Képviselőházi napló, 1869. I. kötet • 1869. april 22–junius 14.

Ülésnapok - 1869-20

20. országos ülés május 31. 1869. 291 mondják vüágosan, hogy nem ismerik el az alkotmányos alapnak további fejleszthetését: és ez által megnyerte a nemzet a maga elégtételét Európa előtt. Avagy ennyit sem akarnak önök általunk koezkáztatni ? Azt akarják önök, hogy maradjon meg a status quo? Én ezt nem akarom, nem csak a pénzügyi helyzet miatt, nem esak azon láthatatlan kéz nyomása miatt, melyet, miként emiitettem, hogy a felelős kormányt a hadi parancsnokságok utján per „Löbliehes" czimezteti, hanem nem akarom, nem akarhatom más okok miatt sem. Végtelenül sajnálom, hogyaeultusminitzter ur nincs jelen, különben felhívnám figyelmét arra, a mit a jelen helyzet a közművelődésnek igér. Nem tagadom, hogy az absolut korszak alatt is tesznek a tudományok és művészetek haladást, habár ezt oly egészséges haladásnak nem is lehet nevezni, — vagy csak egyes tüzetes szakmában — mint a minőnek nevezhetjük a szabad, közjogilag teljesen helyre szervezkedett souverain nemzeti államok tudományos és művészeti haladásait: de azt se fogja tagadni senki, hogy a jelen izgalmak mennyire vonják el eszöket és a kedélyeket a tudománytól, művészettől, irodalomtól egyaránt. Pedig ki hinné, hogy ez izgalmak előbb megszűnnek, mint a hogy a közjogi alap megváltozik! Hogy itt annyi iparvállalat keletkezik, arra nézve kérdezem, hogy mutathat-e valaki csak egyetlen egy mozzanatot a tudomány, művészet, ipar, földmivelés köréből, mely a jelen közjogi alap fölavatása óta nevezetesb lendületet nyert volna. Emelkedett-e a vidéki ipar ? Emelkedett-e a földmivelés ? A kereskedés, megengedem, emelkedett, a mennyiben a felszaporodott vasutak ereszben Triest és a centralizáló érdekek felé az áramlást — nem tagadom — megindották. De van-e, lehet-e e kereskedelmi lendületnek állandólag üdvös hatása a hazai iparra, földmivelésre nézve, a jelen közjogi alap által előidézett politikai izgalmak közepett? Részemről nagy üdvöt e részben nem igérek. Ne ütközzék meg a t. túlsó oldal, ha figyelmét ezek után egy oly körülményre fogom felhívni, a mely összefüggésben áll a parliamenti többségek és kisebbségek képviseltetésónek elméletével. E dolgokkal én régebben foglalkozom, a minthogy tudós barátom báró Kemény Gábor a túlsó oldalon emlékezni fog rá: ha tehát jelenleg ugyané tárgyra térek át, nem foghat senki szememre vetni pillanatnyi érdeket csupán. Igent, képviselőtársunk, Simonyi, és a 48-as párt feje Irányi Dániel, többször oda nyilatkoztak már, hogy a legutóbbi választásoknál a bal oldalra több szavazat esett, mint azon jobb oldalra , a mely itt ben a házban a parlamenti többséget képviseli. E kérdés összefüggésben áll nem csak azon kérdéssel, hogy vajon a jelen ház többsége csakugyan az ország többségének kifejezése fog-e maradni még ezután is, talán hosszabb időn át ? Nem csak ezen kérdéssel áll összefüggésben, hanem azon egyszerű kérdéssel is: vajon jelenben a parliamenti többség a házon kívüli többség közvéleméiryének hű kifejezése-e? Egyébiránt határozottan kijelentem, miszerint nagyon fólreértnének engemet, ha némelyek e kérdés bolygatásából a közoktatásügyi miniszter úrral azt következtetnék, miszerint én e fejtegetés által a parliamenti többségnek — úgy, a mint az a házban tényleg létrejött — legitimitását óhajtanám megtámadni, avagy esak a legtávolabbról is rést ütni azon tiszteleten, mely azt megilleti. Nem ezt vettem én czélba e fejtegetéssel, hanem egészen mást. Több képviselő társsal, kik közöl az igen t. békésvárosi kerületi képviselőt, Gonda László urat említem, több héten át tanulmányoztuk a ház irodájában a választási jegyzőkönyveket, hogy azokból mind a jobb-, mind a baloldali képviselőkre és képviselőjelöltekre esett szavazatok számát kihozhassuk. Az eredmény az lett, a mit félig meddig a priori is tudtunk, t. i, hogy Erdély- és Horvátország adta meg tulajdonkép a többséget a jobb oldalnak. (Éljenek! a jobb felől.) De mit jelenthet ez? Az erdélyi választásoknál a census nem is állott a demokratia alapján; részint aristokratikus, részint Schmerling provisoriumbeli választási alap volt ez; és e mellett, a választási jegyzőkönyvek éppen nem mutatnak nagy részvétére az erdélyi választóknak. A legtöbb szász szék — különben igen tisztelem a szászokat, főleg mióta közoktatásügyi javult állapotaikat tanulmányoztam, a minthogy igen helyesen irták is föl egyik új tanodájokra hog_y „Freiheitist Bildung" — hanem az alkotmányos életben oly kevéssé vettek részt, hogy legtöbb szász székben 136 — 140 választó tett meg két-két képviselőt. E mellett voltak választó kerületek Erdélyben, hol a képviselő megválasztását összesen 2, 3, 9 szavazat eszközölte. E tekintetben tehát tisztában vagyunk az erdélyi választások statistikai értékével. Horvátországot pedig, miután társország, nem elemezgetem. A szorosabb értelemben vett Magyarországon a nem kifogástalan választások nagyjában véve egymást lerontani látszanak; részletesen beadni ezeket éppen nem kifogástalan természetűk miatt nem lett volna tán czelszerü. Csak a kifo37*