Képviselőházi napló, 1869. I. kötet • 1869. april 22–junius 14.

Ülésnapok - 1869-17

17. országos ülés május 26. 1869. 203 bizonyosan semmivel sem csekélyebb, mint a birodalom másik feléé. (Elénk helyeslés johh felől.) De ez csak elmélet, ezzel még nincs bizo­nyítva semmi. Nem elég megmutatnunk, hogy bi­zonyos ügyek közössége által az önállás és füg­getlenség nem adatik fel, mert még mindig azon kérdés marad fen ; vajon czélszerü volt-e, és Magyarország érdekében fekvő volt-e az, hogy e viszony életbe le'pjen? mert végre is a magyar törvényhozásnak s a magyar kormánynak feladata nem más, mint hogy Magyarország érdekeit tartsa szeme előtt. (Helyeslés.) így tehát a kérdés az: vajon a viszony, mely ő felségének lajtántuli tartományai és ha­zánk között létezik, megfelel-e Magyarország ér­dekeinek ? Ugy hiszem, senki sem fogja tagadni, hogy a nemzet érdekei közt egyik legfontosabb a külső biztonság, és hogy, miután, fájdalom! a civilisá­tióban még nem emelkedtünk oly magasra, hogy a jog maga egyes kisebb nemzeteknek is teljes biztonságát megszerezhetné, mindenek felett ér­dekében fekszik minden nemzetnek, hogy magá­nak megszerezze azon eszközöket, melyek által saját külbiztonságát minden körülmények közt megoltalmazhassa. Mert miután a világ törté­nelmi kifejlődése ugy hozta magával, hogy Eu­rópa nagy részében óriási államok alakultak, melyek mindent inkább követnek, mint az örök békének politikáját; miután más nemzetek lé­teznek és fen akarnak állani, melyek a hatalom anyagi eszközeire nézve e nagy hatalmakkal nem mérkőzhetnek : hol keressük az eszközt, mely ál­tal ezek is magoknak külső megtámadások ellen teljes biztosítékot szerezhetnek: ha nem abban, hogy a közös ezélra egymással egyesülnek ? (Elénk helyeslés jobb felől.) Es ez az, mi, az én nézetem szerint, ha egészen abstrahálunk is a közöttünk és ő felsége többi tartományai közt létező jogviszonyoktól, szoros összetartásunkat okszerűvé teszi. E tekin­tetben ismét azzal vigasztalom magamat, hogy e ház másik oldalán is sokan egyetértenek ve­lem : mert, miután azon külön vélemény, mely a múlt országgyűlés alatt a 67-es bizottságnál be­adatott , sok oly férfiú által Íratott alá, kiket most is körünkben tisztelni szerencsések vagyunk, és meg vagyok győződve, hogy ők e tekintetben nézeteiket nem változtatták meg; és miután a külön véleményben kimondatik, miként „ czélsze­rüség szempontjából kívánatos, hogy mindazokra nézve, mik a közbiztonság valósítására okvetet­lenül szükségesek , egyetértőleg intézkedjünk, milyenek a külügy, a hadügy — annyiban a meny­nyiben mindaz, mi ő felsége egész hadseregének, és igy a magyar hadseregnek is vezérletére, ve­zényletére, belszervezésére vonatkozik — és a fen­tebbi két tárgyra szükséges költségek" ; miután; a mint mondom, nem gondolom, hogy ezen t. férfiak azóta nézeteiket e részben megváltoztat­ták: azon kellemes helyzetben látom magamat, hogy azon állításomra nézve, miként a kölcsönős és közös védelem fentartása és azon ügyek egyet­értő elintézése, melyek annak eszközei, a mi ér­dekünkben is fekszik, még a ház másik oldalán sem állok egészen olyak nélkül, kik velem egyet ne értenének. (Tetszésnyilvánítások jobb felöl.) Es igy, — a kérdést mindig összebbre szo­rítva, — végre oda jutunk, a mit t. barátom Vukovits Sebő beszédében kimondott: hogy a közöttünk fenálló nézetkülönbség lényege egye­dül abban áll, vajon a delegatio intézményének fentartása czélszerü-e vagy nem? S e kérdésre fogok tehát szorítkozni. (Halljuk!) En részemről a delegatiókat nem tartom az emberi institutiók legtökéletesbikének; (Halljuk! halljuk!) sőt tovább megyek, és azt mondom, hogy tökéletes institutiókat alkotni nem is Jehet. Minden institutió tökéletessé válik a gyakorlat által, minden institutió Pygmaleon szobra, mely­nek lelke hiányzik és melybe lelket csak a nem­zet lehellhet. (Helyeslés.) Es azért meg vagyok győződve, hogy, ámbár igen sok ellenvetés téte­tett a delegatio institutió ja ellen a ház másik oldaláról, ha a discussió még hat hétig folytat­tatik, a ház másik oldalán még mindig fognak találkozni olyanok, kik a dolgot ismét uj szem­pontból tekintve, uj és ismét uj theoretieus oko­kat fognak a delegatiók ellen felhozni. Sőt ajánl­kozom, ha méltóztatnak más institutiót tűzni ki a discussió tárgyává, nem a házban, hol az pénz­be és időbe kerül, hanem privát társalgásban, én kész vagyok akármily institutió ellen theoreti­kailag igen plausibilis, igen erős ellenvetéseket felhozni. (Helyeslés a jobb oldalon.) A kérdés nem az, vajon tökéletes-e a dele­gatio intézménye? hanem az: először, vajon a delegatio intézménye meg­felel-e azon czélnak, a melyre felállíttatott? másodszor, vajon van-e valami, a mit a delegatio helyébe tehetünk, és a mi által ugyan­azon czél épen oly jól elérethetik ? végre Harmadszor vajon a delegatio intézményéből következnek-e mindazon bajok és veszélyek, me­lyeket némelyek a delegatio intézményében lát­nak? (Halljuk!) A mi a delegatio intézményének czélj át illeti, kérdem: mi az? A delegatio czélja semmi más, mint az, mi az általam már idézett külön véle­ményben előadatott: hogy azon ügyekben, me­lyeknek egyértelmű elintézése közös biztosságunk ér­dekében szükséges, ezen egyértelmű elintézés le­hetővé váljék. A delegatiók resultatumai azon meggyőződésnek, hogy a czélszerüség szempontjá­26*

Next

/
Thumbnails
Contents