Képviselőházi napló, 1865. XI. kötet • 1868. november 24–deczember 9.
Ülésnapok - 1865-330
240 CCCXXX. OESZÁGÖS ÜLÉS. (December 1868) Hiányzik ugyan is az erdélyi lörvényczikkben az authenticatió, az az, erdélyi államjog szerint, a kiállításnak utolsó ünnepélyes alakja, mely a fejedelemnek sajátkezű aláírása és pecsétjéveli ellátásában a törvényczikk egyes nyomtatott példányain áll. Én még nem láttam olynemü példányt, és pedig jó lenne, legalább egyet avagy csak a szentesitett törvényczikket eredetiben a ház asztalára letenni. Azonban, a mennyire a tárgy fontossága végett kivánatos volna, hogy még ezen nem épen becsmérlendő hiány se létezzék, abból még sem hozhatni fel mostanában érvet az unió ellen, sőt inkább azt hbzern, hegy az államjogilag oly lényegesen megváltozott, törvény és nemzetközi szerződés által megerősített osztrák-magyarbirodalom viszonyainak mai állásánál fogva, ha Erdélynek Magyarországhoz való legszorosb csatlakozása már nem történt volna előbb, jelenleg egy politikai szükségesség kikerülhetetlen követelményének kellene lenni. Mai nap csakis azon kérdés felett tanácskozhatni még, hogyan és mimódon rendeztessenek az uniónak végképeni keresztülvitelére még függőben hagyott határozatok, hogy ezen egyesülés mindkét részre áldásthozó, tartós jövőt biztosító, tökéletes, és mindenkorra, szerencsésen befejezett tény legyen. Erre nézve, véleményem szerint, legjobb utmutatóazon viszonyokra és körülményekre visszapillantás, melyek alatt az unió-törvények létesültek. Mindenekelőtt Magyarországnak 1848-diki VII. törvényczikke azt határozza: hogy az Erdélylyel való egyesülés teljes végrehajtásának ezéljából a felelős ministerium tegye magát érintkezésbe a minél hamarabb összegyűlendő erdélyi országgyűléssel és terjeszszen e tárgyban kimerítő törvényjavaslatokat a legközelebbi kongyülé< elé. vezérelvül mondatván ki, miszerint Magyarhon Erdély mindazon külön törvényeit és szabadságait, melyek a mellett, hogy a teljes egyesülést nem akadályozzák, a nemzeti szabadságnak és jogegyenlőségnek kedvezők, elfogadni és fentartani kész. Ez vala az első Ígéret, melyet az unió tárgyában Magyarország Erdélynek tett. Bízván ezen Ígéretben, az erdélyi országgyűlés egy bizottmányt küldött ki, azon az unió tárgyában alkotott tövvényczikkben határozottan kifejezett meghagyással: hogy a teljes egygyéalakulás részletei iránt a magyar minisztériumot felvilágosítsa , Erdély érdekének Magyarországéba illesztésén közre munkáljon és a legközelebbi közös hon gyűlésre a minisztérium által e tárgyban előterjesztendő törvényjavaslatra anyagot nyújtson. Midőn pedig a szász követek is az unió mellett szavaztak, azon jó hiszemben, sőt feltétel | alatt tevék, hogy az ő nemzetük jogai és szabad! ságai is tiszteletben fognának tartatni, e czélra em! lékiratot nyújtván be, melyet az országgyűlés | nem csak készséggel és rokonérzettel elfogadott, hanem az általa kiküldött választmánynak áttette azon meghagyással: miszerint az, az igazság, méltányosság és józan orszáylástan határai között tel| jes igyekezettel oda munkáljon, hogy az évintett J nyilatkozat alapján a ministerium által egy törvényjavaslat terjesztessék a közelebbi közös törvényhozás elé. Ez a második Ígéret, melyet az erdélyi or1 szággyülés különösen a szászoknak tett. Az országos bizottmány feladatának eleget ! téve, kimerítő törvényjavaslatokat dolgozott ki, | melyek azonban semmi, a tárgyalást befejező ered| menyre nem vezettek. Mint tudjuk, Erdélyben az 1865-dik év vége l felé ismét e^y országgyűlés hivatott össze, hogy | kizárólag az unió ügyével foglalkozzék. Ez alkalommal is, még pedig nem csak a szász, hanem román követek részéről is nemzeti jogaik óvására különféle nyilatkozatok hozattak, melyek ő felsége legmagasabb szine elé terjesztetve, az ugyanazon évi deczember 25-kén kelt legkegyelmesebb leiratban a magyar országgyűlésnek átadandó előtérj esztményekül kijelöltettek. Mindezen, az eddigi előadásomban megérintett iratok közöl pedig, a mennyire én tudom, egy sem jutott az országgyűlés elé és mégis annyival inkább kivánatos és tulajdonkép szükséges volna ez, miután maga a tisztelt ház 1866-ban, február 24 kén kelt feliratában, vonatkozva Erdélynek Magyarországgal való egyesülésére, komoly megfontolás szükségességét különösen hangsulyoztatta, mondván : sok van még e részben elintézendő s mi nem hozzuk kétségbe, hogy minden részről megnyugtató, igazságos és méltányos megállapodás eszközlésére komoly megfontolás és előrelátás leend szükséges. Hasonlóképen emelte végre a korona is a dolog fontosságát, az 1866-dik év márczius 3-kán kelt legkegyelmesebb leiratában azon bizonyos reményt és kivánatot fejezvén ki : hogy az uniokérdés ne a törvény holtbetüje nyomán színleges és ép azért kétes eredményű, hanerm minden életerős tényezők számbavételével és azok bizalmas csatlakozása alapján, tartós és maradandó megoldást ny r erjen. Ez a harmadik ünnepélyes biztosítás, mely, kapcsolatban a két országgyűlés adta előbbi szent ígérettel, újra meg újra erősítette a kedélyeket a még függőben levő kérdések szerencsés megoldásához kötött reményeikben. Fájdalom, azonban az előttünk fekvő tőrvényjavaslat nem látszik alkalmasnak : sem az adott
