Képviselőházi napló, 1865. XI. kötet • 1868. november 24–deczember 9.

Ülésnapok - 1865-323

CCCXXIÍI. ORSZÁGOS ÜLÉS. (November 24. 1868.) 21 miszerint Magyarországban a különböző népek saját nemzetiségüket a haza érdekének veszélyeztetése nélkül fejleszthessék? Azt hiszem, ha a kérdés ekként állíttatik fel, ugy ennek megoldásához kiki testvérileg segédkezet nyújtani s jóakarattal oda fog törekedni, miszerint egy részről az állam léte és fenállása megóvassék, s más részről a nemzetek existentiája s culturai fejlődése lehetővé tétessék. (Helyeslés.) így fogom én fel jelentőségét a napirenden levő kérdésnek, s következő alapelvekből kiindulva, kívántam volna megoldatni : 1-ör: Magyarországnak területi épsége sértetlenül fentartatik, mert azt csorbítani nem lehet, de nem is szabad; 2-szor: Magyarországnak önállósága egységes törvényhozást, egységes központi kormányt, s ezen testületeknél egységes állami nyelvet igényelvén, az e tekintetben már fenálló törvények, mint Magyarországnak sarkalatos törvényei, kérdés alá nem jöhetnek ; s végre 3-szor Magyarországnak mindannyi népei, jelesen a magyar, szerb, román, orosz, szlovén s német, egyenjogú nemzeteknek nyilváníttatnak, s hogy nemzetiségűket fejleszthessék, egyenjogúságuk a törvényhatóságokban, községekben s a bíróságok előtt törvény által biztosíttatik. E biztosítás a részletekben milyen legyen? azt taglalni nem czélom ; épen úgy nem szándékom i hivatkozni a külföldi törvényekre s intézmény ékre, j mert meg vagyok győződve, hogy e téren csak i is a tanulmányozás hasznos s kívánatos, az utánzás azonban káros, sőt tekintettel sajátságos viszonyainkra, veszélyes lehet. De miután több ízben ellenvetésként hallanom kellett, hogy a különböző nemzetek érdekeire nézve Magyarország az egyetlen toleráns állam , hivatkoznom kell a belga és helvét államokra, nem a végett, hogy az ott fenálló törvények lemásoltassanak s nálunk alkalmaztassanak, hanem a végett, hogy bebizonyítsam, miszerint más államokban ilyen természetű kérdések fenállottak, s a nevezett államoknak böleseség, mérséklet és jóindulat által vezérelve sikerült a kérdést közmegelégedésre megoldani s az állam érdekét a nemzetiségek érdekével öszhangzásba hozni. E kérdések megoldása miért volt lehetséges ott ? s miért látszik lehetlennek nálunk ? Bizonyosan azért, mivel azt hiszszük, hogy túlságos a követelés egy részről, s túlzottabb a tagadás más részről ; miért is ily viszonyok között feladatunk nem lehet más, mint az eltérő nézeteket tárgylagos érvek által tisztázni, az ellentéteket engedékenység által kiegyenlinteni s a különböző érdekeket áldozatkészség által kiegyeztetni. De hogy ezt tehessük, tudnunk kell, mi | igényeltetik egy részről, s mi adatik meg más részről. Választ adnak e kérdésre a napi renden levő törvényjavaslatok, s fájdalommal kell bevallanom, hogy minden igyekezetem mellett is nem sikerült a törvényjavaslatok között combinatió utján a közép utat feltalálnom, és pedig azért, mivel meggyőződésem szerint a bizottság nem teljesítette feladatát a feliratok szellemében. A bizottság ugyan is, hogy elhitesse az egész világgal, miszerint munkálatának alkotásánál a testvériség s igazság elveit követte, s hogy magát az 1861. s 1866-ki feliratokhoz alkalmazta, törvényjavaslatát következőleg czirnezi: „Törvényjavaslat a nemzetiségi egyenjogúságról/"' Ha azonban e törvényjavaslatot átolvassuk, meg fogunk győződni az ellenkezőről.mert e törvényjavaslatban nemzetiségekről mint tényleg s történetileg fenálló testületekről szó sincsen, s egyedül e felett tétetik intézkedés, hogy hol s milyen körülmények között légyen szabad az egyes polgárnak anyanyelvét, ha az történetesen nem a magyar, használni. A nemzetiségi kérdés e szerint nyelvi kérdéssé lett, melyet szabályozni érdekében állhat a kormánynak és érdekében állhat az egyeseknek; azonban közönyössé válik a kérdésnek ekkénti eldöntése és elbénitása azon népek előtt, a kik öntudatában vannak annak, hogy hivatásuk és érdekük nem egyedül abban áll, miszerint anyanyelvűket itt vagy ott használhassák, hanem abban, hogy nemzetiségűket a többi culturai népek példájára fejleszszék és pedig a végből, hogy a földszínéről élne söpörtessenek. A kérdésnek súlya tehát nem fekszik a nyelv használatában, mert hiszen ezt engedelem nélkül is használjuk, hanem a nemzetiségi elv elismerésében, melyet a bizottságnak figyelembe venni és kiindulási pontul elfogadni kellett volna : mertaz 1866-iki országgyűlési felirat erről ugy szól, »,hogy a mindinkább fejlődő nemzetiségi érzet figyelmet érdemel és nem lehet azt a múlt idők és régi törvények mértékével mérni/*' A nemzetiségi elvet, vagyis, hogy a feliratnak szavaival éljek, a nemzetiségi érzetet a bizottság azonban nem csak hogy figyelembe nem vette, hanem célzatosan ignorálni akarta az által, hogy hallgatagul tagadni kívánja, miszerint Magyarországban több nép van: mert ha ezt elismeri, következtetéseiből el kellett volna a bizottságnak ismerni azt is, hogy ezen népeknek vannak érdekeik, melyeket nem egyénileg, hanem összességükben, azaz totalitásukban kellett volna kielégíteni. Ezen döntő pontnál a bizottság bizonyosan habozott: mert tudomásának kell lenni arról, hogy régi törvényeink Magyarországban több népeket és nemzeteket, gentes et nationes elnevezés alatt, elismernek; tudomásának kelllenni továbbá a bízott-