Képviselőházi napló, 1865. XI. kötet • 1868. november 24–deczember 9.

Ülésnapok - 1865-327

134 CCCXXVn. OKSZAGOSÜLÉS. (November 28.1868.) állam integritásának tehát ez irányban is elég van téve. Már most, uraim, mi marad a nemzetiségeknek ? Fenmaradnak a megyék s községek. Megvallom őszintén, miszerint akkor, a midőn a román s szerb projeetum készült, mi arra számítottunk, hogy a megyék szerveztetni fognak, s megvallom őszintén, hogy ez ügyet a megyék organisatiója s a községi rendszer behozatala nélkül teljesen megoldani igazságosan s méltányosan alig lehet. De miután szőnyegre került, abban a véleményben vagyok, hogy nem lehetvén ma tudni, mily jogok fognak a megyéknek adatni, miképen fog majd a végleges organisatió történni, mikép fogjuk legolcsóbban a megye eddigi jogait megállapítani, miképen fogjuk elhatározni azt, hogy az állam megtartsa magának mindazt, mi az államot parlamentáris formák között megilleti a nélkül, hogy a merev centralisatio bűneibe essünk , mondom , mindezeket most egyelőre nem tudhatván: nem vagyunk most azon helyzetben, hogy demarcationalis vonali húzhassunk a felelős kormány és a megye jogai között; tehát a nyelv kérdésének végleges eldöntését is én a megyék szervezetéről tenném függővé , magától értetvén , hogy addig se lehet semmi megszorítás, mely sértené a különféle nemzetiségeket. Én ezt i zerettem volna akkor elhalasztani, s ha a t. ház nem volna kegyes, a románok s szerbek javaslatát elfogadni, én azt indítványozom, hogy ezen törvényjavaslatot, melyet a központi bizottság beadott, azt vegyük és alkalmazzuk az életben, és morális befolyásunk által igyekezzünk annak mindenütt a megyékben és községekben életet szerezni; tehát mondjuk ki határozatilag, hogy elvárja az ország, miként minden megye ezen törvényjavaslathoz fogja magát alkalmazni a megyék végleges szervezéséig: igy majd az idő fogja kimutatni, jó vagy rósz volt-e ezen törvényjavaslat ? Legyen tehát ez most probatieum. Szerencsés voltam 1861-ben egy megyét organizálni. Akkor a törvény az volt, hogy nem szabad a megyegyüléseken másként beszélni, mint magyarul; én behoztam, hogy minden nyelven szabad volt beszélni, és szent volt a béke; még tovább is mentem, két főjegyzőt neveztem ki, magyart és románt, hogy mind két nemzetiség igényei kielégíttessenek; alkalmaztam a hivatalokban igazságosan a magyarokat és románokat; és miután minden magyar ki volt elégítve, a jó egyetértés köztök helyreállt, soha panasz nem volt, valamint még most sincsen. Én azt gondolom, hogy ezt mind az időre kell hagyni; hanem csakugyan morális kötelessége mindazoknak, kik a megyében élnek, annak helyi viszonyai szerint ugy intézkedni, hogy megelégedést okozzanak minden oldalra. Ha ezen indítványom el nem fogadtatnék, ez esetben az én csekély véleményem szerint mindenesetre tárgyalási alapul a kisebbség véleményét kérem vétetni. Uraim! Meg volt emlitve egy képviselő által, hogy ha a magyarok el fognak veszni — Bartal monda ezt — el fogunk mi is veszni. Én ezt el nem fogadhatom. Nekünk nem szabad elvesznünk, nekünk élnünk, végetlen időkig élnünk kell. De mi által fogunk megélhetni ? Jól tudom, uraim, hogy a magyar nemzet, mint egy izolált néptörzs. Közép-Európában egyedül áll testvér és atyafi nélkül; azt is tudom, hogy a románok is ily állapotban vannak; tudom, hogy ezen két nemzet jó frigyben együtt élve, valamint a múlt időkben képesek voltak a barbarismus ellen megvédeni a civilisatiot, valamint láttuk a tatár futásokat és láttuk a török patkóktól összetiprott földeinket, de kivertük őket közös erővel és éltünk, el nem vesztünk : ugy ezentúl is, ha a jó frigyet fen fogjuk tartani, megvédhetjük magunkat minden veszedelemtől. Nekünk, a románoknak és magyaroknak meg kell mutatnunk, h°gy jó egyetértéssel közremunkálkodván, megélhetünk és boldogulhatunk. De hogy boldogulhassunk, azon testvérnek, a ki erősebb vagyonban és értelmiségben, tekintettel kell lenni a másik testvérre akkor is, a midőn hatalomra vergődött; tekintse, és kell, hogy tekintse; azt, hogy ez nem lehet mostoha testvér; igazságosan kell mérni azon mértékkel, a mely mérték megszerezte a közös hazát. (EMU!) Kérek kevés türelmet, és hallgassák meg azt is, a mi talán nem tetszik. Azt mondják, hogy mi kiféle akarunk gravitálni. Uraim! Láttuk a borzasztó időket, a midőn sok urak kifelé gravitálták, és akkor, midőn jó dolguk volt, befelé gravitáltak, és most némelyek közülök közöttünk vannak; mi pedig akkor is,a mikor rósz dolgunk volt, itt maradtunk ben. Midőn arról van szó, hogy kifelé gravitálunk, igen jól tudom azt, hogy ez mit jelent. Nem gravitálhat senki kifelé és másfelé, ha ben a hazában jólléte és boldogsága van. Csak akkor szoktunk kifelé menni, midőn a hazában nem vagyunk megelégedve. De ugy hiszem, senki sem akarja testvéreink közül ezt, mivel nem kell azt kívánni, hogy a nemzetiségek méltányos igényei és kívánalmai ki ne elégíttessenek. Kétségbe vonatott az is, uraim, hogy a törvénykönyvben nincs megemlitvea nemzetiség, és ezt épenMadocsányí képviselő úr monda, és állitá, hogy a Corpus Jurisban nincs part. primae III. tit. 25. §. ezen szó: ,,natio." 0 idézett ugyan a Corpus Jurisból magyar szöveget, de nem latin szöveget. A latin szöveg azonban igy hangzik (és ez a partis III. t. 25. 2-ik szakaszában foglaltatik): „et quamvis hae nationes," tudniillik romani,