Képviselőházi napló, 1869. I. kötet • 1869. april 22–junius 14.
Ülésnapok - 1869-21
304 21. országos ülés június 1. 1869. dálya. Valamennyien egyetértünk abban is, hogy a trónbeszédben kitűzött pontok az ország érdekében szintén mulhatlanul és halaszthatlanul szükségesek. Valamennyien egyetértünk abban, hogy szent kötelességünk, haladók nélkül az ország összes erejét a kor igényeinek és hazánk szükségeinek megfelelő benső átalakítására fordítani. De lényeges különbség köztünk és a három más fölirati javaslat pártolói közt az, hogy: mig mi a múlt országgyűlésen létrejött kiegyenlítést oly közjogi alapnak tekintjük, melyre a reformok szükséges elintézését bizton építhetjük, a három más felirat pártolói ezen hitben nem osztoznak. . Ok azt hiszik, hogy a múlt országgyűlésen létrejött kiegyenlités hazánkra nézve káros, sőt veszélyes; azt hiszik, hogy azon államjogi viszonyok, melyeket e kiegyenlítés létrehozott, a reformok biztos alapjául nem szolgálhatnak. A kiegyenlítést támadják tehát meg lényegében, s többen azt akarják, hogy, mielőtt az államjogi viszonyok át nem alakulnak, a reformokba se bocsátkozzunk. Nem festem azon helyzetet, melyben hazánk 1849-től fogva egész a kiegyenlítésig az absolutismus súlya alatt szenvedett. El keblünkben még ezen szenvedések szomorú emléke. Csak annyit mondok, hogy az ország szellemi és anyagi fejlődése lehetetlenné volt téve; ipar, kereskedelem s a polgárok vagyoni állapota naponkint alább szállott. E fokonkinti folytonos sülyedés méltán aggodalmat keltett minden kebelben a haza jövendője fölött, s midőn 1885-ben legelsőbben szóba hozatott a kiegyenlités, nem volt, tudtomra, a honpolgárok között más vélemény, minthogy a helyzet megváltoztatása s e változtatás akadályainak elhárítása, szóval a békés, becsületes kiegyenlités halasztást többé nem szenved. Csak a • kiegyenlités módjai s pontozatai fölött voltak eltérők a vélemények. Nem szólok azokról, mik az 1865-ik év nyarán a hírlapokban e kiegj'enlités módjára nézve mondattak; csak ott kezdem el, midőn ő felsége maga az 1865-ik évi országgyűlést megnyitó trónbeszédében fölszólította, az országgyűlést, hogy a pragmatica sanctiót tekintve kiindulási pontúi, terjeszszen elő javaslatot a fenforgó kérdések megoldására nézve. Az országgyiüés bizottságot választott, hatvanhét tagból állót, a javaslat elkészítésére. E számos tagú bizottság saját tagjai közöl tizenötöt bizott meg e munkával s ezen albizottságban mindkét poütikai párt képviselve volt. Sok hétig dolgozott az albizottság; megvitatta egészben is, részleteiben is a kiegyenlítést s annak tölteteiéit, minden oldalról higgadtan, szenvedély nélkül, s munkájának eredményét, t. i. mind a többségnek megállapodását, mind a kisebbségnek némely pontokra nézve eltérő külön véleményét a 67-es bizottságnak az 1866-ik év június havában bemutatta. Ekkor ez kinyomatott, s mivel az országgyűlés több hónapra el volt napolva, a 6l-es bizottság össze nem ült, a kinyomatott javaslat hónapokig közkézen forgott s a hírlapok által is hirdettetett. Az országgyűlés összejöttével a 67-es bizottság ismét hetekig tanácskozott, mig végre megállapodását, s a kisebbség külön véleményét a.z országgyűlésnek benyújtotta. 1867. évi marczius hóban tárgyaltatott — ha nem csalódom — a 67-es bizottság munkája a t. képviselőházban s e tárgyalás hetekig tartott. Nem volt tehát rögtönözve a kiegyenlités, volt ideje mindenkinek azt átvizsgálni, tanulmányozni : mert a 15-ös bizottság javaslatának kinyomatásától kezdve a végtárgyalásig több mint nyolcz hónap folyt le. Még pedig megjegyzem azt, hogy a 15-ös bizottság munkájának elkészítése és a 67-es bizottságnak tanácskozásai közt oly háború jött közbe, mely a birodalomra nézve szerencsétlenül folyt le: a porosz háború. Mind a bizottságok tanácskozásaiban, mind a képviselőház tárgyalásainál higgadt megfontolással adtuk elő nézeteinket a kiegyenlítésnek ily módon leendő elfogadása iránt. Hatalmunkban sem volt, nem is akartunk bármi pressiot gyakorolni bárkinek meggyőződésére. Előadtam én is nézeteimet, szenvedély nélkül, önérdek nélkül ; nem szólottam a szenvedélyekhez, sőt még : a szónoklat elragadó fegyverét sem akartam, ha bírtam volna is, használni. Midőn okaimat, melyek engem a kiegyenlítési javaslat pártolására birtak, elmondottam, jól emlékszem, hogy a következő szavakkal is éltem: „ha azonban a ház azt hiszi, hogy mi csalódtunk, s a kiegyenlítésnek általunk javaslott módja káros, sőt veszélyes lehet az országra nézve, kezünkben van még az ügy, oda, hol előbb állottunk, minden pillanatban visszamehetünk. " De a képviselőház nem akart oda visszamenni, s nem akarta kitenni a hazát ujabb küzdelmeknek, ujabb szenvedéseknek, s elfogadta a kiegyenlítést jelentékeny többséggel, s így lett abból ő felsége szentesítése mellett törvény. Nem azért hozom én föl ezeket, mintha azt hinném, hogy a törvényt s a paktumot többé megváltoztatni nem lehet. Ugyanazon tényezők, melyek azt alkották, meg is változtathatják, ha károsnak s veszélyesnek hiszik. Azt sem hozom kétségbe, hogy az egyes képviselőnek teljes joga van valamely törvény megváltoztatását szóba hozni: a többség határoz, pártolva, vagy elvetve kivánatát. Sohasem zártam el keblemet s értelmemet az okok és érvek előtt: mert ki lehetne oly szem telenül vakmerő, hinni magáról, hogy nem esalódhatik í !
