Képviselőházi napló, 1869. I. kötet • 1869. april 22–junius 14.

Ülésnapok - 1869-18

18. országos ülés május 28. 1869. 241 embereket és rendszerint érzékenyen terhelő szavakat egész komolysággal nem csak elmondva, de kinyomva is látja. Én itt a városban hallván ez invectivákat, sokszor kérdeztem magamtól: ugyan miért erőködik annyi magyar ember egy Dagy eszme ellen, mely eszme természeténél és jelleménél fogva, vég analysisében az ő vezető észméjők is 1 Feleletül eszembe jutott — hogy themámra visszamenjek — miként a kincs őrzésétől a sárkányokat csupán zajjal, lármával elriasztani nem lehet, ebez erő is kell. íme tehát ezen erkölcsi erő megszerzése lehet a rugó arra, hogy az egyszer megválasztott ösvényen a nyilt vagy nem nyilt hadjárat tovább folytattassek. Hiszen, minél többet mondják valakiről, vagy valamiről, hogy rút, hogy rósz, ártalmas, szörnyszülött, annál hihetőbbé válik az, s minthogy a leszólott személyt, vagy tárgyat nem mindenki láthatja, s nem mindenki győződhetik meg a valóságról, végre is elhiszik, és — elitélik, nem jutván eszökbe azoknak, kik a fonalszál egyik végét tartják kezükben, hogy ugyanannak másik vége a nemesis kezében van; és hogy a dúló fergeteg élete rövid, hogy a verőfény utána szétoszlatja a ködöt, s az elégtétel nyomába jár erénynek is, bűnnek is. Engedje meg nekem a t. ház, hogy e tételt röviden megvilágítsam egy képpel, épen azon madár világból, melynek elődeit t. kópv. társam Németh Albert a tegnapelőtti ülésben kalitkában mutatta be. Az őskori jegyzetek szerint bizonyos Sophon nem elégedvén meg azon kitüni állással, mely számára kortársai közt jutott, nem a vagyonnal, melylyel rendelkezett, nem a magas méltósággal, melyben állott, s igy a tisztelettel sem, melylyel megkülönböztetve volt: ő több akart lenni, ő istenségre vágyott. De hogy érheti azt el ? Ugy nem akart oda jutni, mint előtte sok zsarnok, ráparancsolni imádtatását az alattvalókra, mert ez először is nem lenne azon igazi istenség, a mire ő vágyott, de meg másodszor, az előtte istenné lettek szomorú kimenetelét ismerte. Gondolkodott tehát, törte a fejét, miként hitethetné el a világgal, hogy Sophon csakugyan isten, és leleményes esze arra vezette őt, hogy összefogdosott madarakat, mennyit csak lehetett, ezeket faj, szin, nagyság, s hang szerint osztályozván elzárta őket külön-külön kalitkába. Elment minden reggel maga táplálni őket, meg állott minden egyes madár előtt, bemutatta magát, hogy meg ismerje, s mielőtt táplálékát mindegyiknek átnyujtá, e szavakat monda ki: Sophon est Deus. Naponkint ismételte e munkát, s monda el ezen szavakat a madarak előtt, közülök annak, mely hamarább megtanulta leczkéjét, több dolga volt, de a keményebb fejüeket, hogy janulékonyabbakká legyenek, éhezteté. Mig végre KÉPV. H. NAPLÓ. 18f§ i. oda hozta az egész seregletet, hogy mindegyik eltudta mondani: „Sophon est Deus" egyik vékonyan, másik vastagabban, s ezt oly gyakran. hogy végre ő maga is elhitte, hogy ő csak ugyan Isten. Akkor nem láttatva senkitől kinyitotta a kalitkákat, szétereszté tanítványait, mintegy gondolva magában, menjetek szét a világba és hirdessétek az embereknek, hogy „Sophon est Deus." És ezek megtették, elmentek a mennyien voltak, leszállottak a fákra, hol aztán a helyett, hogy természetes hangúkon szóltak volna, elmondák a betanult szavakat: Sophon est Deus. Az embereket ez, igen természetesen, meglepte, s e természetfölötti tüneményből, azt hitte'k legtöbben — megmagyarázni a titok kulcsát nem bírván, hogy az istenek tehát QgygytA megszaporodtak, és annak neve Sophon. De a többi madár a köztök megjelent beszélő madáron először bámult, nem tudta magát tájékozni, ám később észrevevén, hogy csak is a három szót tudják kimondani, a többiek csevegése'hez pedig nem értenek, lassan kiismerték, s szégyelni kezdvén miattok magukat, mint közéjök nem tartozókat kiűzték és elüldözték. így tett minden tanoncz madár az ő fajabelivel, mig végre kényszerültek visszaszáílni a mesterhez, s visszakövetelni veszteségűket. Itt aztán harcz támadt, s a madárvilág e lázongása figyelmesekké tévén az embereket, ezek a csudás jelenet titkát felfedezték, s megtudták, mit kell tartaniok Sophon istenségéről. És e felderítés után, vajon mit tőnek: tán elismerték? Nem, a ki nem elégedett meg kortársainak tiszteletével, kilöketve a társaságból, azok szánalmára utasitatott. (Halljuk az applicatiót!) Alkalmazzuk ezt. (Halljuk! Halljuk í) Itt egy ember nagy akart lenni, kiküldöttei azt hirdették róla, hogy Isten, sokáig annak tárták, pedig nem volt az; de mondták, tehát hitték; a mi politikánkról ennek ellenkezőjét kísérlik meg a világgal elhitetni; ugy állitják azt elő, mint a hazának és szabadságának rósz szellemét; mi tudjuk, hogy , miként Sophon istensége, ugy ez sem igaz ; de mert mondják, és sokszor mondják, és igen sokszor irják, tehát lehetnek, kik hiszik; miként azonban csak mámor a madárbeszéd hatása, mámornál egyéb nem maradhat azon hatás is, melyet a mai apostolok igéi támasztanak; az élet adatai pedig azt tanítják, hogy miként mindennek, ugy a mámornak is lejár az ideje, és ekkor fog bekövetkezni az igazság felismerése. Én erősen hiszem, hogy ezen felismerésnél nem mi leszünk azok, kiknek mentegetniök kell magokat, valamint a történelem Ítélőszéke előtt nem a mi politikánk lesz az, mely a vádlottak padján foglaland helyet. Azt is mondám, hogy ellenzékünk kezében 31