Képviselőházi napló, 1865. XI. kötet • 1868. november 24–deczember 9.

Ülésnapok - 1865-331

282 CCCXXXI. ORSZÁGOS ÜLÉS. (December 2. 1868.) előmozdítására kívántatnak, könnyedén elviselne né, és így saját házi szükségein fölül még marad­na neki jutalmazásokra való feleslege is, akkor azon kérdésnek felmerülhetését a házban : vajon nagylelkűségből, méltányosságból s embertársa­ink iránti kegyeletes tekinteteknél fogva, adjunk-e azoknak valamit, a kiknek semmi nyugdíjfizetés­sel kötelesek nem vagyunk? ha, mondom, ebben az esetben merülne fel e házban e kérdés, akkor látnék ebben valami olyan alapot, a mely érdemes volna arra, hogy figyelembe vegyük azon politi­kai constellatiókat, melyek ezen kérdésnek minden oldalróli megfontolását javalják, és ezt követve tegyünk e részben czélszerü intézkedéseket; de most, a mikor bármit, a mi a nemzet anyagi vagy szellemi jólétének előmozdítására szükségeltetik, kívánjunk a kormánytól , p. o. a népnevelés­nél, iskolák alapításánál, egyszer ugy mint más­szor, azt a feleletet kapjuk : „jó lenne biz az, de sokak levén kiadásaink, nincs ezekre pénzünk, és igy ily nemzeti közhasznú czélokra alig fordittat­hatik valami kis összeg." De tovább menve, ott van az igazságügyi minisztérium költségvetése ; ebbőlfa rendezett tanácscsal ellátott városokat,mint­ha nem is Magyarország kiegészítő részei volná­nak, teljesen kihagyta, és igy azoknak törvényke­zési költségei fedezésére egyetlen fillér megszava­zását se terjesztette a képviselőház elé, s mikor ez megtámadtatott, okul adta, hogy oly roppant az ország terhe, hogy ezen tetemes költségeket nem képes a nemzet viselni. Ha tehát, t. ház, ily mó­dion az igazságszolgáltatás előmozdítására, a mi az államnak kétségbevehetlen s elodázhatlan terhei közé tartozik, nincs pénzünk, s igy az ilyen, sa többi hason természetű terhektől is, melyeket a nemzetnek viselni mellőzhetlen kötelessége, pénz­hiány ürügye alatt menekülni törekszik kormá­nyunk, akkor.. {Nagy zaj) Elnök: Kérem a szükséges csendet, hogy a képviselő úr szólhasson. {Halljuk 1 Halljuk!) Csiky Sándor: Tehát, mondom, t. ház, dol­gaink ily helyzetében, anyagi állapotunk ily rósz lábon állása mellett, hogy azoknak az idegenek­nek, azoknak a hivatalnokoknak, kiknek legna­gyobb része hazánk javára egy keresztül szalmát se tettek éltökben, romlására pedig minden tehet­ségüket reáforditották, adjuk oda bünbér fejében pénzünket; ha mi ezt tennők, nem csak a müveit világi polgároknak botránkozását és kárhoztató Ítéletét vonnók e miatt magunkra, de sőt még a legértetlenebb, azonban mégis józan észszel biró embernek ítélete szerint is, magunk iránti mosto­haságot követnénk el. Vegyük itt figyelembe azt is, hogy 184%-ben hazánk alkotmányos önállásá­nak, függetlenségének védelmére annyi hálás emlékünkre méltó fia ragadott fegyvert, a kik verőkön s minden vagyonuk feláldozásával vivták azt ki, hogy most alkotmányosnak mondott kor­mányunk létezik, hogy ezen ház a népképviselet alapján együtt ül, és hogy a haza fenáll, azok ha­zafiúi áldozatkészségüknek köszönhetjük:mert hogy ha ők igaz jogunk védelmére sikra nem szállanak, hogy ha azon időben, midőn majd az idegen ha­talmaknak zsoldos hadserege, majd az ellenünk pártot ütő támadóknak felfegyverzett Ezsaui, kik­nek sorába talán a most nyugdijazandók között is nem kevesen állanak, csak egy csoportban is 40,000-en rontottak reá olyan fegyveres ban­dával , kitűzött czéljok vala a törvényhozó házat megsemmisíteni, alkotmányunkat lerom­bolxii , országunkat rabigába verve kipusztí­tani. Kérdem : nemzetünknek ily veszedel­mes ellenségeit akarjuk, és akarhatjuk-e mi, hogy keveset mondjak, önmagunk iránti kötelességün­ket feledve, jutalomra érdemesíteni büntetés he­lyett akkor, a mikor a nemzetnek becsületszavá­val jutalmazni kötelezett honvédeinket, hazafitár­sainkat, részint magukat, részint az elesetteknek özvegyeit és árváit nyomorral küzdeni, s a sanya­ruság könyeit hullatni naponkint látjuk , és a kiknek nem csak hogy a törvényhozás által meg­szavazott nemzeti segélyt nem nyújtottunk eddig, de sőt azt az erkölcsi vigaszt sem adta meg nekik a törvényhozás, hogy elismeri, miként a hazáért 184 8 / B-ben hűségesen szolgálták nemzetüket, és igy betöltötték hálánkat érdemlő hazafiúi köte­lességüket. T. ház! Megvallom, ilyeneket tapasztalva, effélékre gondolva, én azt hiszem, hazánk elleni bűnt és vétket követnék el, ha az ezen törvényja­vaslatban ajánlottak nyugdíjazását megszavaznám. De, t. ház, azt hallottam előttem szóló Deák Ferencz képviselőtársam által említtetni, hogy ezen kérdés igen bonyolódott; nem tudjuk, hogyan áll az ügy, ezt nekünk világosabban kel] átérte­nünk, mielőtt benne valami határozatot hozhat­nánk. Ebből a bonyodalmas állásból kiindulva, a fenforgó kérdésben azt hittem, hogy a t. képviselő úr nem azt a következést vonja ki, amely az általa előzetesen mondottakból épen nem következhetett volna; jelesen, hogy valamint a múlt évben a kor­mánynak adott indemnity erejével megszavazta a többségnek bölcsesége, ezen alapon a nyugdi­jakat : fizessék ezután is ezen jutalmakat nekik a kormány tagjai; hanem azt hittem, hogy azt a követ­keztetést vonja ki, a mi valóságos logikai kifolyá­sa lett volna beszédének: hogy addig, mig ezen ügy tisztába hozva nem lesz, és igy a kormány világosan elénk nem terjeszti mind. a nyugdí­jazandó hivatalnokok személyzetét, mind azonösz­Bzegeket, melyek részükre fizetendők lesznek, [ mind végre azon forrást, melyből a kivánt kia-

Next

/
Thumbnails
Contents