Képviselőházi napló, 1869. I. kötet • 1869. april 22–junius 14.
Ülésnapok - 1869-18
226 18. országos Ölés május 28. 1869. Kerkapoly Károly: Ha az akkori törvényes állapottal mérjük össze, igen. Mert Simonyi Ernő képviselő ur ugyan azt mondotta, hogy nem nemesi diplomák osztogatására neveztetett ki az ő felsége személye körüli miniszter, a mit én elismerek, sőt tudok, miután a törvény megmondta, mire nevezték ki, t. i. arra, hogy ügyeljen azon ügyekre, melyek köztünk és ő felsége többi országai közt közösek. (Felkiáltás balról: Befolyjon!) Ha ugy tetszik, hogy azokba befolyjon, hogy azokban, felelősség mellett, képviselje az országot. De hogy mekkora legyen e befolyás 1 ? arról megint nem szólott az irás, pedig egy századrész befolyás, az is befolyás. (Elénk tetszés jobbról.) Sőt többet mondok, maga azon kifejezés, hogy ezen ügyek vitelére befolyt, egyenesen magában foglalja, és a ki magyarul tud, aligha kétkedik azon, hogy a kérdéses ügyeket más intézze, mert a mit én magam teszek, arra nincs befolyásom, arra lehet másnak befolyása. így hangzik a 48-ki törvény. Hogyan szól a mostani? Véletlenül azt mondja, hogy egyetértésével, beleegyezésével, tehát a nélkül nem. Es ez nem tréfa, nem véletlen. Mert hiszen ez a paritásból egj^enesen következik, azon paritásból, a miből, ha egyéb semmi nem volna is, tudnám, hogy Magyarország nem integráns része az osztrák birodalomnak, hanem állam. Hiszen csak állami minősége jogosítja arra, hogy paritást követeljen szemben 20,000,000-val 15.000,000-t, szemben 70°| fl-kal 30°J o-ot. (Élénk tetszés a jobb oldalon.) Mihelyt államközösségről van szó, legyenek annak tagjai egyesek vagy erkölcsi testületek, mi tökéletesen mindegy, akkor ezen államközösségen belül tökéletesen áll, hogy: egyenlő teher, egyenlő jog; megfelelő teher, megfelelő jog. Csak akkor nem áll ez, ha állam állammal, individuum individuummal áll szemben. És hogy hazánkat a paritás joga megilleti, noha az mennyiségi mérvek szerint meg nem illetné, ez kétségtelen bizonysága állami életünk elismertetésének. (Helyeslés jobb felől.) En jobban szeretem azon alapot, melyben az van mondva, hogy beleegyezésünkkel, egyetértésünkkel történhetik csak valami, mint azt, hol meg van engedve, hogy befolyást gyakorolhassunk. (Helyeslés jobb felől.) Nem akarok a közjogi kérdésekről tovább szólani. (Halljuk! Halljuk!) Azt gondolom, az eddig mondottak is indokolják azon kijelentésemet, hogy a felirati javaslatok közöl azt fogadom el, mely a közjogi alapot nem helyteleníti, azt, a mely azt mondja, hogy megnyugvással veszszük a közjogi kérdések megoldását. Ez idő szerint beszélünk mindig; mit hoz a jövő? csak Isten látja be előre. Én erősen hiszem, hogy mig a jelen helyzet fönáll, addig ezen alap a legtökéletesebb, hogy a formán nem kell változtatni, mig a helyzet nem változik. Ha az, tán hozzájárásunk nélkül is, egyszer megváltozik, megfelelőleg meg kell majd változtatni a formát is. De a válaszfehrati javaslatok másban is eltérnek egymástól. Mindenik felirati javaslat, — nem számítom a basahidi kerület képviselőjéét — tanúsítja a reformokra való készséget; ebben tehát nincs különbség. De különbség van abban, hogy a kiküldött választmány által készített és beterjesztett felirati javaslat irányt nem jelöl ki, mig a másik kettő teszi ezt. En részemről itt is az előbbivel tartok, s nem látom sem szükségét, sem hasznát annak, hogy a reformkérdésekre nézve az irány kijelöltessék, s épen azért nem járulhatok hozzá. Nem látom szükségét azok után sem, a miket Tisza Kálmán t. képviselő ur felhozott, a ki azt szükségesnek annálfogva tartja, mert maga a trónbeszéd praeoccupálja némileg a kérdéseket, amennyiben itt-ott már irányt jelölt ki. Nem vettem észre és nem láttam ezt, következőleg az általam nem észlelt tény által Ítéletemben magamat nem határoztathatom. A t. képviselő ur jelesen a megye rendezésére és az önkormányzatra vonatkozó helyeknél látja ezt, arra hivatkozik, hogy a trónbeszédben ki van mondva, hogy a megye-rendszer és a központi kormányzat közt elvi ellentét forog fen. Hanem az elvi ellentétet a trónbeszéd, ha jól érteni, nem a törvényhatóságok jogkörét illetőleg mondja fönforgónak, a miként ő véli. Ezt, tudtomra, senki sem állítja; hanem a jogok megvalósításának módja más ott, mint itt; és azt a t. képviselő ur sem fogja tagadni: itt a személyes felelősség elve, ott a dolgok dicasteriális ellátása. Ez képezi az elvi ellentétet; maga a t. képviselő ur másutt kifejezést adott azon véleményének, hogy amaz elvi ellentét kiegyenlítendő, még pedig ugy, hogy a személyes felelősség elve oda is kiterjesztessék. Ez mit a trónbeszéd kíván, mikor az ellentétek kiegyenlítéséről szól. Ugyanezt az u. n. 48-as párt a maga felirati javaslatában egyenesen elismerőleg hangsúlyozza is. Ismételve mondom, szükségét nem látom s hasznát még kevésbbé: hogy a reformkérdésekben irán}d jelzünk, még mielőtt a tanácskozások folyamában bekövetkezett volna azon állapot, a mikor a sok értelemből egy lett, a mi a tanácskozásoknak egyedüli czélja. Azt hiszem, elég az, hogy készségünket fejezzük ki a reformok iránt; mely irányban járunk el, azt meg lógjuk mondani, ha megvitattuk a dolgot. (Felkiáltások: Természetes!) Ez, kérem, nemcsak természetes, de azt gondolom szükséges is.
