Képviselőházi napló, 1865. XI. kötet • 1868. november 24–deczember 9.

Ülésnapok - 1865-325

CCCXXV. ORSZÁGOS ÜLÉS. (November 26. 1868.) g" azt a természet mindenkinek szivébe beleültette; ezen országban nem lehet egy nemzetiségnek pontján megállani ;" de most Mocsáry nincs az országgyűlésen. Ács úr szerb választói előtt beszé­lé : „Ahol csak beletekintek hazánknak, a magyar királyságnak történetébe, elejétől fogva végig mindenütt azt találom, hogy a magyar nemzet a szerb nemzettel osztotta szerencséjét és szerencsét­lenségét, örömét és szomorúságát", és végre mon­da: „Mikor szó fog tétetni arról, hogy a szerbek­nek a magyarok irányában viszonya rendeztes­sék, hog) nemzeti szükségleteitek kielégíttessenek, valóban mindent föl fogok használni, hogy e kér­dés igazságosan, tehát rátok nézve kedvezően ol­dassák meg ; c de most Ács urat nem látom az or­szággyűlésen. A mit Ivánka, Jókai és más szabad­elvű magyar férfiak írtak, ha nincs is javaslatunk szellemében , de mégis több annál, a mit a köz­ponli javaslat ad; de az ö hangjok is elnémult. A magyar kormány Horváth Mihály története szé­riát ezer nyolczszáz negyvennyolczban november havában Klapka által a következő ígéretet küldte meg a harczoló szerbeknek : „A szerb nemzet" — halljátok jól: a n e m z e t — „a maga igazgatására vajdát nyerend és az országgyűlés minden to­vábbi kivánataikat s kérelmeiket is méltánylandja." Az ezer nyolczszáz negyvenkilenczediki júliusi szegedi országgyűlés a különös pontozott enged­ményekkel a mai központi javaslatot túlhaladja. Most pedig meg sem hallgatják a szerb, a ro­mán és a többi nemzeteket; rőlok, de nélkülök határoznak, s mi több, midőn közülünk valaki föl­kel, hogy saját nemzete, saját nemzetisége édeké­ben szóljon, akkor maga a szabadelvű bal oldal vezetője is elkülönit bennünket a nemzettől, mintha mi gyökér nélküli kabakuk volnánk, és mintha másfelől neki is nem lehetne szemére vetni, hogy csak magát képviseli. Nem tudom, mi indította a mai országgyűlés többségét az igazság és jogosság három évi Ígér­getése után arra, hogy oly messze hátráljon az előbbi Ígéretek- és javaslatoktól, sőt hogy azt is visszavonják, a mi már a politikai életben practice fenáll, miután néhány kir. városokban és kerüle­tekben a szerb vagy más nem-magyar nemzetségi nyelv hivatalos nyelv, mi a mind két ellenkező javaslat szerint nem lesz; de azt tudom, hogy nem csak a magyar, hanem a szerb és a horvát oppo­sitio is Schmerling systemája ellen, elősegítette azt, hogy az alkotmány visszaállíttatott, tudom, hogy Königgratz, melynek hlumi ködéből az al­kotmányosság napja előtűnt, a magyarországi egyes nemzetek egyikének sem érdeme, és fatá­lis volna, ha valamely nemzet csak saját nemzeti­sége számára akarná azt felhasználni. Bartal úr vég szavaira van egy megjegyzésem. Bartal úr azt javalja ez oldalnak, hogy hagyjunk fel a viszálkodással, mert ha Magyarországban viszálkodások leendenek, előbb ugyan a magya­rok, de azután a többi nemzetiségek is elvesznek. Mi nem akarunk, mi nem terjesztünk viszálkodást; de hogy ha viszálkodásnak neveztetik a magyarosí­tás elleni törekvés és saját nemzetiségünknek vala­mint a politikai, ugy a culturai téren való biztosí­tásának követelése, akkor mi részünkről fel nem hagyhatunk ezen követeléssel, a magyaroknak pedig hatalmokban áll a nemzetiségek kielégíté­sével ezen viszálkodásnak véget vetni. Csakhogy az események ne kiáltsanak fel: Trop tárd! Épen azért, hogy egy nemzet sem veszhet el, mi köve­teltünk nemzeti egyenjogúságot. Hogyha Magyar­ország a viszálkodás miatti elvesztenek következ­ménye a mi nemzetiségünk elveszte is volna — ámbár ez nem szükséges következmény — akkor jobb lenne elsülyedni valamely nagy nemzetben, melynek világtörténeti missiója van, (Felkiáltás: Aha, talán muszka! Halljuk! Halljuk! Ezt halla­nunk kell!) mint azon nemzetben, mely legfőbb állami elvének a magyar nemzet nagyobbitását a magyarosítás által állítván fel, kénytelen a nem magyar nemzeteket és polgárokat szüntelenül kivételes állapotban tartani, és kormányának al­kotmányellenes , de az emiitett legfőbb magyar elvnek megfelelő lépéseit igazolni. Még eg'y vég szóf. Minden nemzet, melyben van életerő, magá­ban hordja a szellemi élet magvát, melyet a cul­tura terén valósítania kell; minden államnak, melyben van életerő, az a feladata, hogy bizonyos eszmét létesítsen a politikai téren ; abban áll az ő „raison d'étre"-je ; a mely állam hűtlen lesz esz­méjéhez, jelentőségéhez, „létének okához," az előbb utóbb elvész, annak évei meg vannak szám­lálva, mert az erkölcsi világ nem tűri asine neces­sitate entiá-kat, épen ugy. mint a physikai világ sem. Ali Magyarországnak, mint egy különös államnak, életeszméje? Ezt mutatja története, és jelen fekvése, valamint viszonya a kor inditó esz­méihez. Nem lutatva, vajon a szlávok ellenállhat­tak volna-e a németeknek, kikkel a magyarok bejövetelekor legnagyobb küzdésben voltak, vagy a magyarok nélkül a balti szlávok sorsára jutot­tak volna-e ? el kell ismernünk, hogy a magya­rok consolidálták a magyar államot, hogy a szlá­vok municipális életébe állami szellemet leheltek, hogy Magyarországot védfallá tették egyfelől az absolutismus ellen, másfelől a nyugati és keleti támadások ellen. Ebben fekszik Magyarország hivatása: hogy védfal legyen az absolutismus el­len, akármely oldalról jöjjön az, és a nagy, ha­talmas nemzetek támadása ellen. Első küldetése könnyítve van az által, hogy Európában most az

Next

/
Thumbnails
Contents