Képviselőházi napló, 1865. X. kötet • 1868. szeptember 16–november 23.
Ülésnapok - 1865-319
CCCXIX. ORSZÁGOS ÜLÉS. (November 20. 1868.) 359 (Zaj. Halljuk!) Méltóztassanak kimutatni egy korábbi irodalmi termékben mint az én irodalmi munkámban, ezen adatot, hogy hazánkban 5,000nél több községben nincs iskola. Nem hoztam volna ezt fel, (Derültség) nem beszéltem volna magamról, ha ily módon nem támadtattam volna meg. Egyébiránt ennem akarom az időt vesztegetni, (Zajos helyeslés) és annál kevésbbé fogok tovább beszélni, (Jól teszi) mert látom, hogy azok, a kik ellenem képviselőtársaim közül felszólaltak, nem azt czáfolták. a mit én módositványként beadtam, hanem egészen mást. (Zaj.) Csak azt mondom: mindaddig, mig érveimet nem czáfolják meg, addig módositványomat vissza nem veszem. (Nevetés. Majd leszavazzuk!) Tessék leszavazni! Nekem elégtétel lesz az, hogy midőn később szakemberek fogják látni az én módositványomat, azt helyeselni fogják. (Zaj.) Azon vádat pedig, (Folytonos zaj) mintha én a nemzet ei'kölcsi erejét sérteni akarnám, egyszerűen visszautasítom. En nem a nemzet gyengéinek hízelgő korteskedésre akarok támaszkodni, hanem a statistikára ezentúl is, miként eddig, és módositványomat vissza nem vonom. (Hosszan tartó derültesizaj) Papp Zsigmond : T. ház! (Elálll) Személyes kérdésben . .. (Nem kell! Eláll.) Zichy Antal előadó: T. ház ! (Halljuk!) A módositvány t. indítványozójának, kinek az ügy iránti nemes buzgóságát, habár túlbuzgónak látszik is (Igaz!), én részemről teljesen méltánylom. Talán némileg megnyugtatására, és azoknak is, kik indítványa mellett felszólaltak, megnyugtatására szolgálhat, ha önök figyelmét még egyszer a törvényjavaslat utolsó szakaszára felhívni bátorkodom és a tényállás kellő világba helyezésére ezen szakasz genesisére nézve, csak röviden egy megjegyzést teszek. (Halljuk!) A mióta felelős minisztériumunk van, minden törvényünk azon szakaszszal végződik, hogy: ezen törvény végrehajtása az illető miniszterre bizatik. De jelen esetben a huszonötös bizottság szükségesnek vélte az eredeti javaslatot még megtoldani azon hozzáadással, hogy a közoktatási miniszter a közoktatás ügyéről évenkint jelentést tegyen az országgyűlésnek. Ezzel bebizonyította az ügy iránti érdekeltségét, és ha azon szükség elő fogna állni,mit t. barátom Schvarcz Gyula felhozott, nem fog késni a legközelebbi országgyűlésen a szükséges módositványokat megtenni. (Helyeslés) Elnök: E szakasz feletti tárgyalás be levén fejezve, a kérdés az: a 23. szakaszt a központi bizottság észrevételével elfogadja-e a t. ház vagy nem ? A kik elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A ház a 23. szakaszt a központi bizottság észrevételével elfogadja. Bujanovics Sándor jegyző: (olvassa folytonos zajban, a 24., 25-dik szakaszokat, melyek észrevétel nélkül elfogadtatnak. Olvassa a 26-dikat.) Elnök: Kérem a szükséges csendet, mert különben lehetetlen a tárgyalást folytatni. Én a jegyző ur szomszédságában vagyok, még sem hallom a felolvasást. Csiky Sándor: Kérem az ülést felfüggeszteni addig, mig a kellő csend helyre nem áll. Elnök (csenget): A 26. szakaszt elfogadja-e a t. ház? (Elfogadjuk) Bujanovics Sándor jegyző (olvassa a 27-dik szakaszt, melyre nem történik észrevétel. Olvassa a 28-dikat.) Zichy Antal előadó: A központi bizottság csak azon egy szót „rendre" ajánlja kitörültetni. Elnök: Elfogadja a t. ház a 28. szakaszt a központi bizottság módosításával ? (Elfogadjuk !) Bujanovics Sándor jegyző (olvassa a 29. és 30-dik szakaszt, melyek szó nélkül elfogadtatnak. Olvassa a 31. és 32-dik szakaszt) Zichy Antal előadó: A központi bizottság javaslata szerint csak az „is" szócska volna kitörlendő. Eillök: Elfogadja a t. ház a 32. szakaszt a központi bizottság módosításával? (Elfogadjuk) Bujanovics Sándor jegyző (olvassad 33. és 34. szakaszt, melyre nincs észrevétel. Olvassa a 35. szakaszt.) Zichy Antal előadó: A második bekezdésnél „egyenes adóknak" helyett: „állami egyenes adóknak" teendő'. Elnök: Elfogadja a t. ház a 35. szakaszt a központi bizottság módosításával? (Elfogadjuk.') Bujanovics Sándor jegyző (olvassa a 36. szakaszt.) Zichy Antal előadó: Utolsó sorban „adójuk" helyett „adóik" teendő. Elnök: Elfogadja a t. ház a 36. szakaszt a központi bizottság módosításával? (Elfogadjiűc!) Bujanovics Sándor jegyző (olvassa a.37. és 38. szakaszt, mely észrevétel nélkül elfogadtatik. Olvassa a 39-diket) Zichy Antal előadó: A központi bizottság e szakaszban al. 2-ik sorban: „területnek után" „mindenki illetményébe aránylag beszámítandó" szavakat tétetni javasol. Elnök: Elfogadja a t. ház a 39. szakaszt a központi bizottság által tett módosítással ? (Elfogadjuk .') Bujanovics Sándor jegyző.- (olvassa a 40. és 41-ik szakaszt, melyek észrevétel nélkül elfogadtatnak. Olvassa a 42. szakaszt)