Képviselőházi napló, 1869. I. kötet • 1869. april 22–junius 14.

Ülésnapok - 1869-18

240 18. országos ülés május 28. 1869. viseleten alapult törvényhozó testületében elmondva Magyarország népe ellen; még pedig, mint hallani méltóztattak, nem is kivételes eset gyanánt említve, hanem átalánosságban. . Kétségbe nem vonva azt, hogy a tisztelt képviselő ur meggondolta mondott szavait, kérdem : hogy hazánkban melyik pártállás az, melybe lépve, a hazafiasságról le kellene mondani? Lehetünk, tisztelt képviselők, e házban eltérő véleménynyel, különféle pártokban. De ezen eltérő vélemények is csak azért alakultak, mert különböző felfogással, de egyforma hazaszeretettel, a közjót akarjuk előmozdítani. Lehet kárhoztatni a nézeteket tetszés szerint; de a hazafiasságot kétségbe vonni nem szabad. (Elénk helyeslés.) Én, uraim, ez elvet annyira tisztelem, hogy még azt sem akarom hazafiatlanságnak nevezni, midőn a haza saját fia által hazafiatlansággal vádoltatik. Tisza Kálmán felirati javaslatát pártolom. (Elénk helyeslés és éljenzés a bal oldalon.) Királyi Pál: T. ház! Előttem szólott t. képviselőtársaim a napirend tárgyának közjogi részét minden oldalról, ugy arról, a melyről védhető, valamint arról is, melyről megtámadható, kimerítették. Engedtessék meg tehát nekem, hogy tekintve a megritkult padokat és a kifáradt türelmet, ezen napirend azon részénél maradhassak igen rövid időre, melyet inkább az öröm szinez, és igy a megfáradt türelem tán megpihenhet. Az ellenzék mindkét felirati javaslata, valamint a ház bizottságáé is, az öröm kifejezésével vezettetik be azon korszerű élvek felett, melyeket a trónbeszéd felállít. Ki ezen javaslatoknak ide vonatkozó szavait a távolban olvasá, méltán azt gondolhatá, hogy köztünk ezúttal eltűnt a pártokra szakadozás régi szelleme . mi egyetértünk mind, mert hiszen mindnyájan egyformán örülünk. Az egyszerűen gondolkozók tehát a bevezetés után azt hívék, hogy most már, és ez alkalommal lényeges eltérés köztünk nincs, legfeljebb is az örvendezés modorában fogunk egy kissé egymástól különbözni, egyik például phlegmatikusabb. vagyis jobb oldali véralkatánál fogva, kissé halkabban, de azért kedélyesen, a másik ellenzéki, és igy tán cholericusabb mérséklete szerint, kissé talán búsongva, de ez is mind csak a harmóniáért, igy adhatván vissza a búsulva vigadás igazi nemzeti jellegét. Fájdalom azonban, hogy az egyetértés e gyanított jele ezúttal is, mint viszonyainkban sok máskor, csak sejtelem volt. Mert hiszen az ellenzék öröme rövid contemplativ szemle mellett igen hasonlít a bolygó fényéhez, mely se nem világit, se nem melegít, de a tömeget kísérteties látszatánál fogva, képes rettegésben tartani, vagy teljesülhetlen reményekkel fárasztani. {Helyeslés johh felől.) Mi, kik tájékozást keresni közeledünk felé. a vélt fény helyett csak homályos ürt találunk; mások, a kik melegedni sietnek hozzá, csak akkor veszik észre, hogy a mi után indultak, csak puszta káprázat, midőn erejökben kimerülve tűzhelyeikhez visszamenekülni kényszerülnek, hogy el ne zsibbadjanak; de a tömeg, mely minden idegen gondolatot, kivált ha az messzebbről és nagy zajjal jön, jobbnak vél és tart, mint a magáét, és természetfelettinek is, ha az sziv és szembüvölő jelmezben lép fel: e tömeg a távolból kegyeletes félelemmel nézi a bolygőfényt, s még lélegzetét is visszafojtva várja, mikor lobban egyet, mert a rege-hir szerint „ott kincs rejlik." Midőn az ellenzék ez örömkifejezését a kormányzati uj alap kérdésessé tételévei mintegy fokozni igyekszik, s a vitát ismét azon térre akarja vonni, melyen a nemzet türelmének nagy megpróbálásával három egész esztendőt fogyasztottunk már el, valószínűleg ezt is csak azért teszi, hogy ezen fellobbanás végre csakugyan megtörténjék, s hogy a próféták ajkain áhítattal csüggő hivek annál erősebben higyék, hogy itt csakugyan kincs, nagy és értékes kincs van, de a melynek szekrényét csak az azt őrző sárkányok, vagy hogy érthetőbb kifejezéssel éljek, az azt őrző jobb oldaliak elűzésével, leszavazásával lehet felemelni. (Helyeslés jobb felől.) Igaz, hogy e czél igen szép és jutalmazó is, megérdemel egy kis törekvést. Hiba az egészben csak az, hogy e czél elérésére nem azon fegyvert választották, melylyel győzni is lehet. Nem villog kezükben sem az igazság, sem a gyakorlat igazolta siker fegyvere. Az első megvárná, hogy az események nehéz küzdelméből merített tanulságokat egy kis figyelemre méltassák; ott, hol ismét közjogi alap megváltoztatásáról akarunk intézkedni, és hogy ha már vádakat is kell felhozni, legyenek a vádak olyanok, melyek igazak, vagy legalább nem valószínűtlenek, szóval olyanok, melyeket a mindennapi élet tapasztalása nem hazudtol meg. A hat napon át tartott vita szolgáltatott ezekből egész csoportozatot; egyes szónokok a képzelt bűnök, vádak, és hibák egész raját bocsáták szélnek. Hallottuk: hogy vége a függetlenségnek, oda autonómiánk szabadsága, törvényhozásunk jogai megbénitvák, nincs nemzeti hadseregünk, az ország czimere színei az osztálynál rövidségbe ejtve; politikánk rósz, kormányunk nem tiszteli a törvényt; az alkotmány megsértve, és sok, ezekhez hasonlót, melyek, hogy mennyire igazak, arról mi itt mindnyájan tisztában vagyunk. Igen, de elképzelheti kiki, miként vélekedik mindezekről azon természetesen gondolkodó vidéki magyar ember, midőn e nagy jelentőségű, ismert