Képviselőházi napló, 1869. I. kötet • 1869. april 22–junius 14.

Ülésnapok - 1869-13

120 13. országos ülés május 21. 1869. kőzött hazánk vívmányainak csupán látszólag formális oldalát veszem itt szemügyre. De minekelőtte ezt tenném, nyomatékkal fejezem ki abbeli óhajtásomat, hogy mindenekelőtt belső nemzeti családi életünknek gyakorlatban is elég tétessék, és igy a magyar állam elvének jövőbeni érvényesítése annál ruganyosabb emeltyűt nyervén, egymástóli idegenkedés által tán már politikai aggodalmakat is szülő, de általam ezen feltevést egészen kizárt, mert helyes érdeket fel nem mutatható törekvéseknek, — ha léteznének is — mit, ismétlem, nem szeretek hinni, — leginkább a méltányosság alapján eszközlendő, szabad államhoz illő módoni megoldása elejét veheti. Mi ha nem történnék, csakis tanulságul szolgálna t. ház, arra, hogy Magyarország fő népfaja a többség és politikai súlyt felhasználva, igy nem vallott elveink után, de középkori erősebb jogának alkalmazása mellett, a természeti jog és.testvéri szeretetnek feledésével, nem vetve számot a belélet fontosságának horderejével, ha kifelé kellend egyszer számolnunk, a szabadság zászlóját lobogtató nemzethez mondom nem illőleg — mint láttuk a legszebben kezdeményezett alapelveknél — jövőre is követendő liberális módon el nem járna. Gondoljuk jól meg. uraim, hogy bárhova is tekintünk, faj fajhoz regaszkodik; minekünk csak a belső családi viszonynak támasza marad, mely megszűnik támasz lenni, ha a kölcsönös szeretetnek köteléke meglazul. Hívjuk tehát emlékezetünkbe Virgilnek azon szavait: „Foederis aequas dieamus leges." Mit személyes megnyugtatásomra és tán némileg igénytelen személyemtől elvárt meggyőződésként kiemelvén, valamint a magyar, úgy egyéb nemzetiségeinket egyaránt illető fenébb nevezett formális államérdekhez megyek át: értem a magyar-osztrák államnak ujabban felvett diplomatikus czimót. Igaz, t. ház, hogy az annyira óhajtott vasút egy órával se fogja hamarabb megközelíteni Gráesországnak határát, ha a magyar hajókon ily vagy ily lobogó leng, vagy ha a külföldön képviselő követ Ausztria, vagy pedig a magyar-osztrák állam nevében ismét nem fogja tudni, hogy azon kabinet, melynél megbízatott, államunk ellen nem csekély lépéseket tesz : ezek anyagi létünkre, igaz, közvetlenül nem folynak be. De ki tagadná annak fontosságát s közönyöse: ha Németországgal, vagy bár más állammal kötendő kereskedelmi szerződés a birodalmi császártól magától vagy pedig a magyar királytól is van rati— ficálva; mert fel nem téve, de lehető, hogy az ér dek első esetben kizárólag birodalmi, mig a má sikban, minden esetre reménylem, speciális magyar is leend. És igy, valamint a magán egyénnél a rideg czímhez tartás nem bűn, de hamarabb gyengeséget tanusitó előítélet: ugy viszont az államnál annak feladása vagy nem szorgalmazása gyengeség, a nem szorgalmazók bűnének tekintendő. Ez volna röviden és közvetlen felfogásban állami czimünk szükséges voltának igazolása. A mi illeti a politikai súlyt, melyet itt kimutatni törekvésem, megvallom, oly sok oldalú ez, hogy méltán vigyázattal kell lennem, nehogy többet mondjak, mint sem magamban feltevém. Nem gondolhatom én magamnak, t. ház, egy ország fejlődését — történjék bár e fejlődés a legelőnyösebb viszonyok között — a nélkül tökéletesnek; hisz önmagában az anyagi fejlődésben fekszik azon erő, mely őt a tökéletesedés fokához vezeti, mi t. i. az állami létben többé-kevésbbé a szabad nemzetekkeli szellemi és kereskedelmi téren való kölcsönös megállapodások folytán érvényesül. Hogy azon nemzetek, melyekkel érintkezni óhajtunk, vállalkoznak-e velünk kötelmeket váltani, ez oly kérdés melyre okvetlen önmagunkban található a felelet. Van-e az ezen érintkezést meginditható productiv erőnk? ez az első; van-e azon szellemi tekintélyünk, mely az első tényezőnek megfelelő nyomatékát adja? ez felfogásom szerint a másik kérdés. Már az elsőre nézve, a természeti, ugy javulásban levő nemzetgazdasági viszonyaink felelnek, és gyenge belátásom szerint ezek olyanok hogy bár más államnak — az ipar látköre igaz némikép homályban van még — de különben méltán oldalához állhat, és érintkezésünket kifelé kivánhatóvá, nagyrészt szükségessé bizonyítja. A tekintély másrészt, melynek mint állitám, kell hogy az anyagi törekvéseket támogassa, előmozdítsa, lényegesen nyert a kiegyezés óta; és Magyarország , ha a dualismus alapján nem saját külföldi képviselete által is, de minden esetre a külföld előtt igen világosan ösmertetik az osztrák állami háztartáshoz szabad akarattal járult azon nagy érvényű köztényezőjének, melynek az ily tekintélyre való jogosultsága az állami budgetből — fájdalom — nagyon is érthető számokban kiolvasható. Ezen tény, mely a magyar érdekeknek lelkiismeretesebb képviseltetését természetszerűleg következteti, már azon kedvezőbb helyetbe léptette hazánk ügyeit, miszerint idejárulva a czimnek felvétele — külföldi felénk irányzott észlelések, a provisoriumok alatti politikai nem létezésünket megszokván, szerették Ausztriának létét kicsinylő, igaz, az eredményekben mérlegelt modorban szemlélni, és mikép hatott vissza a külföldnek azon csekélyre becsülő magatartása honunkra, láttuk, éreztük, de végre ha negatív alakban is politikai felébredésünket előmozdítva — azon helyzetbe juttatott mondom, hogy jelenleg viszont