Képviselőházi napló, 1865. XI. kötet • 1868. november 24–deczember 9.

Ülésnapok - 1865-333

CCCXXXIII ORSZÁGOS ÜLÉS. (December 4. 1868.) hogy az nem országos esnem nemzetgazdasági ér­dekeket képviselő vasútvonal. A vasúti és pénzügyi bizottságok véleményét nem pártolom, mert ha tekintetbe veszem azt, hogy ezen bizottságok mit mondanak ki,és mire álla­pítják véleményüket, azt látom, hogy tisztán csak arra : mivel nem tartják megérettnek az ezen vasútvonalra nézve beadott törvényjavaslatot, és azért annak tárgyalását a jövő országgyűlésre kí­vánják elhalásztatok Már most minden elfogulatlan, de megenge­dem particularis érdek által vezérlett embertől, de azoktól is, kiket nem particularis érdek vezérel, hanem igazságszeretet és a méltányosság és az or­szág érdeke, kérdem: mivel van inkább megérve a temesvár-, győr- és gráczi vonal, melyek pedig itt tárgyaltattak és elfogadtattak*? (Felkiáltások; Igaz!) Kérdem, hogy az előbb elfogadott határoza­tokban kiépíttetni engedélyezett vonalak inkább vannak-e megérve, mint az, mely a kormány elő­terjesztése folytán most szóban van ? Mondhatom , hogy a szóban forgó vonal ha nem többel, de bizonyosan annyival indokolva van, mint a fehérvár-gráczi vonal. Ha nagyon sineeri­zálni akarnánk, utoljára is azt lehetne mondani, hogy nem azért nem tárgyaltatik most ezen vonal. mert nincs megérve; hanem azon vonalak, melyek erre nézve szóba jöhetnek, nincsenek megérve; te­hát, hogy a jövő országgyűlésig azok megérhesse­nek, melyek most csak csecsemő korukban álla­nak. És ezért mondotta ki a vasúti s pénzügyi bi­zottság ezen véleményét. En ezt nem tartom sem országos, sem méltányossági, sem igazsági szem­pontból helyesnek, és e szerint a bizottság véle­ményét nem pártolom, hanem — quod uni justum alteri aequum — mivel hasonló viszonyok forogtak fen a fehérvár-gráczi vonalnál. Kérem a t. házat, méltóztassék az arra nézve kimondott határozatot a szóban levő vonalra is ki­terjeszteni. Bánó Miklós: T. ház! {Eláll!) Az előttem szóló példáját én is szeretném követni arra nézve, hogy ezen vonalra, melyben egy részről is más részről is érdekelve vagyunk, mi érdeklettek ne szólaltunk volna fel; de miután épen mi érdeklettek tudjuk kimutatni azon előnyöket, másrészt azon hátrányokat, melyek felett a háznak határozni kell: szükség, hogy felszólaljunk azért, hogy önök bölcsesége határozzon. {Helyeslés) Valóban e nagyfontosságú tárgyban, ha nem lettem volna felhiva az államtitkár által, ki a zempléni vonal előnyeit annyira kiemelte, e fontos tárgyhoz, mi­után ugy látom, hogy a szótól többen elállottak és tekintvén azt, hogy az idő már előre haladt, én magam sem mertem volna szavamat emelni. KÉPV. n. NAPLÓ 186 5 /s- XI. Azonban, miután olyanok hozattak fel, mik fogalmam szerint egészen ellenkezőleg állanak, lehetetlen, hogy azokra, habár röviden némelye­ket fel ne hozzak. (Halljuk!) Midőn ezen vonal­nak kiépítéséről és irányáról tanácskozunk, mely egész védelmi operatiónak alapja legyen, ezen vonalnak alapját és irányát nagyon megfontolva és minden okot és ellen okot egymás ellenébe téve kell eljárnunk. Nagyon jól tudjuk , hogy épen éjszak felé van a legnagyobb ellenségünk. (Zaj. Eláll!) Tehát ezt mellőzöm, és áttérek tisztán az államtitkár előadására. A t. államtitkár lír két okot hozott fel az eperjesi vonal ellen: 1-ör azt monda, mint hamarjában feljegyzem, hogy a La­borcz völgy nagy forgalma tekintetéből kedvezőbb a sárosmegyei vonalnál. Ha csak a helységeket tekintem, a népességét, azt, hogy Sáros megyének három királyi városa van és nagy népességű la­kossága, ha figyelembe veszem, hogy Galiczia ] felé minden irányban csere kereskedésben állunk, és pedig nem olyanban, minőben Zemplén áll, hanem olyanban, hogy nyugot Galiczia legna­gyobb részét élelemmel ellátjuk, hogy röviden kimoudjam, forgalmunk sokkal élénkebb, mint a másik vidéké : ez igen nyomós indok, mely a mi vidékünk mellett szól. De nem az a fő érv. A mi az eperjesi vonal hadtani fontosságát illeti, ennek ellenében felhoza­tott az, hogy hullámzó vidék, hogy hegyeken, alagutakon és több vízválasztón kell az erre vezető vonalnak átmenni. Ha ez csakugyan így volna is, azon végtelen előny, mely Eperjes mel­lett szól, már abból is látható, hogy 9 mértfölddel rövidebb, mint a másik, és ha e vonalnak több előnye nem volna is, már ez is elég. Ha néhol kellene is alagutakat létesíteni, azon körülmény, hogy 9 mértfölddel közelebb vagyunk a végpont­hoz, a határszélhez, végtelenül felülmúlja a la­borczvölgyi vonalat. Vidékünknek figyelmet érdemlő másik elő­nye az, hogy az eperjesi áthágó némelyek szerint 64, de legkisebb számítást véve fel, 40 öllel ala­csonyabb, mint a zempléni áthágó. A ki tudja, milyen fontos a hadjáratoknál nagy tereken át­emelkedni nagy katonai csapatokkal, ugy hiszem, az fogja a hátrányokat Zemplénben és az előnyö­ket Sáíosban méltányolni. Különben csak arra hivatkozom, a mire a bizottság is hivatkozik, mely azt mondja, hogy az előttünk fekvő okmányokból nem győződött meg egyik vagy másik vonal előnye felől. Ha a bi­zottság előtt nem feküdtek oly adatok, melyekből kiindulhatott és határozhatott volna, hogyan sza­vazhatunk mi meg egyik vagy másik vonalat, 41*

Next

/
Thumbnails
Contents