Képviselőházi napló, 1869. I. kötet • 1869. april 22–junius 14.

Ülésnapok - 1869-18

18. országos ülés május 28. 1869. 243 reformtörvények alkotásánál részt veszek, programúiul, mint megfelelőt elfogadom. (Helyeslés jobb felől.) Ivánka Imre : T. ház! Mondhatom nem épen a legkellemesebb helyzetek közé tartozik, midőn az ember egy nagy vitában ugy körülbelül ötvenediknek Íratott fel, s még e mellett az a szerencse i; jutott hozzá, hogy két negyed kettőre kerül reá a sor. (Felkiáltások jobbról : Eláll!) Igen sajnálom, hogy a t. jobboldal kívánságának e tekintetben most az egyszer nem felelhetek meg, sőt ellenkezőleg, arra fogom kérni hogy bár nem vagyok szerencsés kifáradt türelmöket újdonságokkal felvillanyozni, sem pedig az előttünk fekvő válaszfelirati javaslatok subtilitásait fejtegetni, hanem egyedül észrevételekre ellenészrevételeket akarok tenni : kérem, ne méltóztassanak megunni előadásomat, a mely talán hosszabbra fog terjedni mint máskor. Igen t. barátom Vukovics Sebő mintegy neheztelve emiitette fel, hogy az ellenzék árnyalatai nem egyesültek, hogy a bal közép vezérférfiai nem karolták fel elegendőleg a szélső baloldal, vagy ha ugy jobban tetszik, a 48-as párt közeledését, és ezt hibának tartja azon tekintetbői mert az ellenzéknek erélyre és erőkifejtésre van szüksége; a t. miniszterelnök ur pedig a napokban mondott beszédében azt monda, hogy: a kormány az erős parlamenttől épen nem fél, hanem azt kívánja, hogy az ellenzék komolyan íogja fel hivatását, s a kormánytői csak annak teljesítését kívánja, a mit maga is keresztülvinne. Nem vagyok oly szerencsés magamat a balközép vezérférfiai közé számithatni, de miután t. barátom Vukovics Sebőnek nézete és a miniszterelnök kívánsága találkoznak, vagyis inkább tisztelt barátom az erős ellenzéknek szükségét bekövetkezve látta, a miniszterelnök ur pedig bekövetkezettnek látta azon időt, hol az ellenzéknek erősnek kell lenni a kormány működésének ellenőrzésére: meg fog bocsátani a t. ház, ha nézeteimet egyről-másról sans géné fogom elmondani, annálinkább, mert a lejárt választások alkalmával tapasztalt élményeim, a melyekben, hol a jobboldal részéről érdemen felül dicsértettem, hol sárba rántattam, mi ismét azt idézte elő hogy a „Népzászlója" érdemes hordozőja — csak egyes személyben beszélek, — direkt igen acharnirozott támadást intézett ellenem, hogy ez személyemre azt eredményezte, miként magamat a balközép legmérsékeltebb tagjai közé számithassam. Ezeket elmondván, megvallom, hogy a múlt országgyűlés vége felé azon észlelést véltem tenni, mintha azon pártnak három különböző árnyalata, a mely magát egy általam igen tisztelt férfi nevével takargatja, összetartásában lazább lett volna, és reménylettem , hogy e pártnak azon része, a mely az 1867. XH-őt és mindazt, mi rajta lóg, csak időszerinti legjobbnak, tehát relatív legjobbnak veszi , velünk együtt íogja ellenőrizni, némely dolgokban talán támogatni a kormányt azok ellenében , a kiknek már az 1867. XII. t. czikk magában túlságosan soknak és valóságos horrendumnak tűnik fel. Azonban azt kellett tapasztalnom, hogy — midőn a zempléni beszédet elolvastam és most a napokban hallottam a miniszterelnök urnák nyilatkozatát, a melyben ő az ellenzéket azzal vádolja, hogy nem komoly, és hogy annak egyes kitűnő tagjai nem viselik szivükön az ország javát — ezen reményről tetemesen letettem. Ezen igen is kíméletlen nyilatkozata tisztelt miniszterelnök urnák az ellenzék tagjai irányában nem az első eset, és mivel nem az első eset: vagy kiszámított, vagy pedig ügyesen rejtegetett hajlamának önkénytelen kifakadása, és mindkét esetben óvatosságra inti pártunk tagjait. Megvallom, alig ismerek férfiút, a kire a sors oly nagy felelősséget ruházott volna, mint épen a t. miniszterelnök úrra. Megvallom, hogy nem egykönnyen tudok embert, a ki nemzetéuek oly sok és annyi hasznos szolgálatot tehetne, mint ő; de alig ismerek embert, ki egyes tagjait a nemzetnek ismételten oly mélyen sebzetté, mint ő — a miért azonban távol van tőlem őt rósz akarattal vádolni, sőt inkább az ellenkezőről vagyok meggyőződve: mert én sem vagyok barátja a levendüla-viznek; de ezek folytán egy kis kritikát én is engedek magamnak. Miután nem szándékom a kormány tekintélyét aláásni, mint azt a t. miniszter ur az ellenzékről mondotta, csak azon észrevételt engedem magamnak, hogy ha valamely kormánynak tekintélye csökken, akkor a hibát legjobb lesz önmagában a kormányban keresnie. — A túlsó félről ismételve emlittetett fel az, mit Györffy Gyula képviselőtársam most mondott el Perczel Béla képviselő sírnak, hogy : hiszen az a baj, hogy a minisztérium tekintélye az országban a miniszteri hivatalok küszöbén tul megszűnik. Már kérem, a ki házán kívül nem tud magának tekintélyt szerezni, az otthon sem igen parancsol; a ki oda len nem talál támaszt , arra oda fön sem hallgatnak sokat: az élet igy bizonyította mindig és igaz is fog ez maradni mindig. Miniszterelnök ur beszédének ezen részére több észrevételem nincs; de mondott a t. miniszterelnök ur még valamit, miről igen is kell, hogy mesremlékezzem. Beszélt a honvédségről, illetőleg vörös csákókról és nem tudom még miről. Azt monda : „meg vannak a honvédség első alkatrészei, a ; többi pedig alakuló félben van, egy oly rendszer 31*