Képviselőházi napló, 1865. XI. kötet • 1868. november 24–deczember 9.
Ülésnapok - 1865-331
CCCXXXI. ORSZÁGOS Űl csinálhat a mi államunk nevében adósságot, ugy mi hasztalan ülünk, erre mi ma még felbátorítjuk azokat, kik azt nyakunkba vetették, és hogy a creditorok is nem mi vagyunk, hanem ó'k vagy a kiknek ők adták, ez utolsókhoz sem tartozunk mi, és akár zsebökbe tették, akár elköltötték, mi azt fizetjük, a szél nem fujhatja el mint a magyar bankot, és végül az az egész államadósság egy roppant nyugdij a reactio részére; a mit ma kérnek, az csak agió. Ily nagy munkában ki ne fáradt volna el? Nyugodni kell, és hogy nyugalmuk ne zavartassák, mint a köles tetszésök szerint díjazzuk őket. Ne kövessünk boszupolitikát, hisz mi nem is kérünk büntetést, s mi csak azt kivánjuk nekik, a mit magunknak; ne kárpótoljanak minket roppant veszteségünkért, denetessenek őket is tovább fizetni, ne cultiváljuk a reactió mezejét, ne vessük, ne boronáljuk ezen nyugdíjnak nevezett ujabb reactiónak magvát. Előhozattak elleneink árvái és özvegyei. És azon urak mit tevének a mi özvegyeinkkel és árváinkkal ? És a száműzöttek, hátramaradott élő férjek özvegyei, élő atyák árvái? Miért juttatnak önök ily szomorú dolgokat eszünkbe? Lovagiasság viszonosságot feltételez; hol ez nincs, az egyoldalú lovagiasság hiba, hogy ne mondjam, gyávaság. Ezen viszonosságról Simonyi képviselőtársam egy példát hozott fel, és igen megtámadtatott; aztmondták, hogy nem igaz. Remélem, hogy e szó vissza fog húzatni ? Azonban mi szolgálhatunk több ilyesekkel, mik társainkkal vagy önmagunkkal történtek és állunk bárki elébe, hogy igaz ! például ha mi száműzöttek visszatérve, nem jutalmat, hanem csak egy részét követeljük vissza elvesztegetett magán vagyonúnknak, mi a felelet ? „Az ország szegény, nincs pénz ! Önök csak rojják fel érdemül, hogy száműzöttek valának; legyenek Önök hazafiak. u Ez velünk történik — azért beszélek magamról is, hogy ne mondhassa senki, hogy nem igaz — hogy nem csak nem kárpótoltattunk, hanem ezelőtt 19 évvel hátramaradt fizetésünk ma kamatostul és perköltséggel együtt vettetik nyakunkba; ezt ugyan nem visszi el a szél. Folytonos a mi büntetésünk, mint amazok fizetésük. Ime ; ez a viszonosság! De ám legyen, nem panaszkép mondám; de szabadon és jogosan kérdhetjük : hogy hát érdemül tekintik-e ma az absolotismus szolgája lenni, és hiszik-e a miniszter urak, hogy ezen nyugdij által ezen tisztviselőket lekenyerezzük azokat, kik csak hivatalokba lépésök alkalmával nyert conventiókban irt fizetésöket fogják venni, nekünk fogják-e köszönni vagy annak, a ki a conventiót irta ? Vegyük más oldalát a kérdésnek. Rendén látja-e a magyar kormány, hogy az absolutismus LÉS. (December 2.1868.) 285 kormányférfiai a mai nap is több nyugdijat húzzanak, mint a mai kormány tisztviselői ? Volt alkalmam a múlt alkalommal is felhozni saját megyémet, hol a nyugdíjazott főispán és törvényszéki elnökök több fizetést kapnak, mint a mostani főispán és törvényszéki elnök. Tovább megy a dolog, midőn még olyanok is vannak, kik a mai kormányt szolgálva, kettős fizetést kapnak: személyes nyugdij t a múltért, rendes fizetést a jelenért; nem kellene-e valamit a jövőért is adni? Mily gazdag ez az ország, midőn a reactioról van szó ! Elmondottam és újra mondom, hogy nemcsak az állam finantiája tönkre jut ez által, de ennél fontosabb, a politikai morál; ezen utón mi depopularizáljuk az alkotmányos kormányzati rendszert: mert beszélhetünk mi magas politikai nézetekről, a hová a köznép nem láthat fel, de épen mert láthatja azon érveket, látja, hogy jutalom osztatik a bűnösöknek, nekik adóznak folytonosan, bármiként forduljon a világ, a tiszta hazafiak. Ez, urak, nem vezet az alkotmány iránti szeretet szilárdítására. Mint képviselőnek, egy kötelességem van éa az mindnyájunk kötelessége: és ez az, hogy megmondhassuk, hogy küldőink kinek és miért fizetnek ? Ebből folyólag, felkérem a tisztelt pénzügyminiszter urat, terjeszsze elénk azon nyugdíjazandó államférfiak névsorát, hogy lássa a nemzet, hogy kinek és miért fizet. Nem, nincs keblemben boszu-politikának helye, nem kívánom, hogy elleneim büntettessenek, ne száműzzük őket, ne is szegezzük bitófára neveiket, én csak a nyugdíjazottak lajstromán akarom látni neveik figurázását. Nem gondolják-e önök, hogy ez által egy részét meggazdálkodhatnók azon nyugdijaknak ? Végül — és ez fontos — felkérem önöket, hogy ezen vita folytán ne hozzuk fel felséges királyunk nevét, ne állítsuk őket ő felsége mellé, kiket ő maga elűzött; ez tiszteletlenség, hálátlatlanság színét viselné azon uralkodó irányában, ki nemzetünket teljes bizalmával tiszteié meg, maradjunk csak a nyugdijasoknál és vigyázzunk, merthigyük el, hogy az ő nyugalmok nem halál, még csak nem is álom, ha újra megszűnnek nyugodni. De ne tovább! Önök megtis zteltek figyelmükkel, kötelességnek tartom, többet nem mondani, mint azt, hogy második pontját az előttünk fekvő törvényjavaslatnak kitöröltetni kívánom. (Helyeslés a bal oldalon). LuZSénSZky Pál b.: T. ház! Kijelentem, hogy én Nyáry Pál barátom indítványát pártolom, pártolom pedig azért, mivel én ezen törvény elfogadásával az egész nemzetre valami szégyenitőt nem látok; mert méltóztassanak emlékezni arra,