Képviselőházi napló, 1869. I. kötet • 1869. april 22–junius 14.
Ülésnapok - 1869-20
290 20. országos ülés május 31. 1869. niszter urnák nehézségére. Azt kérdezi, mi történik akkor, ha két külön külügyminiszter levén, összekoczezannak, és a magyar külügyminisztert a magyar parliamenti többség, a másik külügyminisztert pedig a másik parliamenti többség támogatja 1 ? Mi történik? Nézetem szerint olyasmi, a mit nem szerencsétlenségnek , hanem csak szerencsének nevezhetnénk Magyarország érdekeire nézve: tudniillik nem titkon, hanem nyilván, egész Európa előtt tárgy altatván a házban a kérdés, a közös fejedelem absolutistice nem fog intézkedhetni, sem a másik fél javára részrehajlólag: mert akkor, épen a nyilvános parliamenti tárgyalásnál fogva, tudni fogja egész Európa, tehát az érdeklett külhatalmasság is, hogy vajon akarja-e Magyarország a háborút, avagy akarja-e a békét ? Es épen ez az, a mit én a leguagyobb garan fiának ismernék Magyarország érdekeire nézve : mert ki tarthatna ez esetben attól, hogy oly kormányférfiak, kiknek nincs részök a magyar hazaszeretetben , a közös fejedelmet józanul oly háborúba vagy oly szövetségbe, szerződésbe akarják belevinni , melybe Magyarország parliamentjének többsége az egész világ szine előtt tényleg kijelenti, tehát még az érdeklett hatalomnak is tudtára adja, sőt okadatoltan kijelenti, hogy abba bemenni egyátalán nem akar 1 ? Vagy tán ebből fog corollariumkép ránk következni, a mitől t. Kautz képviselőtársam annyira tart, és a mi ellen én is tiltakozom, a két fejedelem, a szakadás ? A jobb oldal állambölcsei annyi eszmét és annyi tanulmányt összehalmoztak annak kimutatására, hogy Magyarország és az úgynevezett másik fél közt nagy az államéleti érdeksolidaritás, miszerint én e tekintetben következő megállapodásra jutottam: Vagy csakugyan létezik az annyit emlegetett államéleti érdeksolidaritás Magyarország és az úgynevezett „másik fél" országai közt, és ha áll, mit aggódnak, mit félnek önök akkor az elszakadástól? Hisz nem is szükség akkor a pragmatica sanctióra hivatkozni, mert maga ezen érdeksolidaritás lesz a legnagyobb garantiája annak, hogy az elszakadás nem fog megtörténni. Ha pedig nem áll ezen érdeksolidaritás , akkor hasztalan minden erőködés, akkor ne akarjanak önök reál uniót. Mutatja ezt Hollandia s Belgium története. Itt is minden áron azon erőködtek a diplomaták, lord Clancarty és Falck, hogy reál uniót hozzanak létre Belgium és Hollandia közt. Létre is jött: ott is történtek hasonló „kedvezgetések," (miként nálunk, az államadósság kérdésében, s ott is lehetett szó, sőt inkább) mint nálunk közgazdasági és közművelődési eszméről, minőket Pulszky képviselő ur jelzett. Hollandiának ezer miihón ál több volt az államadóssága, mig Belgiumnak csak 30 millió volt; e tekintetben is nyiltelőnyben részesítették Belgiumot. Hollandiának királya, Vilmos, a legnagyobb erélylyel mindent meglendített , csakhogy Belgium mind közműveltségi, mind közgazdasági szempontból emelkedjék. Es ez rövid idő alatt meg is történt; pár év alatt hét egyeteme volt Belgiumnak, a másodlagos és elemi tanodák növendékei pedig hihetetlenül felszaporodtak; a közgazdaság terén nagyszerű iparvállalatok kezdtek keletkezni, szóval mindaz, a mit Pulszky képviselő ur mondott hazánkra nézve, ott csakugyan és nagy mérvekben megtörtént. Es mégis mi lett a vége? Az, hogy mert a personal uniót nem engedték meg a diplomaták, az történt, hogy nem personal unió jött létre, hanem a reál unióból a dolgok természetes fejlődése egyszerre szökést csinált a szakadásba. Kiütött a harcz, és most Belgium fejedelme csakugyan nem az, ki Hollandé. Ezek után én tehát önöket arra kérem, uraim! legyenek e tekintetben is loyalisok ott a tul oldalon. Ne igyekezzenek azon látszatot terjeszteni, mintha maga a fejedelem is lelke mélyében azon titkos tant ápolná, hogy az uralkodó házakért, a fejedelmekért vannak a népek, nem pedig megfordítva. Hátra van még néhány megjegyzésem. A haladás , a reform némely barátai attól félnek, hogy nagy visszaesést fogna a nemzet koczkáztatni az által, hogyha a törvényhozás a jelen közjogi alap helyett a personal unió létesítését követelné, koczkáztatna nagyobb bonyodalmakat, tán vérontást is. En azonban azt hiszem, hogy az ember élete soha sem oly biztos, hogy vérontástól mentve lenne egy egész életen át. Koczkáztatni, riszkirozni kell: (Atalános derültség) mert a válság amúgy is kikerülhetlen. A kérdés csak az : mi az, a mit koczkáztatnánk ezen az oldalon? és mi az, a mit önök kocztáztatnak, hahogy önök a status quo-t fentartják? Önök azt koczkáztatják, hogy az országos elégületlenség vagy legalább az izgalmak annyira megállandósulnak, miszerint sem tudományosság, sem irodalom, sem ipar, földmivelés, közgazdászat nem fognak többé kellő belterjességgel kibontakozni tudni a jelen pangás nyomorából. Önök ezt koczkáztatják: mi pedig mit koczkáztatunk? (Halljuk!) Azt, hogy nekünk csakugyan ünnepélyesen kimondják egész Európa előtt, hogy vagy fogadjuk el az alapot, vagy pedig elvesztjük az eddigi concessiókat is. Mert ugyan hát mi a „másik fél" alkotmánya, ha nem oly concessio, mintaminőconcessió az alkotmány Finnlandban, ahol az alkotmány addig áll fen, mig a fejedelem akarja? avagy tán sistirozhatja a ílgs. fejedelem, miként Csehországban sistirozta, a másik felre nézve ezen egész octroyt? Mit koczkáztatunk, mondom, a mi részünkről? Azt, hogy meg-
