Képviselőházi napló, 1865. X. kötet • 1868. szeptember 16–november 23.
Ülésnapok - 1865-290
CCXC. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Szeptember 29. 1868.) 39 valami, a mely bizottság munkáját már befejezte. (Helyeslés.) Manojlovics Emil: T. ház ! A mit Bónis képviselő úr előadott, teljesen alapos: mert a bizottság megszűnt működni; azonban azt hiszem, oly tekintélyes kart, mint a buda-pesti ügyvédi kar, ha emlékiratot nyújt be, egyszerűen mellőzni nem lehet. Azért indtványozom, hogy az emlékirat nyomassák ki s a t. ház tagjai között osztassék szót, hogy a tárgyalás alkalmával hasznát vehessük. (Helyeslés.) Elnök: Elfogadja a t. ház? (Elfogadjuk!) Tehát ki fog nyomatni és szétosztatni 1 ). Mihályi Péter jegyző (olvassa a szolok megváltásáról szóló törvényjavaslatot 2 ). Horváth Lajos előadó: Tisztelt ház! A központi bizottságnak a felolvasott miniszteri törvényjavaslatra nézve átalánosságban semmi észrevétele nincs. Elnök: E szerint az átalános tárgyalás fog megkezdődni. Halász Boldizsár: T. ház! Meg vagyok győződve, hogy az átalános tárgyalás arra való, hagy ha valakinek a törvényjavaslatra vonatkozólag, bizonyos elveket illetőleg, észrevétele van, azt kifejezhesse. Mert minden törvényjavaslatnak alapja bizonyos elv, melynek aztán kifejtésére való a részletes vitatkozás. Miután azonban nekem azon elvre vonatkozólag, t. i. hogy a kisajátítás alapjául a tiszta jövedelem vétessék fel, mely a szolgálmányok tiz évi felszámításából jön ki, ellenkező nézetem van — én t. i. annál igazságosabbnak , egyszerűbbnek, méltányosabbnak tartom, hogy a föld tulajdonosa egyenértékét kapja meg annak, a mi az ő tulajdona, t. i. a földnek örökárát — : meg fog bocsátani a t. ház, ha ezen nézetemet igen röviden indokolom. T. ház! A mi eorpus jurisunkban a justitia így van meghatározva: „justitia est constans perpetuaque voluntas jus suum cuique tribuens." Ez annyit tesz, hogy : mindenkinek megadni a magáét. Tudom, hogy azok is, kik a jövedelmet veszik fel alapul, erre alapítják a magok nézetét. Most tehát azt kell meghatároznunk, hogy melyik nézet Jár közelebb az igazsághoz, a méltányossághoz. Én azt gondolom , tisztelt ház, hogy a hűbéri viszonyok megszüntetésének mulhatlansága nálunk többé nem vita kérdése: mert ha visszapillantunk az 1848-diki IX. törvényezikkre, bizony az már ott is el volt törölve, nem csak a szorosan vett úrbéri jogok, hanem az ahhoz hasonló szerződéseken alapultak is. De miután az 1848-diki pesti országgyűlés, mely már képviseleti országgyűlés volt, az ') Láad ai Irományok 324-dik számát. a ) Láed az Irományok 317-dik számát. állam általi megváltást átalánosságban nem fogadta el, én ezen kérdést most mellőzöm ; mellőzöm pedig azért, mert ha az elfogadtatnék, csak ugy is, a mint az 1848-diki országgyűlés többsége elfogadta, t. i. hogy % telkes és ehhez hasonló, azaz 500 írt értékűeknél az állam vállalja el a megváltást, akkor egy uj adónemet kellene életbe léptetni, pedig bizony az adó már ug}- is annyira terhes, hogy azt — csak azért szaporítani, hogy egymást megajándékozhassuk — nem volna tanácsos. A mi már most illeti a kisajátítás alapját, itt, szerintem, nem kártalanításról van szó; hiszen a megváltás szó, mely e törvényjavaslatban használtatik, épen szintén csak annyit tesz. Mit kell megváltani? Azt, a mi nem az euyém. A szorgalom, a beruházás a szőíó'dézsmásé, illetőleg azé, ki a más földjét bizonyos feltételek mellett beültetni felvállalta. Már most magából azon viszonyból, mely ebből származott, t. i, míg a földtulajdonos jogosítva volt a dézsmás beruházásait kisajátítani, illetőleg azt kibecstiltetni: mi történt ? Az, hogy megbecsülték a beültetett tőkéket szám szerint, az épületeket és egyéb beruházásokat , szóval, bizonyos összeget megállapítottak: és ezzel a dézsmás köteles volt megelégedni; nem mondhatta azt: „Nekem sokkal több jövedelmem volt szőlőm terméséből, mint azon beedési töke kamatja;" rá sem hallgatott senki, leolvasták neki a becsárt, és azt el kellett fogadnia. Most, miután az országgyűlés fel akarja szabadítani a földet, tehát magasabb állami szempontból törölni el ezen hűbéri viszonyt, illetőleg egy kényszeritett osztályt parancsol reá a földtulajdonosra és dézsmására : mi joggal kényszeríttethetnék arra, hogy az általa kiszolgáltatott hetedvagy tizednek megfelelő tőkével sajátítsa ki a földesúri jogokat, holott a földtulajdonosé egyéb nem lehet, mint a föld egyenértéke ? Tehát ha ezen földnek összes örökbecsára megfizettetik, legkisebb sérelem történik a föld tulajdonosán. Egyébiránt — hogy példával éljek — ha például a dézsmás parlagon hagyja szőlejét, megszűnik a tulajdonos jövedelmének nagy része, és annyi igaz, hogy őt ezen kárpótlásban marasztalai nem lehet. Es tegyük fel axon esetet, hogy valaki látja — a mint hogy ezen törvényjavaslatban némileg ujjal mutatás is történik a 13-dik szakaszban — hogy ha a dézsmás sokalja a rá eső megváltási összeget, magái a szőlőt adhatja át a tulajdonosnak : a törvényjavaslat ezen része kivilietlen: mert hiszen egy hold szőlőt könnyen meg lehet váltani! nekem is van egy szőlőm, melyet 1848 előtt egy tehénért váltottam magamhoz dézsmásomtól; de a kinek 500 meg több ezer holdból álló dézsmás szőlőjét kellene megváltani: az kivihetlen.
