Képviselőházi napló, 1865. XI. kötet • 1868. november 24–deczember 9.

Ülésnapok - 1865-327

CCCXXVII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (November 23. 1868.) 145 szagban a nemzetiségek érdekében csináltak, el­annyira, hogy Európának minden államait keresz­tül hatották és a magyar nemzet bizalmát megin­gatták, a magyar nemzetben gyanút ébresztettek ugy, hogy a magyar nemzet, a mely izolálva áll itt Európa közepén, a mely hivatva van arra, hogy a eivilizátiót valamint eddig annyi századon át. annyi viszontagság és veszély között meg­védette, és azt DíGgvédeni ezentúl is hivatva van, ezen nemzet, uraim, akkor, a midőn látja, hogy körül van véve idegen fajú népekkel és támasz­kodnia senkire sem lehet, akkor én nem csodálom, hogy — megengedjék Önök,de nem találok más szót, kifejezni magamat — hí ezen nemzet fukar, mert saját létele függ kérdésben. Midőn a nemzetiségek kezet fogva és vállvetve a magyar nemzettel meg­védik e luzának államiságát és függetlenségét, elősegítik a kormányt a szabad institutiók kifej­lesztésében, ott fogják a nemzetiségek feltalálni legszilárdabb biztosítékukat elannyira, hogy még az sem teljesedhetik be rajtok, a mit Eötvös eul­tusminiszter úr méltóztatott mondani: hogy a civi­lizátio megöli a nemzetiségeket: mert ha a civili­satio magasabb színvonalára emelkedünk, akkor a civilisatio bennütdeet megvéd. Nem akarom tovább untatni a t. házat és áttérek a törvényjavaslatra. A kisebbségi törvényjavaslatot én átnéztem és mindenkép igyekeztem belőle kiolvasni oly va­lamit, hogy azt elfogadhassam, de semmit sem tudok benne találni, a mi engem meggyőz, hogy az jó és czélszerü, nem tudtam különösen megba­rátkozni azon eszmével, hogy a megyék kikerekí­tessenek, mert igen furcsa egyenjogúság az, a mi­dőn a többség: ek azért, mert többség, adunk jogot, a kisebbséget, pedig nem respeetáljuk azon jogok elvezetében, hanem elkárhoztatjuk. (H lyedés.) Erre nézve csak azt hozom fel, hogy én a kisebbségi törvényjavaslat azon elvében zsarnok­ságot láíok, a hol, ugyhiszem a 7. szakaszban, azt mondja, hogy a tárgyalás és elintézés mindig az első beadvány nyelven történik. Már, uraim, én el­ismerem az államnak azon jogát, hogy, ha én kérek tőle hivatalt és ő azt nekem megadja, akkor qua­lificntiőt követelhet tőlmi arra nézve, hogy képes legyek a hivatalnak megfelelni. Elismerem az államnak azon jogát, hogy követelheti, miszerint az ö nyelvét minden ember, ki hivatalban akar lenni, ismerje. (lt,azl) De nem ismerhetem el bármely nemzetiségnek y^gy hatalomnak azonjngát, hogy, ha én mint orosz történetesen egy román atyafival perbe keveredem és ez románul adja be kereset­levelét, hogy én orosz létemre ezen per miatt kö­teles legyek megtanulni a román nyelvet. Vegyük fel továbbá uraim a differenfiát, mely itt a nemzetiségi kérdésben van. Két pont­KÉI'V. H. NáPLŐ. lbú 5 / B- xi­juk van a nemzetiségeknek, melyet kivannak. Ázt mondják, a nemzetiség törvényesen el legyen is­merve, hogy itt van a hazában. És vegyük fel a törvényjavaslatot, a központi bizottság és Deák Ferencz képviselő úr szövegezése szerint. Ki van abban mondva, hogy minden nemzetiség egyen­jogú ezen országban, csupán a nyelv használatát csak annyiban szabályozza, a mennyiben ezt az ország egysége, a kormányzat, és a közigazgatás gyakorlati lehetősége s egyszersmind az igazság­szolgáltatás szükségessé teszik, és ezen második ponttal, melyet a nemzetiségek követelnek, ezzel megint ugy állunk, mint a természeti jogokkal, nevezetesen a velünk született jogokkal, melyekről a természeti jogtan szorosabb értelme szerint lemon­danunk nem is lenne szabad, és mégis a velünk született korlátlan szabadságról az emberi nem azért mondott le, hogy a lemondás által megvédje a valódi társadalmi szabadságot. Vajon tehát mi, hazánk érdekében, a köz­jódét érdekében, nem tehetnek azt, hogy a hivatalos téren végkép lemondjunk a nyelvek­ről ? Hiszen elismerem, hogy a nyelv egyik ta­núbizonyságát adja annak, hogy valamely nem­zetiség él; de nem ismerhetem el azt, hogy, ha a nyelv nem hivatalos nyelv, a nemzetiség ve­szélyeztetve van. Mert hiszen tudjuk, hogy a nyel­vet és nemzetiséget mi biztosítja leginkább, mint a nyelv literatúrai fejlődése; itt van öszpontosulva a nemzetiségek léte és jövője, mert fejtse ki a ro­mán vagy orosz, vagy bármely más nemzetiség literaíuráját, hog) 7 azt minden ember műveltnek ösmervéu be, örömmel fogja azt megranulni, és azt a társadalmi körben használni : következésképen ott fogja találni legszebb biztosítását nemzetisé­gének. Erre nézve szabad legyen egy példát felhoz­nom, A közel múlt időben , Bach korszakában, a magyar nyelv a hivatalos körből ki volt zárva, és tessék csak jól megvizsgálni a dolgot és megbí­rálni az akkori irodalmi termékeket: mikor tett a magyar literatura oly haladást és mikor vésődött annyira a nemzet szivébe a nemzetiségi érzület, mint épen ezen korszakban ? (Zajos tetszés.) Ezek az én nézeteim. Megmondottam már, hogy a kisebbség javas­latát nem pártolhatom, hanem elfogadom a közjjonti bizottság és Deák Ferencz képviselő úr javaslatát, (EléiJc htlyédés.) Kérném nemzetiségi képviselő társaimat és testvéreimet, hogy miután ezen t&rgj már megvitatva, kimerhetett, legyenek szívesek a szótól elállani, a kérdést szavazás alá bocsátani. Popovics-Desseánu János: T. képviselő­ház! (Zaj. Eláll. ELök csenget.) Elismerem, hogy miután ezen tárgy már öt nap ótaszőnysgen forog 19

Next

/
Thumbnails
Contents