Képviselőházi napló, 1865. XI. kötet • 1868. november 24–deczember 9.

Ülésnapok - 1865-329

196 CCCXXIX. OKSZÁGOS ÜLÉS. (November 30. 1868.) azon törvényjavaslat néhány óra múlva valószínűleg tárgyalásunk alatt leend. Még csak egy megjegyzést akarok tenni Csanády úr előadására , ki azt, hogy a házasság nem vallási, hanem polgári intézmény, azzal kivánta bizonyítani, hogy a keresztyénség vagy egyátalán még a vallások fenállása előtt is létezett a házasság, azaz , mióta az ember két nemből van, a világon mindig fenállott az. Kétséget nem szenved, a házasság, azaz a két nem egyesülése mindig fenállott. De, megbocsát a t. képviselő ur, ha azt mondom s igen sajnálom, hogy képviselő úr nem tudja azt, hogy a keresztyénség a házasságnak egészen saját, egészen külön jelleget adott, melylyel ez azelőtt nem birt. Nem azt értem ez alatt — mert dogmatikai vitatkozásoknak itt helye nincs — hogy a házasság katholikus értelemben szentség-e vagy nem szentség ? — nézetem szerint nem az — de azt nem vitatom, hanem csak azt, hogy a keresztyénség tisztán önmagában, felekezet nélküli jellemében a házasságnak oly jelleget adott, mely sokkal magasabb azon természeti házasságnál, és egészen különböző ama pogány házasságtól, mely a keresztyénség behozatala előtt fenállott. Enynyit, társadalmunk egyik legfőbb alapjának a durva természeti alapra szándékolt visszavitele ellen ! Bónis Sámuel: T. ház! Nem oszthatom ugyan Csanády Sándor barátom azon vádját, a melyet a cultusminiszter úr ellen emelt, őt okozva a szentszékeknek meghagyásáért e törvény javaslatban: mert hiszen ha az érdemes képviselő úr visszaemlékezik a legközelebb történtekre, igen fogja tudni, hogy a szent székeket nem ezen törvényjavaslat tartotta meg , hanem, midőn a jogügyi bizottság a törvénykezési rendszer iránti véleményét a ház elé terjesztetette és a szent székek eltörlését sürgette, a ház többsége a szent székeket megtartani kivánta. A vád tehát tulajdonkép, ha ilyet emelni lehet, a törvényhozást illetné ; ez azonban felette áll egyesek vádjának. Magát a tárgyat illetőleg, én Nyáry Pál barátom indítványát pártolom; pártolom azért, mert a vallás béli jogegyenlőséget nem abban látom, hogy egyik vagy másik felekezet gyakorolhasson olyan jogokat, melyek nem felekezeti jogok, a bíráskodás pedig,véleményem szerint, nem felekezeti jog, hanem az állam joga. Ha mi most csak azért, -mivel vallásbeli jogegyenlőséget akarunk, e köpeny alá olyat burkolunk, mi ;z államnak joga, hogy t. i. bíráskodási ügyeit maga intézi el, akkor meg vagyok győződve, hogy ezen jog kiterjesztése által ezen visszaélést, mert, szerintem mindig viszszaélés. midőn egy felekezet olyan hatalmat gyakorol, mely őt meg nem illeti, nem fogjuk megszüntetni,hanem ellenkezőleg meg fogjuk örökíteni. Már pedig én a házban, midőn a jogügyi bizottság jelentését beadta és a szent székekről szó volt, egyetlen egy argumentumot sem halottam a szent székek helyességére nézve megemlíteni, hanem halottam csupán az opportunitás érvét; de nem volt ezen házban senki, a ki kinyilatkoztatta volna, hogy mint helyeseket fen akarja tartani a szt székeket. Ha mi a törvény ezen permissiv rendeletét most fenhagyjuk, akkor nekem le kell mondanom azon reményről, hogy a mit most opportunitási szempontból nem tett a törv. hozás, hogy t, i. a szent székeket meg nem szüntette, hogy azok valaha meg fognak szüntettetni. Mert, ha ezen jogot a többi felekezetekre is kiterjeszti, és kiterjeszti jogegyelöség szempontjából, akkor meg vagyok győződve, hogy a. szent székek meg vannak örökítve. En ez iránt a törvényben nem kívánnék rendelkezni, és azért a szóban levő szakasz végét Nyáry Pállal egy véleményben, ki akarom hagyni. (He lyeslés.) Tisza Kálmán: T. ház! Azok után, mik ezen képviselőház, sőt most már a törvényhozás keblében a perrendtartás alkalmával történtek, azaz azután, hogy a sz. székek a jogügyi bizottság által tett kezdeményeszéssel ellenkezőleg meghagyattak, részemről azon meggyőződésben vagyok, hogy a miniszter úr nem tehet egyebet, mint azt indítványozni , mit a törvényjavaslatban indítványozott; mert ha, mit részemről véghetetlenül fájlalok s mi ellen akkor fel is emelltem szavamat, a szentszékek meghagyatnak, s a minisztérium nem említi meg a protestáns felekezetek ezen jogát: okvetlenül vétett volna az 1848. törvényekben kifejezett viszonosság ellen. Hogy tehát a miniszter maga ugy tette, a mint tette javaslatát, ezt csak helyeselnem kell; azon nézetben vagyok azonban, hogy mihelyt azon passus kihagyása itt indítványba hozatott: nehogy bárki is azt hihesse, hogy lehessen eset, midőn a magyarországi protestánsok azon joggal élni akarván, azon abnormitást, hogy oly ügy ékben külön egyházi bíróságok ítéljenek, megörökíteni akarnák, nehogy bárkiben is azon hit támadjon, hogy ezáltal a szent székek eltörlésének kérdése, mely — fájdalom — most elhatároztatott, de mely, azt hiszem, szemben a fölvilágosodott korszellemmel, sokáig fön nem marad, el fog halasztathatni; részemről is pártolom azt, hogy ezen 2-dik szakasz kihagyassék. Ezt ez alkalommal már elmondottam a részletes tárgyalást illetőleg, miután ugy látszik, hogy az átalános és részletes vita együtt foly. (Derültség. Helyeslés). A mi az átalános vitát illeti, arra nézve azt kell megjegyeznem, hogy igenis, én is óhajtottam volna, hogy egészen máskép oldassák meg a váló-