Képviselőházi napló, 1865. XI. kötet • 1868. november 24–deczember 9.
Ülésnapok - 1865-323
CCCXXJII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (November 24. 1868.) 17 toleg, mégis az ő saját szavaiból is kitűnt az, hogy ezen igényeknek , illetőleg vágyaknak csak némileg is kielégitő megoldása okszerűen nem máskép, mint államszerkezetünk eddigi egységes állapotának teljes átalakitása, országunknak autonóm nemzetiségi kerületekre való felosztása, és egy ezeket vajmi lazán "összekötő szövetségi kapocsnak újból teremtése mellett volna eszközölhető'. (Ügy van! Igazi) Ugy hiszem, igazolva volnék , ha minden további elemzés nélkül egyszerűen visszautasitanám e követelést, mely csak békés utón kezdeményezné azt, a minek befejezése a legnagyobb rázkódások nélkül nem történhetnék : a létező állapotok teljes fölforgatását; (Elénk helyeslés) és ha vitatkozásaink hordereje csakis e teremre, csakis Magyarország közvéleményére szorítkoznék , bizonnyára tenném is ezt: mert a nem magyar ajkú honpolgárok azon része , mely vágyainak teljesülését az egységes ország nélkülözhetlen kellékeivel összeegyeztetni eléggé méltányos , velem ugyan azon alapon áll és meggyőzést nem kivan, az ellenvéleményüeket pedig nézeteiktől eltéríteni, viszont nekem sincs semmi bizalmam ; de nem felejthetem, uraim , hogy e kérdésnek lehetőleg kielégitő elintézése immár nem kizárólag hazai ügy, és hogy Európának közvéleménye, mely ez idő szeriut, függetlenül egyes uralkodók és államférfiak becsvágyától, épen az oly sok oldalról fenyegetett világbéke fentartását, mint az átalános polgáriascdás legfőbb biztosikát áhitja minden áron, mely csakis ez okon óhajtja az osztrák-magyar birodalom consolidátióját, és ezzel karöltve saját eró'sbülésünket, gyarapodásunkat, nagyon is feszült figyelemmel kiséri e részbeli törekvéseinket, és az általunk hozandó áldozatok dolgában csakis azon határvonalnál állapodik meg, a melyen tul azok nem csupán feleslegesekké , de a világbéke jövendő garantiájára nézve kártékonyakká is válnak. [Élénk helyeslés.) A kiindulás ezen pontját elfogadván, nem tartózkodom fölemlíteni, hogy Európának ugyanazon közvéleménye, mely jelenleg oly őszinte jóakaratot tanusit irányunkban, hasonló indokoknál fogva rokonszenvvel kisérte Ausztriának saját állami létünk megsemmisítésére irányzott absolutista , még nagyobbal amannak hasonnemü alkotmányos kísérleteit. Hiszen Magyarország éveken át nemzetiségek szerint feldarabolva, Erdélyt és Horvátországot nem is említve , német, tót kerületekre felosztva, s a nemzetiségek e részbeli igényei, ha nem is a Lajtán tul, de ellenünkben bizonyára kielégitve valának. Kérdem, növekedett-e ezen föderalista velleitások által az összállam ereje? gyarapodtak-e azon európai béke garantiái, melynek az ily módon B megifjitandott Ausztria kell vala, hogy keleti ó'rállója legyen? KÉPV. H. RÁPLÓ. 186'/gSI. [Zajos helyeslés.) És ha mi, kik sokkal szerényebbek vagyunk, semhogy a kettős birodalomnak bekövetkezett elgyöngülését, az együvé tartozás érzetének átalános megtompulását kizárólag saját passiv ellenállásunk vívmányául tekintenők, e kísérletekben még tovább mennénk , a mint azt a kisebbségi törvényjavaslat csakugyan követeli: vajon nyernénk-e magunkban erőt azon irányzatokkal szemben, melyek a keleten oly sürün váltakozó felhők mozgalmát intézik, s a melyekre nézve minden gyanúsítástól menten és csupán csak egy szomszéd országban legközelebb előfordult gyászos eseményekre hivatkozva , állithatjuk, hogy azok saját láthatárunk körvonalán belül is észlelhetők ? De nem önnön legközelebbi multunk egyedül, hanem épen Európa szövetséges államainak, Svájcznak, Németországnak századok keserű tapasztalatai folytán felerőszakolt törekvése is legújabb bizonyságul szolgál az elmélet azon tanának. hogy a szövetség tág kötelékei kisebb, a világ mozalmaitól távol eső, azok által nem érintett köztársaságokra, apró fejedelemségekre alkalmazhatók , de hogy azok oly nemzetek vitális érdekeit kielégíteni nem képesek, melyek egymással versenyző nagyhatalmak közé ékelve és vagy saját létöket folyton fenyegetve vagy az őket megillető befolyást állandóan megzsibbasztva érzik. Elegendőnek vélem , elvonatkozva saját és a velünk sokban azonos viszontagságok nyomása alatt elgyöngült Lengyelország történetétől, csak is a jelen kor ezen flagrans tanúságaira hivatkozom , hogy jogosultan állithassam , miszerint mi, kiknek nemzeti léte a holnap bekövetkezhető események első rohama alatt már is kérdésben foroghat , nem ingathatjuk meg állami szerkezetünk egységes alapját azon válság küszöbén, melynek leküzdése nemzeti erőnk végső megfeszítését igénylendi, azon állam szerkezetét. mely a hóditás első korszakától, és az 1848-iki dráma véres jeleneteit mellőzve, közel ezred éves tartama alatt a belvillongások minden nemeit, de nemzetiségi harezot nem ismert , melynek hűbéri kiváltságai és bilincsei magyar és nem magyar ajkú lakosok közt válaszfalat soha sem képeztek, de a melynek paizsa alatt az őslakók szintúgy, mint később bevándorlottak nemzeti jellegüket minden háboritás nélkül fentartani igen is képesek voltak. [Zajos helyeslés.) Ez elvitázhatlan történeti tény, szemben azon körülménynyel, mely a központi bizottság törvényjavaslatának pivot-ját, sarkpontját képezi : hogy a hon nem magyar ajkú lakói a társadalmi s politikai jogok teljes élvezetében vannak már a jelenben is; megdöthetlen bizonyítványa annak, hogy a nemzetiségi kérdés folyton izgató lökéseit mi nálunk korán sem államszerkezetünk3
