Képviselőházi napló, 1869. I. kötet • 1869. april 22–junius 14.
Ülésnapok - 1869-12
12. országos ölés május 20. 1869. 85 rosházat készült épiteni. Ezzel szerződést kötött, mely szerint a város kötelezte magát, hogy a Matica szamára egy termet fog építtetni a városházban, miért a Matica a városnak, semel pro semper 3000 forintot fog fizetni, a város ünnepélyesen átadja a termet a Matieának és ez íeljogosittatik, hogy ezt szabadon, háborítatlanul használhatja. Elő fogom mutatni azon contraetust is, melyet a Matica a várossal kötött. Táviratozni fogok s rövid időn értesülhetünk, hogy a Matica ezen szerződést megkötötte, hogy a 3000 forintot lefizette és a vármegyei közegeknek mindezekről tudomásuknak kellett lenni, miután a községi számadások revideáltattak és a 3000 frt. az évi költségekben benfoglaltatik és jóvá hagyatott. Tudomásuknak kellett tehát lenni a megyei közegeknek erről; de ha nem lett volna is, én magam személyesen voltam az első alispánnál márczius 21-én, előmutattam neki a contraktust, megmodtam neki, hogy azon helyiség a Matica tulajdona, és kértem, tétessék e tekintetben intézkedés: mégsem történt semmi. Én tehát jgenis egészen helyén találom azon feleletet, melyet belügyminiszter ur adni méltóztatott azon adatok nyomán, melyeket ő kapott; azon adatok azonban nem állanak, és én egészen ellenkező adatokat fogok előmutatni néhány nap múlva, a melyekből ki fog tűnni, hogy ezen felelet által megnyugtatva nem lehetek. A mi illeti azon említést, hogy ott nemzetiségi viszálkodások, zenebonák s több effélék történtek : megjegyzem, hogy vannak most is nemzetiségek, azelőtt is voltak, s még sem voltak viszálkodások. {Zaj. Halljuk!) Nem is voltak ez esetben sem nemzetéségi kérdések, hanem voltak választási kérdések, és a mint a választási kérdéseknél történni szokott: peccatur intra et extra, történtek egy és más részről is mindenféle kihágások. Igaz, hogy az ellenpártnak levétetett a zászlója, ki által? nem sült ki; {Zaj nem tartozik ide!) az is igaz, hogy ennek a pártnak fő embereire, a többi között Turócz-Szent-Márton város birájára éjszakának idején reá lőttek, és semmi nyomozás nem történt; igaz az is, hogy márcziusban az ellenpárt ablakaiba belelőttek, egyes emberek megfogattak, és még sem történt semmi; igaz az is, hogy egy más választónak feje ketté hasittatott, mert azt kiáltotta: Éljen Jeszenszky! és ez esetben sem történt semmi ; igaz tehát, hogy egyik és másik részről is történtek kihágások; hanem azért azt mondani, hogy itt csupán csak nemzetiségi kérde's forog fen, azt nem találom helyén : mivel ez választási viszálkodás volt, semmi egyéb; és hogy a főispán azt mondta: „valószínű, hogy ezentúl is fognak zavargások előfordúlni ft , az puszta gyanú, a melynek alaposságát előbb be kellene bizonyítani, mert tudja Isten, mi minden valőszinü a világon. Az, hogy a katonaság fegyvereit szétszedegették, megrongálták, szintén csak gyanú, ezt előbb be kell bizonyítani: mert egyszerű gyanú alapján ily intézkedéseket csak a Bach-kormány szokott volt tenni, s nem illik alkotmányos kormányhoz, hogy tudnillik valaki egyszerű gyanuokoknál fogva büntettessék. (Zaj.) Én tehát ezen felelet által megnyugtatva nem érzem magamat, s legközelebb elő fogom mutatni azon szerződést, melyet a Matica a várossal kötött, és be fogom bizonyítani, hogy ama terem a Matica terme, és fel fogom kérni a minisztériumot intézkedni az iránt, hogy onnan a katonaság mindenesetre eltávolíttass ék: mert a minap is bizottsági ülést nem tarthattunk, mert nem volt termünk; legközelebb pedig az évi közgyűlést, kellene ottan tartatni és mi kiszorítva lennénk onnan, ha a katonaság eltávolítása iránt intézkedés nem történnék. Elnök: Miniszter ur válasza a szabályok szerint kivonatilag a jegyzőkönyvbe, a naplóba pedig egészen be fog vétetni, és annak folytán a képviselő ur további lépéseit akként intézheti, a mint czélszerünek találandja. Németh Albert képviselő ur kíván szólni. Németh Albert: Mélyen tisztelt képviselőház ! Midőn a napirendre kitűzött válaszfelirati javaslatok tanácskozását egy terjedelmesebb interpellatióval bátorkodom feltartóztatni, mélyen érzem a feladat súlyát, mely reám nehezül, annál inkább, mert midőn pár héttel ezelőtt e terem küszöbét átléptem, erősen el voltam határozva arra, miszerint a sajgó kebel fájdalmainak hallgatást parancsoljak mindaddig,míglen a parlamentalis életi kötelesség szerint a mélyen tisztelt ház ő felsége a koronás királynak az országgyűléshez intézett trónbeszédére a válaszfeliratot elkészíteni méltóztatik. Ámde a legutóbbi országos ülésben, ha jól emlékezem, Császár Bálint képviselő társam egy interpellatiőt intézve a belügyminiszterhez, felemiitette azon interpellatióban Heves megyét. Heves megyének csak névleges felemlítése elém szabta azon erkölcsi kötelességet, mely immár tovább némán maradnom tilt. Midőn tehát ez alkalommal az összes igen t. felelős kormányhoz és illetőleg annak egyes tagjaihoz, ugy a mint egyik vagy másik rendeletet ellenjegyezték vagy az illető ügykezelés egyik vagy másiknak tárczájához tartozik, ezen interpellatiót intézni szerencsém lesz, fogom ezt tenni azon teljes tisztelettel, melylyel a felelős kormánynak tartoznám még azon esetben is, ha az nem csak egyéni hitem és meggyőződésem szerint, hanem valóban tényleg bebizonyítható hibát követett volna is el. Kívánom kifejezéseimben gondosán érintetlenül hagyni ama húrokat, melyek dissonántiákat kelthetnének