Képviselőházi napló, 1865. XI. kötet • 1868. november 24–deczember 9.

Ülésnapok - 1865-327

146 CCOXXVII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (November 28. 1868.) a t. ház előtt, a t. háznak türelme már kifogy­hatott ; (Ugy van .') de miután ezen tárgyat egyiknek tartom az e ház előtt fenforgó leg­fontosabb tárgyak közöli , nem tehetem, hogy a szótól elállják. Mindamellett méltányolni fogom a t. ház türelmének kifogyását és igyekezni fogok minél rövidebben a tárgyhoz szólni. Kétségkívüli, hogy e hazáben nemzetiségi kérdés létezik, és hogy ezen nemzetiségi kérdés még megoldva nincs; kétségtelen, hogy mivel ezen hazában nemzetiségi kérdés létezik, többféle nemzetiségek s nemzetek is vannak, és mivel ezen többféle nemzetiségek egyenjogúsításáról van sző, ugyanazért a központi bizottság javaslata már csak azért sem fogadható el, mert az az egyenjo­gúsítás fő feltételét, az egyenjogusitandóknak léte­lét el nem ismeri. Voltak már előbb is törvényja­vaslatok e tárgyban. Ilyen volt az 1861- diki tör­vényjavaslat a nemzetiségi kérdésben. De ezen törvényjavaslat legalább elismerte és megnevezte azon nemzetiségeket, melyek a nemzetiségi kér­désben egyenjogúsít andók. De, uraim, a központi bizottság javaslatát azért sem fogadhatom el, mert a ház kimondta már több izben, miszerint a nem­zetiségi egyenjogúsítás egyedül az ország integri­tása s politikai egysége által korlátolható ; én pedig ezen törvényjavaslatot nem találom olyannak, mely ezen korlátokig terjedne. Ugyanis a nemzeti­ségi egyenjogúsítás minden esetre meg kívánná azt , hogy a nem-magyar nemzetiségeknek ott, hol az állam egysége azt nem gátolja, a nyelv hi­vatalos használata megengedtessék. Az ország eddig is törvényhatóságokra volt felosztva és az­ért senki sem tagadhatja, miszerint ezen ország­nak territoriális integritása és politikai egysége ép volt. Ugyanazért hogy ha a törvényhatóságok­ban megengedtetik; miszerint a hivatalos nyelv az azon törvényhatóságban majoritást képező lakos­ság nemzetiségének nyelve legyen, a haza imteg­ritása és politikai egysége megtámadva nines, de az eg3~enjogiiség- elve érvényesítve van, legalább annyiban, a mennyiben megengedi azt, hogy a nem-magyar nemzetiségek nyelve legalább a mu­meipiumokban bírja a;-.on jogot, melyet a magyar nyelv a kormányzatban é& törvényhozásban bir. De, uraim, a fünforgó törvényjavaslat az egyéni szabadság terén sem bir az egyenjogúság elvével, mert azt látjuk, Imgy a magyar nemzeti­eégü polgárnak bárhol ti hazában, ugy a kormány hivatalok, valamint bár mely törvényhatóságok, bár mely törvényszékek, bíróságok vagy egyéb hivatalos hatóságok előtt meg van engedve, hogy saját nyelvén terjeszthesse elő ügyeit s folyamo­dásait, saját nyelvén perlekedhessek, és saját nyel­vén nyerjen határozatot, j holott ez a többi nemze­tiségi honpolgároknak megengedve nincs, s ezek­nek a legfőbb politikai jogok élvezetében is ugy­szólva mindenütt a magyar nyelv grammaticája áll utjokban, melytől függ a nem-magyar nemzeti­ségű polgár politikai jogainak gyakorlása. Ez, uraim, nem egyenjogúság ! Eddig a törvényhozás Magyarországon, külö­nösen 1848 előtt, a magyar nemzetiség fejlesztését, terjesztését és átalában a magyar nemzetiséget, mintegy állam czélul tűzte ki. És épen itt volt a nem-magyar nemzetiségeknek jogsérelme; most tehát arról van szó, hogy ezen jogsérelem orvosol­tassék, hogy a magyar s nem-magyar nemzetisé­gek között e tekintetben fenforgó jogegyenlö'tlen­ség kiegyenlittessék; de ezt a központi bizottság törvényjavaslata egyátalában nem teszi. Egyébiránt ezen törvényjavaslat azon hibá­val is bir, hogy a mellett, mert igen confusus, túl­ságos, szövevényes és határozatlan értelmű, való­ságos képtelenségeket is foglal magában. Ezen törvényjavaslat, például kimondja, miszerint min­den törvényhatóságnak hivatalos nyelve a ma­gyar; kimondja, miszerint a törvényhatóságokban a jegyzökönyvek magyar nyelven vitessenek, s kimondja, hogy ott is, a hol a szavazat képesek­nek 5-öd része vagy többsége megkívánja, a jegy­zőkönyv más nyelven is vitethessék ; de kimondja, I hogy ez utóbbi esetben is a magyar szöveg a hi­teles. Bátorkodom kérdezni a t. házat, hogy mi­kép hitelesítetik a törvényhatóságok jegyzőköny­ve? (Ugy, mint a miénk.') bizonyára ugy, hogy azt az illető megye-közönségnek majoritása mondja ki hitelesítettnek. Már most vannak megyék, hol a szavazatképesek között alig van egy ötöd vagy hatod rész vagy ennél is kevesebb, mely a ma­gyar nyelvet érti: hogyan fogja ezen kis minoritás a majoritás ellenében a jegyzőkönyvet törvénye­sen hitelesíteni ? Ugyanazért, midőn némely urak azí mondták, hogy a privilégiumot el akarják tö­rülni, s a majoritásoknak még sem akarnak a minoritások felett jogot engedni a törvényhatóság­ban, ez által épen akkor ugyanazon urak a pri­vilégiumot szentesitik, mert a minoritás alá ren­delik a majoritást, és azon képtelenséget rendelik, hogy az legyen szent és hiteles a törvényhatósá­goknál, a mit a minoritás akar és nem az, mi a majoritás meggyőződése és akarata. De ha köz­igazgatás tekintetéből talán lehetne is némely indo­kokat forcirozni a nyelvi egyenjogúság megszorí­tására nézve, ilyesmit a törvénykezés tekintetében indokolni teljes lehetetlen; mert törvényeinkben ki van mondva, hogy a bíróságok előtt minden honpolgár egyenlő, s kimondja a stempíi-törvény, hogy minden polgár egyenlően fizeti a bélyeget azért, mert a bíróság neki ítéletet, végzést hoz, már most hol itt az egyenlőség? mert mig a biró a magyarnak magyarul szolgáltatja ki az igazsá-

Next

/
Thumbnails
Contents