Képviselőházi napló, 1865. XI. kötet • 1868. november 24–deczember 9.

Ülésnapok - 1865-329

204 CCCXXIX. OESZÁG08 ÜLÉS. (November 30. 1858.) áttérni kívánók nem én tőlem várják s kérik azt az „egy pár okos szőt ft , melyre azontúl szükségök lesz: annak meghallgatására nem is erőltethetem őket s nem kisebbíthetem ezen jog magamnak követelése által azon egyház lelkészét, ki az első jelentkezéstől kezdve már természetszerűbben gya­korolhatja e gondoskodást. De különben is, ha meghoztuk a törvényt olyanokra nézve, a kikhez kötelességünk néhány „okos szót u intézni: köte­lességünk lesz azt tenni olyak irányában is, kik arra nem szorultak, és épen ezért a visszautasítás kellemetlenségének teszszük ki azon„pár okos szót", melyet sikeresebben használhatunk a maga helyén s idejében. Elismerem, hogy a papnak van magasztos rendeltetése, magasabb mint a stóla vagy nem tudom minek beszedése ; de hogy a papnak leg­magasztosabb rendeltetése nem volna más, mint egyik vagy másik hivó'uek áttérését saját lelkiis­meretének megóvása tekintetéből akadályozni, ezt, bocsánatot kérek, nem ismerem el. Pap vagyok magam is. Rendeltetésemet, ha magasztosnak nem tekintem is, minden esetre fontosnak s nagy kö­telességekkel járónak tartom ; de e kötelességek közé egyátalában nem számitok olyast, melylyel akármelyik kiverő lelkiismerete felett is hatalmas­kodni tartoznám. {Helyeslés.) Nem szólok többet, t. ház, csak ismétlem, hogy az egyenjogúság és viszonosság alapján, melyen a katholikus egyház is élhet e gyakorlattal továbbra is, pártolom Tisza módositványát. Eötvös József, h. vallási miniszter: Bo­csánatot kérek, de nem sokáig fogom fárasztani a t. házat. (Halljuk]!) Azt hiszem, ezen szakasz tárgyalása közepett kissé túlmentünk a szükségen. A vallások tekin­tetében a magyar törvényhozás két alapelvből indul ki. Az első a vallási szabadság, a másik a vallások egyenjogúsága. E két elvnek szükséges következése, a mennyiben ezen törvényre alkalmaz­zuk, először az, hogy az áttérés mindenkinek lehetővé legyen téve. Ez az első. Másodszor az egyenlőség elvének ismét következése az, hogy a feltételek, melyek alatt az áttérés törvényesen megtörténhetik, minden vallásfelekezetre nézve legyenek ugyanazok; és ne legyen olyan különb­ség, mely az áttérésre nézve előbb létezett. A mi e második elvet illeti, úgy hiszem a t. házban nem lesz senki, a ki ne ismerné el, hogy mind a két elv e törvényjavaslat által tökéletesen követve van; hogy itt sem az áttérés senkinek lehetetlenné téve nincs, sem az áttérők között, kik t. i. egyik vallás­ból a másikra térnek át különbség téve nincsen. E részben tehát a törvény tökéletesen megfelel. A kérdés csak az, vajon czélszerü-e ezen dispositió, melyet ,e törvény magában foglal, va­jon saját egyháza lelkészének, azon lelkésznek je­íentse-e be szándékát, kitől áttér, vagy kizárólag annak, kihez áttér, ez a kérdés. Az ellen nem hallottam semmi ellenvetést, hogy ne volna szükséges, hogy azon egyház lelké­szének is tudomása legyen arról, hogy valaki át akar térni más egyházhoz; hiszen ez szükséges kö­vetkezése azon viszonynak, melyben kiki saját egyházához áll. Mindenkinek vannak saját egy­háza irányában bizonyos nem csak szellemi, de va­lóságos tettleges kötelességei is, a melyeket senki sem bonthat fel a nélkül, hogy egyházának arról tudomása ne legyen ; tudomására kell tehát hozűi az illető egyháznak az áttérési szándékot, honnan az áttérés történik. A különbség a két indítvány közt csak az, hogy a törvényjavaslat szerint az illető maga két tanú jelenlétében tartozik bejelenteni szándékát, és t. barátom Debreczen városa képviselőjének indít­ványa szerint ezen bejelentés csak azon lelkész utján történik, akihez áttér az illető, 8 nap leforgása alatt. Én részemről, megvallom, azon módot, me­lyet a törvényjavaslat ajánl, czélszerübbnek tar­tom, mert természetesbnek látom. Egy ok van, mi ez ellen felhozatott: az t. i. hogy ez az egyesnek, aki áttérni akar, lelkiismere­ti szabadságát fogja korlátozni, hogy az illető lel­kész fel fogja használni ellene szónoki tehetségeit arra, hogy őt az egyház körében visszatartóztassa. Ez az egyetlen ok, melyet én az ellen hallot­tam ; sőt egy t. képviselő úr még azt is felhozta, hogy az emlékeztet a hat heti oktatásra. Én életemben sokszor szólottam a hat heti oktatás ellen, különösen akkor, nnVőn az a ma­gyar törvényhozás tanácskozása tárgyját képezte. De engedje meg igen t. képviselő társam, hogy én a közt, hogy valaki két tanú jelenlétében egysze­rűen bejelenti, hogy ő az egyház köréből ki akar térni, és a hat heti oktatás közt semmi hasonlatos­ságot nem látok. Megengedem, hogy arra, hogy valaki a maga saját lelkésze előtt megjelenve ki­nyilatkoztassa, hogy ő az egyházat elhagyja és másra tér át, egy bizonyos morális bátorság szük­séges, de a morális bátorságnak egy oly csekély foka. hogy még azt is, mint a lelkiismereti szabad­ságnak akadályát felvenni én nem tudom. Az én meggyőződésem szerint oly egyén, a kiről, midőn elhatározza magát, hogy az egyházból kitérve egy más egyházhoz tér át, még annyi morális bátorsá­got sem teszünk fel, hogy ő egy egyszerű lelkész előtt, még két tanú jelenlétében, akik aző barátjai, ki merje nyilatkoztatni az áttérési szándékot, az, ha előbbeni egyházánál marad, bizony nem fog ártam. (Tetszés.) Én részemről, ha ama dispositióban, melyet a törvényjavaslat magában foglal, a lelkiismereti

Next

/
Thumbnails
Contents