Képviselőházi napló, 1865. XI. kötet • 1868. november 24–deczember 9.

Ülésnapok - 1865-327

142 CCCXXVII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (November 28. 3 868.) Alkalmaztassanak az államhatóságok hivatalaira képes egyének az ország minden vidékéről, és az egész nehézség azonnal megszűnik; mert, ritka kivétellel, mindenki birja a vidékén szokásos nyelveket legalább is annyira, hogy a felterjesztett ügyeket megérteni képes. Ha pedig az ily ügyek előadása különösen még az illető nyelven tökéletesen jártas hivatalnokra bizatik, akkor sem a peres felekre veszély, sem az igazságszolgáltatásra késleltetés nem háramolhatik. Egyébiránt ez a dolog menete jelenleg is a szerbek és románok lakta vidékeken, és önmagamnak is volt már igen számos esetem, hol az ellenügyvéd a pert elejétől a septemviralis revisioig szerb nyelven vitte. Igaz, hogy Bartal György úr a több nj^elveni törvénykezés ellen azt méltóztatott felhozni, hogy az által az államháztartás szerfelett megterheltetnék. Azonban el is tekintve attól, hogy az általam előadottak szerint ez nem az eset, ugy gondolom, hogy nincs sok okunk az államháztartást emlegetni: mert az, ki látta, miként szoktunk mi a budgettel elbánni, s mily lovagiassággal szoktuk a milliók roppant számát egy pár óra alatt megszavazni, az legalább is kételkedni fog, takarékossági szándékunk komolyságában. De Bartal úr még azt is állította, hogy Magyarország nemzetiségi dolgokban kiállja a versenyt bármely európai állammal. Bocsánatot kérek, de tudtommal ez sem áll; nem legalább a törvénykezési nyelvek használatát illetőleg. Nem fogok állitásom igazolá-a végett Belgiumba kirándulást tenni, mely néhány nap óta számos képviselőtársam által igen élénken beutaztatik, hanem maradok közösügyi szomszédainknál Ausztriában, kik peres ügyeiket német, cseh, lengyel, olasz, szlovén, orosz és román nyelveken kezelik, a nélkül, hogy az ügyvéd és nem-ügyvéd közt különbséget tennének. Pedig, uraim, Ausztriában is csak egy legfelsőbb és semmitő törvényszék van. Szívesen befejezném itt beszédemet, de a bizottsági javaslatban van még egy megszorítás, melyet hallgatással mellőzni, lelkiismeretem nem engedi. Ez pedig a bűnvádi eljárás. A bízottsági javaslat 15. szakasza ugyanis azt rendeli, hogy bűnvádi eljárásoknál a biró a kihallgatást a kihallgatott személyek nyelvén eszközli, de, hogy mely nyelven vitessék a szóbeli végtárgyalás? arról a javaslat mi rendelkezést sem tartalmaz, következőleg azon feltevésre szolgáltat okot. hogy a tárgyalásnak a 16. szakasz értelmében magyar nyelven kell történni. En eiinél,uraim,szükségtelenebb és egyszersmind fájdalmasabb intézkedést magamnak nem képzelhetek, mert ha a bíróság a nem magyar ajkú vádlottat kihallgatni és megérteni képes, akkor képesnek kell lennie a vádat és védelmet is megérteni, mig a vádlottnak elvitázhatlan emberi joga van követelni, hogy megértessék vele közvetlenül mind azt, mi vádképen ellene, s védelmül mellette felhozatik. Angol coloniákban uraim az ott alkalmazott angol bíráknak mulhatlan kötelességök a bünpert egész terjedelmében a vádlott nyelvén nem csak instruálni, hanem ugyanazon a nyelven az itéktet is elkészíteni. Lehetséges lenne-e az, hogy Magyarország törvényhozása tulajdon hazája népeinek érdekeivel kevesebbet gondolna ? En ezt nem hihetem, hinni nem akarom, és nyugodtan reménylem, hogy a t. ház e tekintetben czélszerüen intézkedni fog. Ki nem látta, uraim, azon kebletrázó jelenetet, midőn a végtárgyalás a vádlott által nem értett nyelven főben járó bűntett miatt vitetik, annak nem lehet fogalma azon lelki kinokról, melyeket e

Sy üy vádlott elszenved. A közvádló felkel és hosszasan fejtegeti vádját. A vádlott szemei ajkaira meresztvék, lekapva rólok minden szót; de bár miként erőlködjék, nem érti, nem tudja mitől féljen, mit reméljen. Következik a védbészéd. Hasonló lelki kin, s tán még nagyobb, mert nem tudja, miként teljesiti védője kötelességét, pedig ennek mulasztása sokszor a vádlott fejvesztése. Én uraim számtalan ily esetnek szemtanuja voltam, és noha ügyvéd és kötelesség szerint védő vagyok, kérem Istenemet, hogy ily körülmények közti védelmet ön büntetésemül többé reám ne mérjen. De nem fogom tovább festeni ezen szomorú képet; az emberiszeretet szent ihletétől áthatott szavaim önök előtt nem lesznek elhangzott szavak a pusztában. Ez megnyugtatásom. És most befejezésül csak még pár percznyi türelemért esedezem. Nem fogon?, reassumálni mind azon ellenvetéseket, melyek a kisebbségi javaslatra vonatkozólag használtattak s általam jobbadán feljegyeztettek ; csak Madocsányi Pál urat bátorkodom tiszteletteljesen figyelmeztetni, hogy az 1861-diki szerb nemzeti congressus nem vindikált a Vajdaság számára egyebet, mint azt, hogy ügykezelési nyelve a szerb legyen, mig más tekintetben a különféle nyelvek használatának legtágabb tért engedett. Azon kemény megrovást tehát nem érdemiette, melylyel a tisztelt képviselő részéről lett illetve. Befejezem beszédemet aszal, hogy a kisebbségi javaslatot pártolom, mivel azt a részletes tárgyalás utján czélszerübben kijavíthatónak tartom, mint a bizottsági javaslatot és Deák Ferencz úrnak indítványát. Egyébként pedig kivánom, hogy azon keményebb kifejezések, melyek az öt napon át tartó élénk vita közben, mindkét részről estek, örökké elfelejtve legyenek, és legyen mindnyájunknak