Képviselőházi napló, 1865. XI. kötet • 1868. november 24–deczember 9.
Ülésnapok - 1865-331
282 CCCXXXI. ORSZÁGOS ÜLÉS. (December 2. 1868.) előmozdítására kívántatnak, könnyedén elviselne né, és így saját házi szükségein fölül még maradna neki jutalmazásokra való feleslege is, akkor azon kérdésnek felmerülhetését a házban : vajon nagylelkűségből, méltányosságból s embertársaink iránti kegyeletes tekinteteknél fogva, adjunk-e azoknak valamit, a kiknek semmi nyugdíjfizetéssel kötelesek nem vagyunk? ha, mondom, ebben az esetben merülne fel e házban e kérdés, akkor látnék ebben valami olyan alapot, a mely érdemes volna arra, hogy figyelembe vegyük azon politikai constellatiókat, melyek ezen kérdésnek minden oldalróli megfontolását javalják, és ezt követve tegyünk e részben czélszerü intézkedéseket; de most, a mikor bármit, a mi a nemzet anyagi vagy szellemi jólétének előmozdítására szükségeltetik, kívánjunk a kormánytól , p. o. a népnevelésnél, iskolák alapításánál, egyszer ugy mint másszor, azt a feleletet kapjuk : „jó lenne biz az, de sokak levén kiadásaink, nincs ezekre pénzünk, és igy ily nemzeti közhasznú czélokra alig fordittathatik valami kis összeg." De tovább menve, ott van az igazságügyi minisztérium költségvetése ; ebbőlfa rendezett tanácscsal ellátott városokat,mintha nem is Magyarország kiegészítő részei volnának, teljesen kihagyta, és igy azoknak törvénykezési költségei fedezésére egyetlen fillér megszavazását se terjesztette a képviselőház elé, s mikor ez megtámadtatott, okul adta, hogy oly roppant az ország terhe, hogy ezen tetemes költségeket nem képes a nemzet viselni. Ha tehát, t. ház, ily módion az igazságszolgáltatás előmozdítására, a mi az államnak kétségbevehetlen s elodázhatlan terhei közé tartozik, nincs pénzünk, s igy az ilyen, sa többi hason természetű terhektől is, melyeket a nemzetnek viselni mellőzhetlen kötelessége, pénzhiány ürügye alatt menekülni törekszik kormányunk, akkor.. {Nagy zaj) Elnök: Kérem a szükséges csendet, hogy a képviselő úr szólhasson. {Halljuk 1 Halljuk!) Csiky Sándor: Tehát, mondom, t. ház, dolgaink ily helyzetében, anyagi állapotunk ily rósz lábon állása mellett, hogy azoknak az idegeneknek, azoknak a hivatalnokoknak, kiknek legnagyobb része hazánk javára egy keresztül szalmát se tettek éltökben, romlására pedig minden tehetségüket reáforditották, adjuk oda bünbér fejében pénzünket; ha mi ezt tennők, nem csak a müveit világi polgároknak botránkozását és kárhoztató Ítéletét vonnók e miatt magunkra, de sőt még a legértetlenebb, azonban mégis józan észszel biró embernek ítélete szerint is, magunk iránti mostohaságot követnénk el. Vegyük itt figyelembe azt is, hogy 184%-ben hazánk alkotmányos önállásának, függetlenségének védelmére annyi hálás emlékünkre méltó fia ragadott fegyvert, a kik verőkön s minden vagyonuk feláldozásával vivták azt ki, hogy most alkotmányosnak mondott kormányunk létezik, hogy ezen ház a népképviselet alapján együtt ül, és hogy a haza fenáll, azok hazafiúi áldozatkészségüknek köszönhetjük:mert hogy ha ők igaz jogunk védelmére sikra nem szállanak, hogy ha azon időben, midőn majd az idegen hatalmaknak zsoldos hadserege, majd az ellenünk pártot ütő támadóknak felfegyverzett Ezsaui, kiknek sorába talán a most nyugdijazandók között is nem kevesen állanak, csak egy csoportban is 40,000-en rontottak reá olyan fegyveres bandával , kitűzött czéljok vala a törvényhozó házat megsemmisíteni, alkotmányunkat lerombolxii , országunkat rabigába verve kipusztítani. Kérdem : nemzetünknek ily veszedelmes ellenségeit akarjuk, és akarhatjuk-e mi, hogy keveset mondjak, önmagunk iránti kötelességünket feledve, jutalomra érdemesíteni büntetés helyett akkor, a mikor a nemzetnek becsületszavával jutalmazni kötelezett honvédeinket, hazafitársainkat, részint magukat, részint az elesetteknek özvegyeit és árváit nyomorral küzdeni, s a sanyaruság könyeit hullatni naponkint látjuk , és a kiknek nem csak hogy a törvényhozás által megszavazott nemzeti segélyt nem nyújtottunk eddig, de sőt azt az erkölcsi vigaszt sem adta meg nekik a törvényhozás, hogy elismeri, miként a hazáért 184 8 / B-ben hűségesen szolgálták nemzetüket, és igy betöltötték hálánkat érdemlő hazafiúi kötelességüket. T. ház! Megvallom, ilyeneket tapasztalva, effélékre gondolva, én azt hiszem, hazánk elleni bűnt és vétket követnék el, ha az ezen törvényjavaslatban ajánlottak nyugdíjazását megszavaznám. De, t. ház, azt hallottam előttem szóló Deák Ferencz képviselőtársam által említtetni, hogy ezen kérdés igen bonyolódott; nem tudjuk, hogyan áll az ügy, ezt nekünk világosabban kel] átértenünk, mielőtt benne valami határozatot hozhatnánk. Ebből a bonyodalmas állásból kiindulva, a fenforgó kérdésben azt hittem, hogy a t. képviselő úr nem azt a következést vonja ki, amely az általa előzetesen mondottakból épen nem következhetett volna; jelesen, hogy valamint a múlt évben a kormánynak adott indemnity erejével megszavazta a többségnek bölcsesége, ezen alapon a nyugdijakat : fizessék ezután is ezen jutalmakat nekik a kormány tagjai; hanem azt hittem, hogy azt a következtetést vonja ki, a mi valóságos logikai kifolyása lett volna beszédének: hogy addig, mig ezen ügy tisztába hozva nem lesz, és igy a kormány világosan elénk nem terjeszti mind. a nyugdíjazandó hivatalnokok személyzetét, mind azonöszBzegeket, melyek részükre fizetendők lesznek, [ mind végre azon forrást, melyből a kivánt kia-