Képviselőházi napló, 1865. XI. kötet • 1868. november 24–deczember 9.

Ülésnapok - 1865-328

CCCXXVIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (November 29. 1868.) 175 szükséges módosításokat tanulmányozván, a kül­döttség az iránt adjon véleményt. (Helyeslés.) Erre nézve tehát bátorkodom a minisztérium előterjesz­tését benyújtani, s annál inkább kérem a t. házat: méltóztatnék ezt elfogadni, mert a kormány a véd­rendszerröl szóló törvényjavaslattal együtt fogja é' felsége elé a honvédségről s a népfekelésről szóló törvényjavaslatokat terjeszteni; (Helyeslés.) már pedig a honvédségről szóló törvényjavaslatban van néhány pont, a mely Horvátországra nézve változtatást igényel. E czélból tehát bátor volnék azt ajánlani, hogy, talán nem tekintve az arányt, méltóztatnának ez alkalommal, mennyiben e kér­dés leginkább Horvátországot illeti, négy tagot választani, s méltóztatnának ezt minél hamarabb megtenni. Magát az előterjesztést van szerencsém át­nyújtani. Deák FerenCZ: T. ház ! Ezen előterjesztés igen természetesen minden esetre kinyomatandó ; hogy azonban időt nyerjünk, talán a kinyomatás előtt, is kimondhatnók azt, hogy ez a honvédelmi bizottsághoz tétetikát; smindjárt elhatározhatnék, hogy holnap reggelre a horvát követek megválasz­tására a szavazatokat adjuk be. (Helyeslés.) Bernáth Zsigmond: T. ház! Igen sok oly törvényjavaslat van már a ház asztalára letéve, melyet szivemből óhajtanék szentesítve haza vinni, de kénytelen vagyok megvallani, egy sincs olyan, mint a milyet az érdemes miniszter úr most a ház asztalára letett. Kinyilatkoztatom, hogy e tör­vény nélkül nem is akarnék haza menni; (Tetszés.) ennélfogva alázatos kérésem a t. házhoz az: mél­tóztassék oly intézkedéseket elhatározni, melyek ezen tárgynak leggyorsabb befejezését eredmé­nyeznék. Indítványozom, hogy még azon válasz­tás is, melyet a miniszter úr épen most javaslatba hozott, ne halasztassék holnapra, hanem rögtön hajtassék végre. (Helyeslés.) Elnök: Az előterjesztés ki fog nyomatni ) a t. ház tagjai közt szétosztatni, és a honvédelem tárgyában működő küldöttségnek véleményadás végett kiadatni. Egyszersmind Horvátország részé­ről, ha a t. ház méltóztatik beleegyezni, e tárgyat illetőleg négy tag fog megválasztatni. (Helyeslés.) Nem tudom, kivánja-e a t. ház, hogy az választás ma történjék meg? (Ma!) Tehát még a mai ülés alatt meg fog történni a választás. Urházy képviselő úr a központi bizottság részéről fog jelentést tenni. Urházy György előadó (kezdi olvasni a köz­ponti bizottság jelentését a magyar keleti mozdony­rasut iránt. Fölolvasottnak tekintjük!) Elnök: Ha fölovasottnak tekinti a t. ház, ki fog nyomatni 1 ) és a t. ház által annak idején tárgyalásra.fog kitüzetni. Beniezky Gyula képviselő úr a ház költség­vetése tárgyában pótjelentést fog tenni. Beniczky Gyula előadó (olvassa a költség­vető bizottságnak a Magyar- és Horvát- Szlavonorszá­gok közti egyezmény 39. szakasza értelmében fölmerült költségek iránti jelentését.) Elnök: Elfogadja a t. ház a bizottság véle­ményét ? (Elfogadjuk!) Az elnökség a szerint fog intézkedni. Napirenden van a nemzetiségi egyenjogúság tárgyában beadott törvényjavaslat részletes tár­gyalása. Mocsonyi Sándor: T. ház! A képviselőház a tegnapi napon történt szavazás által a Deák Fe­rencz,Pest bel-városa érdemes képviselője által elő­terjesztett javaslatot fogadta el a részletes tárgya­lás alapjául. Az alapelv, mely e javaslatban fog­laltatik , az én és elvtársaim legbenső meggyőző­désével tgyenes ellentétben áll, és miután más részről a részletes vita alkalmával tehető módosí­tások alapján az alapelvet megváltoztatni nem lehet, kénytelen vagyok, meggyőződésem szerint, legmélyebb sajnálattal kijelenteni , hogy én és elvtársaim nem tudjuk lelkiismeretünkkel össze­egyeztetni, hogy az e kérdés tárgyalásával járó nagy felelősséget magunkra vállaljuk, s ezért bátor va­gyok kijelenteni, hogy mi ezen törvény alkotásá­nál közreműködni nem fogunk, s a részletes vitá­ban részt nem veendünk. MiletiCS SzvetOZár: T. ház ! A t. barátom Mocsonyi Sándor által elvtársai nevében tett nyi­latkozathoz még csak azt teszem hozzá, hogy nem akarom itt bővebben fejtegetni, mily remények ­kel, s mily bizalommal jöttünk mi ide három évvel a königgátzi csata előtt, és mily reménytelen­séggel, s mily bizalmatlansággal térünk ismét ha­za. Éspedig,-- hogyZmeskálúr szavával éljek — örömmel constatálom, hogy többet nem lehet azon taktikát praktizálni s használni, hogy snon­dassék vagy lapokban és más utón hirdettessék, hogy a kissebbség inditványát csak azon két-há­rom , úgynevezett túlzó ember programmja képe­zi , miután az öt napi vita megmutatta, hogy az nem csak két-három, hanem minden román és szerb programmja (Fölkiáltások: Összesen csak 24,') a menynyien vagyunk (Fölkiáltások: 24-é!) egy és más kivételével . valamennyi szerb s román nemzetiségű tag programmja. Meg vagyok győ­ződve , hogy ez az egész román és szerb nép pro­grammja volt és lesz. (Nagy zaj között elvtársaival együtt távozik.) ! ) Lásd az Irományok áOO-ik számát. j *) Lásd az Irományok 401-dik számát.

Next

/
Thumbnails
Contents