Képviselőházi napló, 1865. XI. kötet • 1868. november 24–deczember 9.

Ülésnapok - 1865-329

CCCXX1X, ORSZÁGOS ÜLÉS. (November 30. 1868.) 203 Sokszor volt alkalmam, tapasztalni, hogy a csekély niiveltségü ember minden meggyőződés nélkül, csupán pillanatnyi felhevülés vagy haszonkereséstől ösztönöztetve dobja oda vallását. Ha ő ahhoz megy, vagy oda utusittatik a törvény által, ki eddig neki vallási tanácsadója, lelkésze volt, attól egy pár atyai barátságos komoly szóban felvilágosítást nyer. (Zaj. Élénk ellenmondás) Jól tudom, hogy némely lelkész túlbuzgóságában túllépi azon határt, melyet megtartani kötelessége volna: de azért, hogy néhány ember nem tartja meg a kellő mértéket, abból nem következik, hogy mi az áttérés módozatait kellő alakjokból kivegyük.(íWfcíáltás:Ki korlátozza?) Azt hisseru. maga az egyházi közigazgatási viszony szükségessé teszi, hogy áttérési szándékát az illető legelsőben is saját lelkészénél jelentse, mert minden egyes községi tag kisebb-nagyobb kötelezettséggel van lelkésze iránt; ha lelkészénél nem jelenti magát, ez mindig saját hivei közé'gzámitja az illetőt; dehafölteszszük. hogy [a vallásos ember és lelkész közt van kegyeletes viszony, megkívánhatjuk tőle azt is, hogy ha egyházi hivei közöl valamelyik más vallásra akar áttérni, egy pár búcsúszót mondjon. En azt hiszem, az egyházközség tagjai és a lelkész közti viszony legalább oly szoros viszony, mint a korrnány és hivatalnok közti viszony, és ha a hivatalnok állásáról le akar mondani, azt előbb bejelenteni tartozik. A mi Halász képviselőtársam azon ellenvetését illeti, hogy a négy hét alatti két ízben való jelentés által a hat héti instructio állíttatnék némileg vissza, bátor vagyok megjegyezni, hogy, miután a jelentéstétel két tanú jelenléteién történik, az illető lelkész semmi erőszakoskodást.annál kevésbé követhet el durvaságot. A mi azon megjegyzést illeti, hogy minden lelkésznek érdekében áll saját híveinek száma ke vesbedését akadályozni, mert a pap kap stólát és lakbért: erre megjegyzem : minden papnak magasabb érdeke van hivei körül, mint az anyagi érdek. t. i. az ő vallásos hite s meggyőződése, melyet terjeszteni minden ember abban a mérvben törekszik, a minőben mélyebb és bensőbb e meggyőződés. En tehát a szerkezetet pártolom. Hrabovszky Zsigmond: Tisztelt ház! A vallás az embernek legszentebb tulajdona, melyet beavatkozásával érinteni az államnak xnncs jogában ; nem parancsolhatja tehát ez, a személyi szabadság teljes megsemmisitése nélkül, minő vallást kövessen a polgár, és így tudomást sem követelhet arról, ha ez más hitben keresi üdvét, lelki nyugalmát, melyet kétségtelenül azon vallás nyújt, a melynek helyességéről, a hivő bensőleg áthatva van. A kérdés alatt levő ismételt bejelentések az áttérni kívánónak eddigi papjánál tehát már csak azon szempontból sem helyeselhetők, mert az állam tényleges beavatkozását állapítanák meg a polgár lelki viszonyaiba, melyet pedig iilethetetlen szentélyül kell tisztelni mindenkinek, s különösen az államhatalomnak is, de továbbá azon szempontból sem, hogy általa a jelentkező polgár sok zaklatásnak lenne, vagy lehetne kitéve, a mennyiben a pap magát előtte eltagadhatná, vagy, ha vele érintkeznék, vallási érzületének megsértése által. De még azon kellemetlen oldala is van a kérdés alatti jelentkezésnek, hogy azon kor maradványa, melyben a magyar állam a polgár egyéni jogát épen a vallás legszentebb körében, majd teljesen megsemmisité, s ebbeli törekvésének egyik eszközéül épen a kérdéses jelentkezés állíttatott föl; ezért pártolom Tisza Kálmán indítványát. Szilády Áron: T. ház! Midőn az imént megszavazott törvénviavaslat 2-dik szakaszára tett módositvány mellett felszólaltam, az egyenjogúság és viszonosság elvéből indultam ki. Most. midőn a Tisza Kálmán képviselőtársam által tett módositvány mellett szólalok fel, ugyan azt teszem. Csodálkozni fog talán, némely képviselőtársam, és talán mosolylyal kisérendi ezen nyilatkozatomat, de méltóztassanak elhinni, bogyósak így tehetem ezt, Miért? Itt a szerkezet 3-dik szakaszában az van, ho£>'y ezentúl minden felekezetbeli áttérő azon egyház papjánál jelentkezik, melyhez addig tartozott. Ezelőtt ez nem volt igy, nem viszonosan és nem egyenlően. Ha a protestáns egyházból tért valaki át a katholika egyházba, szükségtelen volt jelentkeznie, és csak nagyon kevés esetben jelentette magát saját papjánál, hanem egyszerűen elment a katholikus lelkészhez, és ez egyszerűen bevette, a nélkül, hogy ez iránt kérdezősködött voloa. Miután legtöbb esetben igy történt — majdnem kivétel nélkül — én hogy egyebet ne mondjak, mert nem akarok mondani, legfölebb is meggondolatlannak tartom azon kifejezést, melylyel Horváth Döme és Besze János képviselőtársaim illették ezen módositványnak az eddigi j gyakorlatból kiinduló és az egyenjogúság elvére I fektetett módozatát, mert ezzel csak a kath. egy! háznak eddigi ususát bélyegezték volna meg, a I mit pedig eg-yikökrőí sem tehetek fel. Hogy ilyenI nek nem tekintette azt a kath. egyház és a kath. papság, kitetszik abból, mert ezt rendén levőnek találta mindenki, és mi hijába hivatkoztunk az 1844. 3, törvényezikkre. Ők azt mondák, hogy az kötelezi az evangelika egyházat, de nem a kath. egyházat. Sajnálom, hogy Nagy Péter t. képviselőtársammal egy véleményen nem lehetek. Ennem tudom, épen a mondottaknál fogva tapasztalta-e a kath. egyház a kebelébe áttérőknél, hogy a vallásosság gyöngittetett volna, az áttérés olyan módozata által, mely eddig követtetett. Ezt nem tudom; de valamint azt hiszem, hogy az amoda 26*