Képviselőházi napló, 1869. I. kötet • 1869. april 22–junius 14.

Ülésnapok - 1869-20

282 20. országos ülés május 31. 1869. elkésve, töltéseket emel a dagadd elem tuláradása ellen : akkor legott azon szemrehányással találkozik, hogy bűnös merényletet követett el a szabadság és alkotmány ellen. (Helyeslés jobb felől.) Ismétlem : szegény, szánandó kormány! a teendők halmazában nem tudod,

1 hogy mihez fogj előbb. Itt romok állják el utadaidat, ott egy roskadt e'pület fenyeget beszakadással, itt a jövő számára kell megkezdeni alkotásaidat. Mióta létezel, majdnem miuden idődet parlamentalis tanácskozások veszik igénybe; de te, noha ily körülmények közt a ndndennapi élet követelményeinek is alig birsz megfelelni, éjjelekkel toldod meg nappalaidat, föláldozod a családi és társadalmi életnek minden örömeit, csakhogy gondjaidba, terveidbe a jövőt is bele foglalhassad! Jó akaratodat elismeri mindenki, még Jókai képviselőtársam is, helyzeted nehézségeit sem vonja senki kétségbe: és mégis, támogatás helyett, folytonos ostorozással, folytonos akadályokkal, folytonos recriminatiőkkal találkozol. Mint bűnbak vagy oda állítva, mely felelős mind azon mulasztásokért, melyek századok hibáit képezik, mint bűnbak azért, hogy egy varázsszóval nem birtad létre hozni ezen rövid hónapok alatt mindazt, a mi a legműveltebb nemzeteknek is évtizedek hosszas és nehéz munkájába került. (Helyeslés jobb felől) De mi nem felelünk ezen recriminatiókra, (Nem is lehet! bal felől.) Ha sikerül befejezni munkánkat, ha sikerül megmenteni a hazát, igen, akkor fog jönni egy jobb jövő, a mely nekünk elégtételt fog szolgáltatni, azon jövő, mely gyümölcseit fogja élvezni annak, a minek magvait mi most elhintjük. Ha azonban a sors könyvében az volna megirva : hogy a romok alá temetkezzünk: akkor — mert hiszen a világ csak a sikernek szokott osztani jutalmakat — akkor önökkel együtt feledve vagy elitélve leszünk, a mint megérdemeljük, mint olyanok, a kik egymás ellen pazaroltuk erőnket, melyet a haza megmentésére kellett volna fordítanunk. (Elénk tetszés és éljenzés.) Még csak pár észrevételt akarok tenni. (Halljuk!) Ghyczy Kálmán igen tisztelt képviselő ur azt monda, hogy a kiegyezkedés oka annak is, hogy a jelen évben deficit fog mutatkozni. Bocsánatot kérek; de ezen állítása ellenkezik az arithmetika törvényeivel. Tudjuk, hogy a létre jött kiegyezkedés szerint a közös hadsereg e's a közös diplomatia költségeihez mi csak 30°|

0-nyi arányban -járulunk. Ezen költségek, ha jől emlékszem, 80 millióra rúgván, mi reánk 23 niillid esik. Ha azonban külön diplomatiánk és hadseregünk volna, mint az ellenzék óhajtja, akkor a 80 millióból legalább 40 millió terhelne bennünket, és igy a kiegyezkedésnek nem deficitet, hanem körülbelől évenkint 17—18 milliónyi nyereményt köszönhetünk. (Ellenmondás a Bal oldalon.) Egyébiránt én nem tudom, lesz-e deficit vagy nem? hanem Ghyczy Kálmán képviselő ur adatai iránt nem viseltethetem teljes bizalommal azért, mert ezen adatok az idő különbözősége szerint különböznek. O ez előtt három hónappal azon jeles beszédében, melyet Komárom városa polgáraihoz tartott, másfél milliónyi deficitről szólt, kiemelvén, hogy épen az képezi a deficitet, a mennyivel a jobb oldal többet ajánlott fel az államadósságok kamatjárulékai fejében, mint az ellenzék. Akkor tehát másfél millió volt a deficit, most pedig 12 millió. (Helyeslés jobb felől.) Delegyen bármikép a dolog, annyi bizonyos, hogy a deficit 17 millióval mindenesetre kevesebbet tesz, mint tenne akkor, ha a közjogi kiegyezés nem jött volna létre. (Ellenmondás bal felől.) Azzal vádolta a t. képviselő ur a kormányt, hogy a czimkérdés megoldása által beleolvasztotta Magyarországot Ausztriába. Ezen vádnak csak akkor volna értelme, ha a czimkérdés megoldása által lemondottunk volna egy oly jogról, melyet eddig Magyarország kizárólag gyakorolt. Azonban épen ellenkezőleg történt. Eddig csak Ausztriát ismerte a külföld, és ha Magyarországról tudtak is valamit, mi ott figuráltunk Ausztria alatt, holott most ott állunk, többé nem Ausztria alatt, hanem Ausztria mellett. Konzulaink és képviselőink nem Ausztriának, hanem az osztrák-magyar monarchiának képviselői, és a tengereken is, a hol hajóink járnak, az osztrák zászló mellett a magyar czimer és színek is ott lobognak. Tehát e megoldás által nem csak nem vesztettünk, sőt nyertünk, annyiban, a mennyiben Ausztria egy olyan jogról, a melyet eddig tényleg kizárólag gyakorolt, lemondott s azt velünk megosztotta. Es ha beolvasztásról lehetne szó — a mit határozottan tagadok, — akkor nem Magyarország olvadt be Ausztriába, hanem a régi Ausztria olvadt be az osztrák-magyar birodalomba. (Helyeslés jobb felől.) Azzal vádol bennünket, hogy a közjogi kiegyezés által befolyásunkat a külügyekre a fagypontra szállítottuk le. Ezen állítás ellenkezik a logika törvényeivel: mert a fagypontról csak ott lehet szó, a hol valami a hőponton volt, vagy ahoz legalább közel állott; azonban az én t. barátom a mohácsi vész óta egy korszakot sem tud felmutatni, a melyben befolyásunk a külügyekre valaha ott állott volna, a hol áll ma. Irányi Dániel képviselő ur egy váddal illeti a kormányt, amely, szerintem már, formulázásában is hiba, vádolja a kormányt azért, hogy a határőrvidéket, mindeddig nem csatolta viszsza Magyarországhoz. Ezen vád, ugy a mint