Képviselőházi napló, 1865. XI. kötet • 1868. november 24–deczember 9.
Ülésnapok - 1865-324
52 CCCXX1V. ORSZÁGOS ÜLÉS. (November 25. 1868.) tekintetben is minden nemzet saját erejére van utalva a nélkül, hogy más nemzet vagy az állam bárminemű közvetlen vagy közvetitett segélyzésére igényt tarthatna ; 3) hogy e nemzeteket bárminemű más, jelesül a politikai jogok gyakorlata testületileg meg nem illeti, miután a politikai tényező az egész országra nézve az ország népének, a törvényhatóságokban s egyes községekben a törvényhatóság, illetőleg a község népének törvényesen egybegyűlt képviselete, különben pedig minden honpolgár egyénileg, a nemzetiségre minden tekintet nélkül. E három pont nem egyebet foglal magában, mint a nemzetekről s az ország népéről szóló sarkalatos törvényeink fentartását azon világos megszorítással, miszerint a nemzeteket a politikai jogok gyakorlata meg nem illeti; és mégis daczára e lényeges megszorításnak, kész lennék a központi bizottság által helyesbített törvényjavaslatot, mihelyt az az érintett három pontokkal bővittetnék, minden változtatás nélkül elfogadni, ugy lévén meggyőződve, miként az ilyetén törvényjavaslat legalább a mérsékeltebb, higgadtabb nemzetiségi pártokat megnyugtathatná, s miként e pártok hathatnának azután sikeresen a többiek megnyugtatására is. T. ház! Bocsánatot kérek, ha eltérve szokásomtói, hosszasan szólottam ; de mellőzhetlennek tartottam elmondani e kiválólag fontos ügyben mind azt, mi az eszmék tisztázására szolgál; szükségesnek tartottam felvilágosítással szolgálni jelesül azoknak, kik a kisebbségi javaslatot túlzottnak, az e mellett felszólaló képviselőket pedig kielégithetleneknek, a békés kiegyenlítést akadályozóknak tartják, vagy legalább hirdetik. Tudni kell azt a világnak, kivált hazánk közönségének, miként mi az ország egységének s valamint területi, ugy politikai integritásának teljes fen tartása mellett, még a magyar nyelvnek is, valamint a törvényhozás, ugy a kormány körében leendő kizárólagos használatát legkevésbbé sem szándékozván korlátozni, kiválólag csak aztkivántuk, hogy törvényes és tényleges lételünk s ebből kifolyó jogunk, nemzetiségünk fejlesztésére tagadásba ne vétessék, és hogy az alkotmányunkban gyökerező ország népe helyébe egyes nemzet ne lépjen, hanem tartassanak fen mind két irányban fenálló sarkalatos törvényeink, melyek nyomán az 1848-diki törvények is nem nemzeti, hanem népképviseletet rendeltek. Tudni kell hazánk közönségének, miként készek voltunk mi változtatás nélkül elfogadni a központi bizottság törvényjavaslatát, ha annak kezdetén a fenálló sarkalatos törvényeinkre való hivatkozás által elismertetett volna csak az, hogy ezen nem-magyar nemzetek tényleges lételét biztosító törvények megszüntetni nem kívántatnak, vagyis, hogy uj áldozat, illetőleg szellemi halálunk decretálása nem követeltetik akkor, midőn javunkra teendő, minden oldalról több izben ünnepélyesen ígért engedmények életbe léptetéséről volt szó. Tájékozni kell magát hazánk közönségének az iránt, miként a nemzetiségi kérdés közakarattal való megoidását nem a nagy kisebbségben levő, s minden, nemzetök életével megférő engedményekre kész nemzetiségi képviselők akadályozták , hanem akadályozta azon más részről nyilvánult kívánalom, mely szerint szellemi életünknek sarkalatos törvényeinkben gyökerező egyedüli garantiája feladásához, sőt szellemi halálunk decretálásához kellett volna járulnunk, mely decretáláshoz pedig sem magunkat, sem az összes törvényhozázt illetékesnek nem tartottuk, nem is tartjuk. Ha mind a mellett mégis decretáltatnék rnajorizálás utján a nem-magyar nemzetek törvénykönyvünkből kiküszöbölése, vagyis megsemmisítése : mi mint engedelmes honpolgárok ellen nem szegülhetünk ugyan a hatalom akarata ebbeli kijelentésének sem,- de lelkesíteni vagy épen veszély idején áldozatra buzdítani ilyetén megoldása a nemzetiségi kérdésnek aligha fog valakit. Azért kérem a tisztelt házat, méltóztassék érett fontolóra venni az előttünk fekvő törvényjavaslat kiváló nagy horderejét; méltóztassék tekintetbe venni, hogy az állani nem czél, hanem eszköz minden nemzetek, tehát a nép boldogitására, s hogy az egyedül törvényes népnek a magyar nemzet általi netáni helyettesítése után a horvát képviselőknek sem lehetne helyet foglalni e házban, miután ezekkel a törvényhozás 1861-iki feliratai szerint mint szabad nemzettel kivánt egyezni. Tudom, miként igen nehéz a hatalom polczán állónak, akár egyes ember, akár testület legyen az, engedni, vagy csak, mint a jelen esetben, feltett útjától némileg is eltérni, miután a hatalomnak hódolók hízelgő szavai mindinkább nagyitják, sőt megdönthetienné tüntetik elé e hatalmat; tudom, miként sokan a nem-magyar nemzeteknek törvény által decretált szellemi halálától azok mielőbbi megmagyarosodását, s igy a magyar nemzet tetemes növelését várják, mi a föltett úttól némi eltérést még inkább nehezíti. De én ugy vagyok meggyőződve, hogy a hatalom polczán állóknak leginkább a hízelgők magasztalásaitól kell óvakodni, s megbarátkozni azon igazsággal, miszerint minden hatalom mulandó. A hatalmasnak ép akkor kell, sőt sikeresen csakis akkor lehet méltányos, annál inkább tehát az észjogon és positiv törvényeken egyaránt alapuló igényeket teljesíteni, midőn hatalma még megingatva nincs, vagyis, midőn engedékenysége
