Képviselőházi napló, 1869. I. kötet • 1869. april 22–junius 14.

Ülésnapok - 1869-19

19. országos ülés május 29. 1869. 261 melyek által betegségnek tartott, de hijába ! gyógyithatlan nyavalya; ha, mondom, e szellemi nyugtalanság némelykor károkat tesz is: jőt is csupán ez maga tett s tehet az emberiségnek. Ez lelke a haladásnak az emberi társadalomban; és az emberi társaság nagy gépében ez a nagy hajtó kerék, mely nem engedi soha megállani az emberiséget mindaddig, mig czélját el nem érte, azt a czélt, mely soha el nem érethetik, mely ezért sokak előtt, kik nem gondolkoznak, mint ábránd tűnik fel, de a mely valósággal nem más, mint a vágy: mindig, mindig tökéletesebbé lenni. Mondom tehát, a béke dolgában egyetértek t. barátommal, hanem a békének minőségében különbözünk. 0 ülni akar és hozzá szokott ahoz, hogy midőn beszél, más mindenki hallgat; itt nem részesült ezen szerencsében, mert bár szívesen hallgattuk, a mit előadott, tanultunk is sokat tőle, azért mégis igen sokban nem vagyunk vele egy véleményben. (Helyeslés a bal oldalon.) Ez csak mellesleg levén mondva, áttérek magához a tárgyhoz. A reformkérdésekhez ez alkalommal nem kívánok én sem szólni, bevárom a kormány előterjesztéseit, azon reményben, hogy azokat valósággal a valődi igazi democratia szelleme — mely nem egyéb, mint az egyenlőség és meg nem hamisitott szabadság — fogja átlengeni. En meg vagyok győződve, hogy az igen t. kormány nem fog megfeledkezni azon mondat igazságáról, hogy változtatni és rombolni: nem egyszersmind javítani is. Igen t. barátom Vukovics Sebő, azt monda — és én ebben vele tökéletesen egyetértek — hogy a köztünk már oly régen fenforgó, meg nem oldott kérdés összpontosítja van abban, vajon a delegatio intézménye czélszerü-e, vagy nem ? Ezen intézmény nálunk egészen uj, sőt tekintve azt, hogy minden intézményünk a legkisebben kezdve, a legmagasabbig mind önkormányzati volt , tökéletesen idegen is, és egyike azon uj intézményeknek, melyekről t. barátom, Buda város egyik kerületének képviselője ép oly elmésen, mint találőan monda, hogy legjobban hasonlítanak Pygmalion szobrához, melyben a lélek hiányzott, s melybe az életet másnak kellett belehelni. Igen ám! de azon éltető lehelet a szereteté, a vonzalomé volt, kérdés: ezen Pygmalion szobrához hasonló intézmény irányában jövőben fog-e növekedni a nemzetnek hajlama, vagy az érzelem iránta továbbra is csak oly nemű marad, mint eddig, és hasonlitani fog azon szerencsétlennek érzelméhez neje iránt, kit, a mese szerint, el kellett vennie, vagy meghalnia ? Én ezt fejtegetni most tovább nem akarom; de meg vagyok győződve, hogy vonzalom soha sem fogja élővé, ön magában mozgóvá ős működővé tenni e szobrot, hideg fog az maradni örökké, valamint hidegséggel fogadtatott már születésekor. i Azt mondja t. barátom, hogy bármint legyen ezen intézménynyel a dolog, annyi igaz, hogy azt állítani nem lehet, hogy midőn ez alkottatott, Magyarország akkor valaki, vagy valami által kényszerítve lett volna; sőt azt sem fogja senki állítani, hogy azon majoritás, mely azt törvényesenelfogadta, akkor bármely kormánynak vagy hatalomnak befolyása alatt állott volna. Tökéletesen igaz, ha tisztán anyagi kényszert értünk a kényszer alatt, mert az bizonyos, hogy ezen ház ellen akkor ágyuk kiszegezve nem voltak. De, t. ház! azt is tudja mindenki, hogy az 1867. XII. t. czikk alkotásának előleges biztositása volt azon ár, a mely szabatott az alkotmánynak „mutatis mutandis" helyreállításáért. A kénvszer nem volt anyagi, de súlyosabb annál, mert elkölcsi volt. (Ugy van! bal felöl.) Es én, t. ház, megvagyok győződve, hogy a történet be fogja bizonyítani, hogy a most e teremben egymás ellenében álló pártok féríiainak nagy része közt a szakadást nem a politikai elvkülönbség okozta, hanem azt a 18 év alatti nyomás folytán sokak keblében keletkezett csüggedés, és mindnyájunknak kisebb nagyobb mértékben bizalom vesztése a jövő iránt idézte elő. (ügy van ! bal felől.) Olvassa el bárki e törvényeket, valamint minden törvényen, ugy ezen is látni fogja az időnek, melyben alkottatott, nyomait és bélyegét. Azt mondja t. barátom Eötvös József, a kinek szavaira én végtelen fontosságot helyezek, hogy hiszen az mind igaz, „de még sem lehet tagadni, hogy ezen intézmény hasznos Magyarországra nézve, épen oly hasznos, mint a másik félre nézve: mert hiszen, a kik a delegatiókban részt vettek, tanúskodnak a felől, hogy Magyarország befolyása a közösügyek kezelésére semmivel sem csekélyebb, mint a birodalom másik feléé."' Én ezt megengedem, de az a baj, hogy a befolyás egyik fél részéről sem olyan, minta milyennek lenni kellene; mert a kellő és jogosult befolyás sem az egyik sem a másik fél részéről nem gyakoroltathatik — nézetem szerint — senki más mint az ilető nemzetnek választott képviselői által. (Helyeslés bal felől.) A parlamenti kormányzatnak semmi értelme sincs, ha a nemzet szabadon és időnkint választott képviselői által nem gyakorolja a legfőbb hatalmat, és pedig minden kivétel nélkül, minden irányban és egész teljességében nem gyakorolja azt, s nem terjeszti, és nem terjesztheti ki azt a kormánynak minden cselekvényére. Ez az, a mi t. barátom Kerkapoly elismerése szerint is a valódi parlamentalis kormányzat fő attribútuma.