Képviselőházi napló, 1865. XI. kötet • 1868. november 24–deczember 9.

Ülésnapok - 1865-327

CCCXXVII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (November 28. 1868.) 141 monstrumokat teremteni nem szándékoznak, minek egyikét sem vagyok jogosítva feltenni. A zászlók és színek kérdését csak pár szóval érintem. A különféle szinü zászlók használata egyházi meneteknél, követválasztás és tisztujitásoknál, felekezeti gyülekezeteknél és hasonló más ünnepélyeknél eddig is szokásban volt, a nélkül, hogy az ország politikai egységét megzavarták volna. Ezt tehát törvény által különösen szabályozni, életkérdésnek épen nem találom, miután normális állapotban a statusnak nincs joga az egyéni szabadságot e tekintetben sem megszorítani, a normális viszonyok közt pedig a legszentebb törvény is csak holt betű, mint ezt legközelebb lefolyt saját történelmünk és Csehország jelen fölséges állapota igazolják. Elérkezve már most a dolognak szerintem legpraktikusabb, de egyszersmind legkényesebb részéhez, t. i. a nyelvkérdéshez, itt legelőbb tisztába kell jönni az iránt, akarunk-e ezen tekintetben a nem magyar ajkú nemzetiségeknek csak concessiókat osztogatni, vagy akarjuk-e őket a relatív többségű magyar nemzetiséggel egyenjogositani ? — mert az, mi a bizottsági javaslatban ide vonatkozólag foglaltatik , lehet egyszerű concessióknak elég, de az egyenjogositás mértékét bizonyosan meg nem üti. Nekem az utóbbit kell feltennem, ugy azért, mivel ez a bizottmányi javaslat czimezésébó'l folyik. mind pedig azért, mivel a tisztelt cultusminiszter úrral abban egyetérteni szerencsés vagyok, hogy a privilégiumok ideje lejárt, és hogy ép ugy, mint nincs kiváltságos, domináns vallás, nem lehet kiváltságos, domináns nemzetiség sem többé. Ezen nézpontból kiindulva, ugy vagyok meggyőződve , miszerint a nyelveknek közéletbeni szabad használatát nem lehet historicus reminiscentiák kedvéért sem megszorítani, de igen is lehet, és kell. ugyanazt az állam, érdekében annyiban szabályozni, a mennyiben az állam egy közvetítő idiom nélkül tartósan fen nem állhat. De ezen államczélnak már az által teljesen megfelelve lesz, ha törvényileg kimondatik : hogy az országos népek relatív többségének a nyelve. t. i. a magyar, az ország diplomatiai. s mint ilyen a törvényhozás és az államhatóságok ügykezelési nyelve; és valóban nem forog fön arra nézve semmi szükség, vagy csak okszerűség is, hogy a törvényhozás ezen megszorítást még a municipális hatóságokra, a törvénykezésre, de sőt az egyházi hatóságokra is kiterjeszsze, mint ezt a bizottság törvényjavaslata kívánja. A municipális és az egyházi hatóságok nyelv kérdése azonban szinte már kimeritó'leg megvitatva lévén, ide vonatkozólag egyszerűen Mocsonyi Sándor barátom indítványa és indokolásához csatlakozom, ellenben az országgyűlés tanácskozási nyelvére és a törvénykezésre nézve szükségesnek találom nézetemet tüzetesebben kifejteni. Én polyglot országgyűlésnek nem kevésbé határozott ellene vagyok, mint tisztelt képviselőtársam Vlád Alajos; mert kétségbevonhatlanvalóságnak tartom, hogy a törvényhozásra csak hátrányos lehet, ha annak tagjai egymást nem értik. De mind a mellett nem merem a magyar nyelv exclusiv fentartását azért ajánlani, mivel attól tartok, hogy az, tekintettel a határőrvidékre és Fiurnére, vagy épen kivihetíen lesz, vagy legalább is azon vidékek népeinek képviseltetési jogát alkotmányellenesen megrövidíteni fogja. A két baj közül kisebbnek találom tehát azt, hogy a tanácskozás azoknak, kik a magyar nyelvet nem bírják, az országos nyelvek mindegyikén megengedhessék; bizton remélve, hogy az ily perniissio nem fog visszaélésekre okot szolgáltatni, valamint nem szolgáltat Ausztriában, hol a szerb és olasz nyelv csak nagy ritkán használtatik, és Belgiumban, hol fiam nyelven csak a fogadástétel szokott történni; jóllehet ezen országokban nyelvi tekintetben korlátozás nem létezik. A törvénykezés terén nyelvhasználati megszorításnak semmi tekintetben sem lehet helye; először azért, mivel az ily megszorítás egyenesen a személyes egyenjogúság elvét sértené, és mivel az állam existentiája hasonló korlátozást absolute nem szükségei, igazolván ezt a bizottsági javaslat 14. és 15. szakaszai is, melyek az ügyvéd által nem képviselt peres feleknek a nyelvek szabad használatát megengedik. Hogy mi különbség legyen már most egyenjogúsági tekintetben az ügyvéd közbenjöttével és az a nélkül támasztott perek közt? azt, megvallom, nem igen tudom felfogni, hacsak az ügyvéd államhivatalnoknak nem tekintetik, a mi azonban nézetem szerint ép oly kevéssé, mint az orvos é mérnök. Állíttatott ugyan, hogy a gyors igazságkiszolgáltatás megkívánja ezen intézkedést; de felfogásom szerint ez sem áll: mert ha az első fokú biró a felekkel nyelvökön ügyködni képes, ezen képességét az ügyvéd közbejötte által annál kevésbé vesztheti el. mivel az ügyvédtől kész munkát kap, mig a személyesen megjelent feleknél az egész munkát maga köteles végezni. A pontos és gyors igazságkiszolgáltatás arcanuma egészen másban rejlik: a jó szervezetben és törvényekben, és a bírónak kellő jártaszágában erélyességében, és, mi a fő, függetlenségben nem csak felfelé, hanem más felé is. De a felebbezési eljárás nem képez különös nehézségeket a 1 vegyes nyelvek használatára nézve.