Képviselőházi napló, 1869. I. kötet • 1869. april 22–junius 14.
Ülésnapok - 1869-14
144 14. országos ülés május 22. 1869. miszerint mind a mellett, hogy a közjogi alapra nézve a mi elveink, nézeteink, melyeket az ország szine előtt a választások előtt magunkénak vallottunk, most, a választások után is, ugyanazok : mondom, hogy mind a mellett, mi egyátalában visszautasítjuk azon bár honnan jövő vádat, hogy ezen közjogi alapra vonatkozó nézeteink és érzelmeink bennünket akadályoztatnának a reform kérdésekben közreműködnünk. Ez volt a harmadik indok. Kimondám, hogy a közjogi alapra nézve nem értünk ugyan egyet a t. jobb oldallal, de készek vagyunk a reform terén mindenben kezet fogni vele, ha ez hazánk javára és előhaladására szolgál. (Helyeslés.) Én részemről még nagy fontosságot tulajdonitok egy negyedik indoknak is és ez az utolsó : hogy t. i. a trónbeszédben. ... (Keresi az illető helyet.) Különbön nem fárasztom a t. ház türelmét kereséssel; megemlítem szóval, hogy a trónbeszédben a béke csak mellékesen van megérintve: ez pedig a Tisza Kálmán képviselő ur által beadott válaszfelirati javaslatban bővebben van kifejtve, mint azon válaszfelirati javaslatban, melyet a bizottság előadója terjesztett elő a háznak. Már pedig, t. ház, a béke ránk nézve oly rendkivüli fontosságú, hogy, ha tudbatnók, hogy nekünk békénk lesz 10—20 évig, bizonyára sok érzelem szelídülne, sok kilátás vidámulna mindnyájunkra nézve; de a közjogi alap veszedelmes voltát ép azért vitatjuk és érezzük mindnyájan : mert félünk mindig azon pillanattól, melyben bennünket a táviró villany tudósit arról, hogy kitört a háború. (Helyeslés a bal oldalon.) Ezen béke érdekében, mind a mellett, hogy országgyűlésünk hatalma, Európa helyzetét illetőleg, igen csekély, igen szűk korlátok közé van szorítva, mégis tehetünk valamit. Nincs semmi erő a világon, nincs egyetlen hatalom is, a mely bizonyos pontig, bizonyos perczben tényezője ne lehessen egy nagy eseménynek. (Helyeslés a hal oldalon.) Annálfogva bármily csekély befolyás legyen is az, melyet mostani alkotmányos határaink közt a delegatio daczára Európa békéje fentartására gyakorolhatunk: mégis gyakorolhatunk befolyást, ha józan politikát követünk. (Igaz!, bal felől.) És ezen józan politika van kimutatva azon válaszfelirati javaslatban, melyet szavazatommal pártolni szerencsés leszek. Mert nem elég kimondanunk, hogy örvendünk a békének, óhajtjuk a békét; hanem egyenesen s legfőkép az kívánatos, hogy minisztériumunk, nem mondom, ne támogassa, nem akarom e kifejezést használni, hanem ne adjon semmi okot, a külföld hatalmai egy ikének sem azon hiedelemre, hogy mi Bécsnek háborúra vezethető politikáját támogatjuk; ne adjon okot hinni, hogy a franczia háborús politikát követjük, mely elébb utóbb is kitörésre fog vezetni. Ezt uraim! körülbelül az egész világ tudja : ez kikerülhetlen egy háború, melynek idejét nem lehet ugyan megmondani, mely kitörhet holnap, kitörhet tiz év múlva (Zaj. Halljuk!), de ki fog törni, Mondom, ne lehessen azon hite egy külföldi hatalomnak sem, vagy — nevén nevezve a dolgot — egy külföldi uralkodónak sem, hogy az ő háborús politikájának előmozdítására Ausztriát bevonhatja az által, hogy Magyarországot felhasználja. Már pedig látjuk, hogy a háborúval játszunk. Közelebbről történt bizonyos sürgönyök ügyében oly éles levélváltás, Bécs és Berlin között—tudjuk pedig, hogy mily kevés tűz kell fellobbantani egy minát — oly éles, hogy még sincs vége, s nem tudja az ember, hová vezet. És, uraim! midőn efféle dolgok történnek, előállanak Bécsben, és az úgynevezett birodalmikanczellár azt mondja: „Tudtom nélkül közöltetett ama levél, én nem tudok róla semmit, nem tudom, ki tette azon sérelmesnek talált levelet közzé!" Szóval, azon politika, melyet követnek, eszembe juttatja azon embert, ki előre ment oly helyre, mely tilos volt, és rá kiáltván a tulajdonos, hogy hová megy, azt felelte, hogy vissza, ha megengedi. (Derültség.) Ily politikát követnek Bécsben, és én azt óhajtom, hogy kormányunk ne bátorítson, ne támogasson ily politikát. Ezen józan politika ajánltatik pedig Tisza Kálmán válaszfelirati javaslatában a kormánynak. Ezen négy pontot látom én olyannak, a mely indokolja azt, hogy mi külön válaszfelirati javaslatot terjesztünk a ház elé; és ezeknek elmondása után a ház figyelmét tovább nem fárasztván, egyenesen kijelentem, hogy Tisza Kálmán válaszfelirati javaslatát pártolom. (Helyeslés és tetszés a bal oldalon.) Perczel Béla: Tisztelt képviselőház ! (Halljuk!) Az előttünk fekvő válaszfelirati javaslatok közöl egy sincs, mely el ne ismerné a belreformok szükségét, és ezen egyhangú elismerés, a mint egyrészről legvilágosabb bizonyítéka annak, hogy a trónbeszéd igen helyesen érintette az ország égető szükségeit, ugy másrészről egész nagyságában tünteti fel azon felelősséget is, mely érné a törvényhozást azon esetben , ha nem követne el mindent, a mi hatalmában áll, hogy a belreformkérdések küzői minél több nyerjen megoldást , és hogy ezen felelősséget érzi a háznak minden tagja, arról az eddigi felszólalások is eléggé tesznek tanúságot, mert még azok is, a kik a közjogi megoldásban megnyugvást nem találnak, és a kik a jelen közjogi helyzet megváltoztatására kivánják fordítani erejöket, még azok sem akarják megfonni tehetségöket a belreformoknál való közreműködéstől. De, tisztelt ház! nem is lehet ez máskép:
