Képviselőházi napló, 1869. I. kötet • 1869. april 22–junius 14.

Ülésnapok - 1869-12

90 12. országos ülés május 20. 1869. Mindegyik közülök külön-külön és függetlenül a többiektől készült. Ugy látszik, az ellenzéki töredékek előre is látták, hogy sem a ház bizottsága munkálatával, sem egymás közt egyet nem érthetnek, és azért eiettek a magok vélekedését a közönség elé juttatni, talán némi mellőzésével a parlamentalis szokásoknak: mert olyan országokban, melyekben felelős kormány van, a válaszfelirati vitának nincsen nagy jelentősége: mert mindig szabadságában áll a háznak a kormány és a kormány politikája iránt nyilatkozni. Nagyobb jelentősége a válaszfelirati vitának csak azon országokban van, hol a háznak nincs alkalma mindig felszólalni, azon országokban, a hol nincsen felelős kormány és hol a kormány politikájáról csak ily alkalommal lehet szőlani. Olyan idők voltak Magyarországban is 1861. és 65-ben, midőn a válaszfelirat és a válaszfelirati vita volt az egyetlen mód, mely által a trónhoz közeledhettünk, mely által elébe lehetett terjeszteni ő felségének a nemzet kívánságait. Akkor a válaszfelirati vita nagy nevezettességü volt: most, azt hiszem, kevésbbé nevezetes, kevésbbé jelentékeny. Ezt pedig mondhatom azért is, mert mindamellett, hogy négy válaszfelirati javaslat fekszik előttünk, mégis ha azokat taglaljuk, azt fogjuk találni, hogy igen számosak bennök és igen nagy horderejűek azon pontok, melyekre nézve semmi véleménykülönbség nem uralkodik köztök. így mindenekelőtt, s ezt örömmel jelentem ki, ugyanazon őszinte loyalis szellem lengi át mind a négy válaszfelirati javaslatot; be van tehát bizonyítva az egész müveit világ előtt, hogy Magyarországban nincs olyan párt, mely loyalitással és lelkesedéssel ne sorakoznék a koronázott fejedelemnek trónja körül. Szintúgy örömmel constatálhatjuk azt is, hogy midőn a felség felhí bennünket, hogy a nemzet összes erejét gyorsan és határozottan a belső átalakulásra irányozzuk, hogy akkor minden párt szívesen elfoglalja a reform terét, mindegyik érzi a kor kívánalmait, mindegyik megérti azt, hogy a belső átalakulás szükséges. E szerint híjába keresnek köztünk követőket a syllabusra és a forradalomra, mert ama pillanatban, midőn mi a reform terére lépünk, azon pillanatban törtünk a reactioval és törtünk a forradalommal. Mert igen jól tudjuk, hogy a reform szükségtelenné teszi a forradalmat, sőt midőn hozzá látunk a reformhoz,, minden párt világosan kijelenti, hogy óvatosan akar e részben eljárni. A választmány kijelenti, hogy „azon kegyelet mellett is, melylyel hazánk múltját tiszteljük, oly intézményekhez nem fogunk ragaszkodni, melyek hajdan korszerűek és talán szükségesek lehettek, most azonban az ország felvirágzását és alkotmányos fejlődését gátolják.* Tisza Kálmán és elvtársainak javaslata szintén ővakodik a rögtönzéstől, kárhoztatja a rögtönzést, és, a menynyire lehet, a régiből kivánja az ujat kifejleszteni. A huszonhat képviselő által aláirt javaslat pedig szintén feladja mindazt, a mi tarthatlanná vált, és az átalakulást részint a nemzet geniusa, részint a demokratia követelménye szerint akarja eszközölte ni. E szerint elvben alig van köztünk különbség, különbség inkább a modorra nézve létezik. (Halljuk !) Mig t. i. az ellenzék ezen alkalmat felhasználta arra, hogy a belreformra, az átalakulásra nézve egész programmját terjeszsze elő, mi ezt szükségesnek nem tartottuk. Mi megelégszünk azzal, kijelenteni azt, hogy nem késünk az elénk terjesztendő tárgyakat tanácskozás alá venni, „szemünk előtt tartva a nép jóllétének lehető emelését, az ország társadalmi szükségeit és a rendnek és szabadságnak egyesült és egymástól külön nem választható érdekeit." Tudjuk igen jól, mi nagy fontossággal bírnak törvényhozásnál a részletek, és így mindaddig, mig ezek előttünk nem fekszenek, és mig nem tudjuk, minők lesznek a miniszterek előterjesztései, Ítéletünket előlegesen lekötni nem akarjuk. Igen jól tudjuk, hogy a parlamentalis rendszer szerint első vonalban, ha nem is kizárólag, az initiativa a kormányt illeti. Mindaddig tehát, mig nem tudjuk, minők lesznek annak előterjesztései, és minők lesznek azoknak részletei, addig a háznak Ítéletét lekötni semmikép sem akartuk. De nem is akartunk arénát nyitni épen a válaszfélirat discussiójánál minden különböző véleménynek a közjog, a politika és a közgazdaság terén. Hiszen törvényeinkben annyi még a fogyatkozás, hogy akár hol nyúljunk hozzá, találunk három esztendőre elég munkát. Kár is és szükségtelen előre meghatározni a sort, vagy megmondani, mit fogunk mindent ezen idő alatt végezni. Látjuk azt elődeink példájából, látjuk az 1790-ki, 1832-ki országgyűlések példájából is, hogy habár a sor előre meghatároztatott, az élet még sem tartotta magát ahhoz. Igen jól tudjuk, hogy lehetnek, sőt vannak oly kérdések még ezeken kívül is számosak, és nem csekély fontosságnak, melyek megoldására a törvényhozásnak figyelmét ki kell terjeszteni. Fordulhatnak és fordulandanak is elő törvényhozásunkban oly fárgyak, és mi azokra nézve is eléje fogjuk terjeszteni ő felségének megállapodásunkat. Sajnálattal kell említenem, hogy azon megelégedés kifejezésére nézve, melylyel horvát test-