Képviselőházi napló, 1865. XI. kötet • 1868. november 24–deczember 9.

Ülésnapok - 1865-324

CCCXXIV. ORSZÁGOS ÜLÉS. (November 25. 1868.) 55 lom rabjává teszi, s mert mig a nem magyar nemzetek az ország minden közterhéiben a magyarokkal egyformán osztoznak, addig a javaslat a nem magyar nemzeteket nemzeti s nyelvi lényeges jogaik s jótéteményeikből vagy egészen kizárja, vagy ezekben csak igen mostoha, szűk mértékkel részesiti. De nem is méltányos ezen törvényjavaslat,mert midőn az országban majoritásban lévő nem magyar nemzetektől, melyek az országban tettleg léteznek, s melyeknek létezését a corpus juris is elismeri, mint ezt Dobszánszky képviselő ur a szakasznak hivatkozásával megczáfolhatlanul az imént bebizonyította, politikai nemzeti elismerésökről emlitést sem téve, azok politikai nemzetiségét megtagadja, az ezek részére fenhagyott szűkmértékü egyéui szabadság nem levén egyéb, mint egy minden érték nélküli holttest, s mert ez által a magyar nyelv a nem magyar nemzetekre a nyilvános politikai és vallási életben is reájok erőszakoltatik s oda erőtetnek, hogy önmagokat megtagadják és minden nemzeti jellemökből kivetkőzzenek. Ily tények-s körülményekkel szemben, s mij után a t. ház jól tudja, hogy a nemzetiségi képvi| selők, és velők nemzetök, politikai nemzetiségük és nemzeti nyelvök szabadsága és egyenlőségeért is nem egyéni individuális szabadság- s egyenlőségért egész morális erejökből harczoltak s harczolni soha szűnni nem fognak; s miután a ház asztalára letett törvényjavaslat által arra nézve, a miért azok 1 848-dik év óta folylonosan harczoltak és minek elnyerését a jelen országgyűléstől teljes reménynyel várták, most annyi küzdelem, szenvedés és hosszas, kinos várakozás után, minden reményeikben magokat egyszerre megcsalatva látják: hiszi-e a t. ház, hogy ezen törvényjavaslat és elfogadása esetére törvény a nem magyar nemzeteket kielégitendi, megnyugtatja s kibékíti? s hiszi-e, hogy ez által az ország nyugalma s boldogsága biztosíttatik? Ugy hiszem, t.ház, hogy ennek ellenkezőjéről mindenki meg van győződve. Már pedig, ha erről meg van győződve, akkor kétségtelenül arról is meg lehet győződve, hogy midőn az ország lakosainak nagyobb része elégedetlenség szülte fájdalomban szenved, midőn ezek legnagyobb vagyonukat s legféltettebb kincsöket, nemzetiségüket s nyelvüket veszélyeztetve látják , s igy, midőn ez által a nemzetek egymás irányában a legnagyobb bizalmatlansággal, hogy ne mondjam ellenségeskedéssel, viseltetnek : akkor az ország bizonyára sem virágzó, sem nyugodt, sem boldog nem lehet. Ennek bebizonyítását nem kell messze keresnünk, csak vissza kell pillantanunk az 1848. s 1849-dik évekre. Ezen években az országban a nemzetek közt lefolyt elkeseredett polgári véres harcz s ennek mindkét felére nézve gyászos kimetele állításomat teljesen bebizonyítja. (Zaj. Ez nem ide való!) De kérem, ez ide való, mert ezek tények s pedig okulni való tények a közelmúltból l mert, ha bár némelyek a nemzetek közt 1848. s 1849-dik években lefolyt küzdelmet a reactio- s camarillának akarják is tulajdonítani, nincs kétségem, hogy igen jól tudjuk, hogy az nem a rectio, hanem a nem magyar nemzeteknek, megtámadott drága nemzetiségök s féltett nyelvök elnyomása • miatti védelem végett, természetszerű önfeutartási ösztönénél fogva történt. Ha tehát, t. ház! az országban századok óta lakó Összes nemzeteket megelégedettekké, boldogokká tenni és egymás irányában mellőzbetlen bizalom- és szeretetben élni, hazánkat pedig nagynak s boldognak látni óhajtjuk , akkor a bizottmány törvényjavaslata elvetése mellett aromán s szerb képviselők által szerkesztett s ezek megbízásából Mocsonyi Sándor képviselő által beadott törvényjavaslatnak elfogadása nem csak tanácsos s szükséges, hanem elkerülhetlen is: mert mig az előbbi a nem magyar nemzeteket egyátalában ki nem elégíti s igy a nemzetiségek közti folytonos súrlódás és elégedetlenség, harcz s küzdelem és ez által az ország romlását eredményező belviszályok magvait hordja magában, addig az utóbbi a mellett, hogy az ország lételét, integritását és autonómiáját legkisebbé sem ingatja meg, az országban lakó összes nemzetek méltányos és igazságos kívánalmait foglalván magában, törvénynyé leendő emeltetésével az országban valamennyi nemzetek egymás iránti bizalmát, testvéri szeretetét, és a szabadság és egyenlőség elvén, melyből az kiindul, az ország tartós fönállását és boldogságát biztosítja. Ezek pedig mind oly tényezők, t.ház, melyek édes hazánk jövőre való biztos fönállása, nagy- s boldoggá tétele érdekében az általunk most tárgyalt nemzetiségi kérdés megoldásánál, meggyőződésem szerint, szorosan szem előtt tartandók s irányadóul veendők. Mert én ugy hiszem, t. ház! habár a magyar nemzetnek két év óta a szerencse nagyon kedvezett és sok óhajtása teljesült, annyira, hogy tán némelyek épen a szerencsétől kápráztatva, azt fogják mondani, hogy most szerencséjök kezökben, s a helyzet urai levén, az országban lakó nem magyar nemzetek ügye s illetőleg a nemzetiségi kérdés, azok méltányos s igazságos kívánalmainak tekintetbe vétele nélkül is, saját kedvök szerint elintézhető : véleményem szerint ez nagyon veszedelmes eljárás lenne, s nagyon szükséges s kívánatos a most érintett netáni szerencsétlen szándék felvételével a nemzetiségi kérdést ugy megoldani, hogy eshető viharok s szerencsétlenségek beálltával, az ország minden nemzetei e szép hazát közös édes