Képviselőházi napló, 1869. I. kötet • 1869. april 22–junius 14.

Ülésnapok - 1869-19

19. országos Ülés május 29. 1869. 269 Kerkapoly Károly: Nem mondtam. Jókai Mór: Ez pedig most is igy van ; ezt méltóztatott kihagyni előadásából. T. képviselőház! ezzel az 1867. XII. t. ezikk épülete be volna koronázva. Méltóztassék a t. kormánynak és a mostani t. többségnek gondolni arra, hogy a kormányok nem halhatlanok. (Felkiáltások a johh oldalon: Tudjuk!) hogy jöhet a mostani hazafias, és — ne rösteljük bevallani oppositio létünkre — szabadelvű kormány után egy olyan, a mely mind ennek ellentéte, (Akkor nem támogatjuk ! jobh felől) És tessék arra gondolni, hogy azon pártokon ki­vül, melyek most itt e házban ülnek, van e há­zon kivül még egy névtelen párt, mely egy idő­ben, felvéve a reaetió livréjót, egy kézforditás alatt egyszerre minden administratiót, a közigaz­gatásnak, a bíráskodásnak minden branehait ké­pes volt saját embereiből betölteni. Ezen had. ezen banda még most is él, és felül is kereked­hetik. (Elénk ellenmondás a jobb oldalon, Hol ül az a banda f Helyeslyés a bal oldalon.) Gon­dolja meg a t. képviselőház többsége, hogy azon intézmények, miket ő most reform czime alatt egy hazafias kormány számára készit, juthatnak más kézbe és gondoljon akkor arra, hogy ha egyszer egy reaetionarius, egy nemzetellenes kormány kerekedik felül, azokkal a megbénítandó megyékkel, ezekkel az elmozdítható alsó rendű bírói és hivatali karokkal a kormány teljhata­lommal a választások fölött, a majoritás discre­tiojára bizott bíráló bizottságoknak és egy kor­mány a peer tolonczozástól függő felsőház ma­joritásával egy oly országgyűlést alkothat össze egy rósz indulatú kormány, hogy sirva néznek utána utódaink. (Élénk helyeslés a bal, ellenmon­dások a jobb oldalon.) Ivánka Zsigmond: Bange machen gilt nicht! Jókai Mór: Gondolja meg a mostani majoritás, hogy azon korbácsot, melyet most ta­lán hazafiúi zelusból a mi számunkra iont, még kivehetik kezéből és őt magát verhetik meg vele. {Zajos helyeslés a bal, derültség a jobb oldalon.) Mert a delegatiókat a kiegészített birodalmi tanácstól csak egy keskeny árok választja már el. (Elénk ellenmondások a jobh oldalon.) Ti nem fogjátok azt átlépni, arra én is lelkemet teszem fel! de áthidaljátok, hidat vertek rajta, urak. (Elénk helyeslés a hal oldalon.) Végzem. A reformokat mindnyájan óhajt­juk. De kívánjuk, hogy kezdjük azokat a köz­jogi alap reformjával. Én Tisza Kálmán felirati javaslatát párto­lom. (Hosszas élénk helyeslés és éljenzés d hal oldalon.) Jámbor Pál jegyző: Ghyczy Kál­mán személyes ügyben kivan szólni. (Zaj. Hall­juk !) Ghyczy Kálmán: T. képviselőház! Igen sajnálom, hogy azon jeles beszéd után, melyet igen t. elvbarátom épen most fejezett be, kénytelen vagyok, a házszabályokra hivatkozva, szót emelni. A házszabályok 128. §-a azt mond­ja: „Szót kérhetnek bár mikor azok, a kik: ne­taláni személyes megtámadásra akarnak válaszolni." Többen az itt jelenlevő képviselők közöl azon alkalommal, midőn t. barátom a házszabályokat emiitette, felszólaltak, hogy Komárom város kép­viselője készítette azokat. Tartozom ez iránt fel­világosítással az igazság érdekében, és másod­szor azért is, hogy figyelmeztessek minden t. képviselő urat arra, hogy, ha valamikor azon helyzetbe jönnének, hogy elnökei találnának lenni oly bizottságnak, mely bizottság tag­jai többségének bizalmát nem bírják, ezen állást semmi áron ne fogadják el. (Helyeslés a bal ol­dalon.) Épen ezen körülmény az, mely engem mo§t is felszólalásra kényszerit. Azon bizottság­nak, mely uj házszabályok kidolgozására volt ki­küldve, a ház irattárában meglevő jegyzőkönyve­ire vagyok bátor hivatkozni, hogy azon igazolási szabályok, melyeket én bátor voltam a bizott­ságban előterjeszteni »— mert én voltam kény­telen mint elnöke ezen bizottságnak azokat elő­terjeszteni, mert a többségnek ott jelen volt tag­jai közöl e munkára, egyen kivül, más senki nem vállalkozott — egészen máskép terjesztettek be általam. A jegyzőkönyvre hivatkozom, hogy a bizottság nagy részben maga változtatta meg e munkálatot. így például azon kérdésben, mely a fiumei választásra nézve ma itt fenforgott, azon javaslatban, mely a bizottság elé általam ter­jesztve volt, világosan ki volt mondva, hogy a birálő bizottság tagjai többségének, nevezetesen 4 bíráló bizottsági tagnak kell egyetérteni, hogy határo­zat hozathassák, s ha négy tag egyet nem ért, egy revisorium fórum volt javaslatba hozva, mely alakítandó lett volna a többi bíráló bizottságok tagjaiból. Ezen esetben nem történt volna meg az, a mi megtörtént most, hogy a bíróságok, egymással ellenkezőleg határoztak hasonló eset­ben. (Helyeslés a bal oldalon.) Változtatva levén már az eredeti terv, azt is, mit a házszabályok kijavítására javaslattétel végett kiküldött bizott­ság, nézetem szerint jól határozott, a t. háznak többsége országos ülésben a t. jobb oldal első rendű férfiának javaslatára lerontotta, mert azon javaslatban, melyet e bizottság előterjesztett, az volt indítványozva, hogy a bíráló bizottságok ne a ház többségének önkénye szerint válasz­tassanak, hanem választassanak a ház által ki­jelölendő képviselők által azon morális -felelősség-

Next

/
Thumbnails
Contents