ház! {Halljuk!) Megromlott egészségem nem engedte, hogy az ülést tegnap végig várjam, s igy nem voltam tanuja azon jelenetnek, mely most szóban forog. De ha igaz az, hogy Irányi képviselő ur tegnapi előadásának végén a következőket mondotta: hogy (olvassa:) „a miniszter (Horvát Boldizsár) ugyanaz, ki a 48-iki törvények egyik leghívebb, legjelesebb és legtisztább jellemű bajnokát, elődömet, törvénytelen ítélet következtében halálra kínozta"; — ha ezek voltak, mondom, szavai: akkor lehetetlen, hogy erre nézve én is ne nyilatkozzam. (Halljuk!) Nekem nincs szükségem arra, hogy e részben véleményt kérjek a mentelmi bizottságtól; a dolog a ház előtt történt, a háznak akkor jelen volt tagjai tudják, hogy igy történt, és tudják azt is, hogy az elnök akkor rendre utasította a szólót, és hogy többen, maga a miniszter ur is, fölkelt, hogy nyilatkozzék, azonban az elnök — hihetőleg azért, hogy az első fölhevülésből keletkezhető keserűségek kikerültessenek, az idő is későre járván, az ülést feloszlatta. Ha valaki azt kérdi: szabad-e, és kinek szabad a képviselőt az országgyűlésen a mondottakért feleletre vonni 1 ? én arra azt fogom felelni, hogy sem törvényeink, sem parlamentalis gyakorlatunk szerint, a képviselőt feleletre más nem vonhatja, és felette más nem határozhat, mint a ház. {Helyeslés a jobb oldalon.) Ez volt mindig a gyakorlat. Azt mondja Simonyi képviselő ur, hogy hasonló eset nem tőrtént. Történt, és pedig igen kellemetlen eset történt, mely vajha soha se is-
