Képviselőházi napló, 1869. I. kötet • 1869. april 22–junius 14.

Ülésnapok - 1869-18

18. országos ülés május 28. 1869. 239 pártolom; hanem azért is, mert nem találok megnyugvást azon mindent és semmit egyiráot magában foglaló ígéretben, hogy a reform-kérdések meg fognak oldatni; hanem épen a megoldásnak minőségében találván a lényeget, szükségesnek látom nyíltan kijelölni az irányt, melyben haladni akarunk. Óhajtom, hogy ezen irány az 1848-ki törvények szellemének, a szabadság e's egyenlőség elveinek megfelelő legyen. Ezen óhajtásomra nézve a jobboldali javaslatban, mely az irányra nézve mélyen hallgat, nem találok megnyugtatást. Pulszky Ferencz ur ezen bölcs hallgatást azzal védelmezi, hogy míg nem tudja, minők lesznek a miniszterek előterjesztései, Ítéletét előlegesen lekötni nem akarja. Ennek, bocsánatot, kérek, ha tévesen fogom fel, de szerintem alig lehet más értelme, mint. hogy ő még eddig az elvekre nézve nincs, vagy nem akar tisztában lenni önmagával; hanem a minisztériumtól várja az irányt. Ezen vallomás rám nézve annál aggasztóbb, mert éberen emlékszem vissza a hétfői ülés azon jelenetére, midőn egy elvbarátom azt állította, hogy a volt országgyűlési többség a kormánynak engedelmes többsége volt, és én, megvallom, elég naivul azt hittem, hogy azért neheztelni fognak; a tisztelt jobb oldalnak egyik élénk tagja, meg is nevezem, Ivánka Zsigmond ur, lelkesülten felkiáltott, hogy „most is az!" (Nagy derültség. Éljenzés bal felől.) Természetesnek fogják találni, uraim, hogy midőn az ellenzék embere ily vallomásokat hall, indokolt aggodalmat érezhet az iránt, hogy oly törvények alkotásáról, mint p. o. a törvényhatóságok rendezése, mely csak rombolás munkája lenne, ha a miniszteri omnipotentiának feláldoztatuék, — vagy, hogy egyebet ne emlitsek, a választási törvényeknél, melyek hozatalánál a kormány beavatkozása ellen kellene akadályokat építeni és az incoinpatibilitás elvét kimondani, — vagy talán, még a főszámvevő szék kérdésénél is, a szavazás alkalmával nem fog-e szerepet játszani a most bevallott engedelmeskedés ? {Mozgás a jobb oldalon.) Hogy mit várhatunk a kormány előterjesztéseitől, azt az előzményeket és eseményeket elősorolva, fényesen, és a miniszterelnök urat nyugtalanítókig jellemezte igen tisztelt képviselőtársam Várady Gábor. A miniszterelnök ur rögtön fel is szólalt; és a szónoknak szemére vetette, hogy az ellenzék nem komoly, és alá akarja ásni a kormány tekintélyét. Ezen felszólalásra, mélyen tiszt, képviselő társunk Ghyczy Kálmán már megfelelt. Én csak azt akarom megjegyezni, hogy nem az árt a kormány tekintélyének, hogy az ellenzék tényeket, mulasztásokat elősorol, hanem az, hogy a minisztérium erre okot szolgáltatott. Nem egészen komoly dolog és mindenesetre árt a tekintélynek az oly nyilatkozat is, mint az igen t. miniszterelnök uré volt; ki azért emelt szót, hogy czáfoljon; és mégis a legfőbb vádakat, mint p. o. hogy a kormány, a nemesség és rendjelek osztogatásával az 1848-ki törvények és a kor szelleme ellenére aristokratikus irányt követ, teljesen elhallgatta; hanem hogy mégis legyen mit czáfolni, ékes dialecticájának egész hatalmával megtámadott oly állításokat, melyek mondva sem voltak senkitől (Helyeslés bal felől.) Kénytelenített ezen észrevételre t. képviselőtársam, Majláth István, a ki az ellenzék küzdelmét szélmalom harcznak nevezte. Eszmerokonságnál fogva jut ez most eszembe. Ront továbbá a kormány tekintélyén az oly állítás, mint a minő épen a jobb oldalról Perczel Béla t. képviselőtársam által mondatott, ki azt állította, hogy ,,az országban a kormány a hivatalos helyiségek küszöbén tul, alig talál engedelmeskedő és tőle függő közegeket." Távol tőlem, hogy ez állítás alaposságát magamévá tegyem; sőt kimondom, hogy ellenkezőleg vagyok meggyőződve; de annyi bizonyos, hogy Perczel Béla ur ezen állításával a kormánynak nagyon rósz szolgálatot tett; mert, ha meg van győződve arról, amit állított, akkor constatírozta magának azt is, hogy e kormány az' országban nem bir tekintély lyel és igy nem életre való. (Helyeslés hal felől). Sok volna még, amit a tisztelt jobb oldali szónokok előadásaira megjegyzésül, czáfolatul el. lehetne mondanom. De nem fárasztom tovább becses figyelmüket. (Zaj. Jobb felől felkiáltások; Elég volt! Balfelől: Halljuk! halljuk!) Örvendek, hogy ezen nyilatkozatomat a t. jobb oldal kellemesen fogadta. Tudom, hogy eddig is kellemetlen volt hallani azon igazságokat, melyeket elmondottam. Nagy megütközést okozott azonban bennem, és igy nem hallgathatom el azon súlyos vádat, melylyel Horváth Döme ur hazája, különösen pedig a magyar faj ellen — nem akarok élni azon kifejezéssel, melyet ő az ellenzék ellen kétszer használt, hogy vetemedett — de mindenesetre méltatlankodott. A vádat, mely ellen felszólalok, Horváth Döme ur beszédéből szóról szóra idézem: „hazánkban, különösen pedig fajunknál a hazafiasság csökkenőben van. Csökkenőben van pedig azért, mert most már a nyilvános pályára lépő férfi szokva van csakis vérmérséke és hajlamainál fogva először is pártállást választani, s pártállásának a, hazafiasságot áldozatul hoznia csakhamar második természetévé válik." Ezen vád volt, uraim, Magyarország népkép-