Képviselőházi napló, 1865. XI. kötet • 1868. november 24–deczember 9.

Ülésnapok - 1865-327

CCCXXVII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (November 28 1868.) 139 hogy még ha akarná is. e hazában élő más nemzetiségeket beolvasztani képes lenne ; nem látom azért sem, mert mindazok után, miket felébb említek, nem mutathat itt senki se, ha csak minden alap nélkül vádolni nem akar, magyarizálási törekvéseket, és végre is gondolja meg az igen t. képviselő úr, hogy, ha a valójában nem létező magyarizálástól félelmében, hajlandó lenne egyik vagy másik nemzetiség, mely e hazában létezik, magát ama nagy tengerbe elsülyesztésnek tenni ki, valóban nem sokára elkövetkeznék azon idő, a midőn azon nemzetiségek tagjai magok átkokat emelnének azok ellen, a kik őket ily örvénybe vezették. (Helyeslés.) De, t. ház, nem folytatom tovább e válaszolásokat, mert valójában óhajtom részemről is, hogy mindent megtegyünk, hogy a javaslatok folytán mentől előbb törvényt alkothassunk. Ezen vágytól vezettetve, magam is óhajtom, mentől kevesebb idejét venni igénybe a t. háznak, és e tekintetben ne vegyék rósz néven nekem azok, a kik e törvényjavaslatok ellen vannak, sőt azok miatt bennünket talán vádolnak is, hogy figyelmeztetem, fölhívom és felkérem őket mindnyájunk érdekében, hogy, miután már kifejezték elégületlenségöket e törvényjavaslatokkal, miután már elmondották nézeteiket: ne akarják még tovább is gátolni, hogy e kérdésben törvényes megállapodás jöhessen létre. (Helyeslés) ne akarják, mert utoljára is mi volna annak a következése, ha e néhány rövid nap alatt e tárgyban törvényt alkotni nem tudnánk ? Nézetem szerint más következése nem lenne, mint hogy nem lehetvén a törvényeket, melyek léteznek, mindvégig függőben tartani, a kormány kötelességszerüleg kénytelen lenne végrehajtani azon törvényeket, melyek e tekintetben még máig is fenállanak, és melyeknél nem jobbnak, de roszszabbnak igyekeztek ugyan néhányan e törvényjavaslatokat feltüntetni; de hogy mily nagy különbség van azok és az előttünk fekvő törvényjavaslatok között, ezt. azt hiszem, saját lelkében mindenki elismeri, (ügy van t) Ajánlották nekünk több oldalról és bizonyosan a legjobb és hazafias szándékból, azt, hogy, ha nem helyeselhetjük is mindenben a kisebbség indítványát, fogadjuk el legalább azt, a mit Dobrzánszky képviselő úr javasolt, mert hiszen czélunk nem lehet más, mint az e hazában élő nemzetiségek kielégítése, a kielégítés pedig csak ezen utón érhető el. En, t. ház, legelsőben is szeretném tudni, mi alapon lehessen mondani valakinek, ho^y azon nemzetiség, melyhez tartozik, csak ezen egy módon lesz kielégíthető; de semmiesetre sem áll ez minden nemzetiségről a hazában, melyek közé, azt hiszem, számitani kell a magyart, németet és felvidéki tótókat, kiket hogy a kisebbségi javaslat kielégíteni nem fog, arról bizonyosak lehetünk. (Helyeslés) De különben én határozottan és bizton hiszem és reménylem, hogy az e hazában levő különböző nemzetiségek mindegyikét ki fogja elégíteni oly javaslat, mely megadja azon teljes szabadságot, mely a haza veszélyeztetése nélkül megadható. De ha ezen hitem és meggyőződésem daczára bármikor is elérkeznék rám nézve azon szomorú perez, melyben meg kellene győződnöm arról, hogy e haza nemzetiségei közöl vannak olyanok, melyek semmivel a mi e hazának jóllétét nem veszélyezteti, kielégíteni nem lehet, őszintén bevallom, hogy az nem lenne indok reám nézve arra, hogy én azt, a mi által a haza veszélyeztetik, megadjam, és vérző szívvel, nehéz kebellel bár, de azt mondanám: lássuk tehát, ha így kell lenni, e szegény, annyit szenvedett haza megbirja-e még egyszer saját hálátlan fiainak küzdelmét ? (Zajos helyeslés.) És ha kellene, a legroszabb esetben kész volnék meghalni e haza romjain, de azt, hogy azért, hogy ezt más ne tehesse, én magam romboljam le hazámat, ezt tenni nem fogom soha. (Hosszas élénk helyeslés ! Szavazzunk ! Szavazzunk íj ManOJlOViCS Emil: T. ház! Szorosan a tárgyhoz, a napirenden levő törvényjavaslatokhoz kívánok szólani. Szóiandok pedig nem elfogult kérelmezőként, hanem ugy, mint a törvényhozás egyik igénytelen tagja, magasztos tisztem teljes öntudatában, nyíltan és őszintén. Ezen kijelentéssel tartoztam azon szónokoknak, a kik nem magyar ajkú országos képviselőtársaikat kérelmezőknek szeretik tekinteni, ismételve azt hangoztatván: hogy a nemzetiségeket lehet kielégíteni^ de ki nem elégíthetők azoknak szóvivői. Ennek megjegyzése után beszédemet ott kezdem, hol a vallás és közoktatási miniszter úr legközelebb a magáét végezte, mondván: „a jelen század uralkodó eszméje a szabadság!" Legyen szabad nekem a tisztelt báró ezen állítását oda rectificálnom: hogy a század uralkodó eszméjét nem egyedül a szabadság, hanem a szabadság és a nemzetiségi szeretet képezi, mely szeretet annyira egységes és osztatlan, miszerint alegszabadelvübb alkotmány sem képes kielégitést nyújtani, ha szabadelvüsége csak a polgári és politikai tekintetekre szorítkozik. Az alkotmánynak szabadelvűnek kell nemzetiségi tekintetben is lenni, ha valóban boldogítani, végáldozatokra kész polgárokat nevelni akar, s azért, nézetem szerint, végtelen csalódás az, a polgári és politikai szabadságtól mindent várni, ellenben a nemzetiségi érzületet tehetetlen múmiának tekinteni. Megengedem, hogy eljöhet majd oly idő is, midőn az utókor jelen nemzetiségi súrlódásokra ép oly szánalommal fog tekinteni, mint mi tekintünk a szentnek czimezett inquisitio bor18*