Képviselőházi napló, 1869. I. kötet • 1869. april 22–junius 14.

Ülésnapok - 1869-20

20. országos ülés május 31. 1869. 289 Vajon oly non sens-e ezen külön külképviseltetés ? Én azt látom, hogy voltak államok personal unióban, melyek e külképviseltetést gyakorolták külön követeik által, miként a régibb időkben a portánál gyakorolta maga Magyarország, s miként a modern időkben gyakorolta azt Anglia mellett Hannover. Másrészről itt van Luxenburg, mely nem tart valamennyi udvarnál külön követet, de tart külön külügyminisztert. Egyébként a külön külkópviseltetés nem azt jelenti, hogy okvetetlen külön követek által képviseltesse magát az illető souverain állam; hanem csak azt, hogy erre, ha ezt tenni akarja, joga legyen. Mert hisz Ne'metországnak több rendbeli souveraini államai — főleg költségkimélés végett majd egy, majd más állammal szövetségben, majd egy, majd más külhatalmasságnál közös követet accreditálnak. Ugyanezt teszik Közép- és Dél-Amerika köztársaságai is. A lényeg ott is két külön külügyminiszternek külön ügyvezetésében áll, miként Luxemburg és Hannover példája mutatja. A tételes nemzetközi jog tekintetéből tehát nem látok elméleti nehézséget ; de látok arra nézve némi nehézséget: mi történik akkor, ha ezen közjogi alap módosíttatván, notificálandó volna a souverain Magyarország külön külke'pviseltetése a külhatalmaknál ? Még csak erre felelek, hogy azutáa rátérhessek az igazságügyminiszter ur felhozott nehézségeire. Azt hiszem, miután a tételes nemzetközi jogban elismert tétel az, hogy ha két, három vagy több szövetséges állam egymással bárminemű szövetséget köt, és magok közt bárhogy megállapodik a külképviselet módozatára nézve: tehát ezen notificatiőt a külhatalmak minden kifogás nélkül az elméletben egyszerűen kell, hogy elfogadják. Ez oldalról tehát nehézség nincs és a másik fél, melyet én is osztrák császárságnak kivánok neveztetni, de a melyet Lichtenfels báró és hg. Auersperg és velők együtt még igenigen sokan nem akarnak annak nevezni, és mely valószinüjeg — ha önök, uraim, ott a túlsó oldalon az eddigi politikát követik, nem is fog annak neveztetni — a másik fél mondom, szintén külön fogja magát mint ilyen notificáltatni, és ezen notificatio ellen észrevételt egy külhatalom sem fog tehetni. Így áll ez az elméletben ; de hogy ez a valóságban is megtörténhessék, ide mindenek előtt szükség az, hogy útját ne szegje azon láthatatlan kéz, a melyet az igazságügyminiszter ur felemlített. Mi a tételes nemzetközi jog? A tételes nemzetközi jogot időről időre korántsem az állam bölcsek congressusai avagy magáu tanulmány/J állapították meg, és annak haladása nem is kizárólagos kifejezése a korszellem egyidejű haladásáKÉPV.H. NAPLÓ. 184-11. nak. Igaz, részben mindig egyenes arányban áll a korszellemmel és a népek érdekeivel, mert a népek érdekei szintén belé játszák magokat, de ezek csak az egyik factort képezik; és az is igaz, hogy ezen factor mindig nőttön nő az igazság és a jog elismerésének haladásával; de van ott egy másik fartor is, a mely ennek mindenkép ellene szegül És ez a második factor : a nagyobb erőszak, a nagyobb erő, mely magának a nemzetközi érintkezésekben időről időre érvényt szerzett. Már most a mi ezen nagyobb erőt illeti, bátor vagyok felhozni azon szomorú esetet, melynek eredménye, hogy most oly nagy súrlódás állja útját a kérdés kitisztázásának. Ez azon eset, a midőn 1804-ben és 1806-ban Ferencz a római császári czimet letette, és az osztrák császári czimet felvette. Akkor az európai hatalmasságoknak érdekében állott, ővást nem tenni ezen nemzetközileg rnesszekiható államcsíny ellen, mert condottierékre volt szükségök Ferencz császár seregeiben, és szuronyain kivül szükségök volt millióira is. Szükségök volt rá Napolen ellen, de nem csak Napóleon ellen, hanem később a „forradalom" ellen is Nápolyban, Spanyolországban és Görögországban. Ez volt oka annak, hogy eltűrték és nem utasították vissza az eddig souverain magyar állam ilyetén beleolvasztását egy patrimonialis császárságba. Igen, nem lehet ezt másnak neveznünk, mint államcsínynek, mert Magyarország soha sem szűnt meg szouverain állam lenni. Magyarország a zsitvatoroki béke szerződésben is gyakorolta még a souverain államjogait szintúgy, mint több rendbeli esetben, Mária Terézia és II. Lipót, sőt részben első Ferencz alatt; legalább ennek uralkodása kezdetén a coalitionalis hadüzenet alkalmával. És utóbb is ugyan mért vonta ki Napóleon seregeit Magyarországból a győri insurrectio szétszalasztása után ? Azért, mert Napóleon kijelenté, hogy e háborúban ő neki most Magyarország királyával semmi köze. Hol van itt a külügyek közösségének azon alapgondolata, melyet egyenesen a pragmatica sanetióból vélnek némelyek lehozhatni ? Ismétlem, Magyarország soha sem szűnt meg souverain állam lenni : hacsak nem oly elévülés folytán, minő a nemzetközi jogban nem létezik. A magán jogban van szó usucapiókról, van szó, elévülésekről, 10, 20, 30, sőt százéves elévülésekről ; de ugyan mi egyes emberek élete a nemzetek életéhez képest? Avagy tán elég volna azon 60 néhány esztendő, mióta Ferencz császár a magyar állam souvernitásának rovására az ausztriai császárságot proclamálta, elég volna ezen néhány esztendő arra, hogy a magyar állam souverainitása jogilag, nemzetközjogilag elévültnek tekintessék ? Már most rátérhetek Horvát Boldizsár mi37