Képviselőházi napló, 1865. X. kötet • 1868. szeptember 16–november 23.
Ülésnapok - 1865-295
114 CCXCV. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Október 9. 1868.) Ha ennek: „sünt certi denique fines" megnem felelünk, ha ezt nem szabja meg az országgyűlés, nem szab oly demarcatiót, minőt a t. minisztérium az 1840-diki év által hisz leteltnek: itt van a jászkun kerület,"melyképes magát colonusnak is neveztetni, csakhogy azon 600,000 frtocskát megkaphassa ; ime Bánó képviselőtársunk a törvényt hová magyarázza, és igazsága van. (Ellenmondás : Defiogy van!) Tökéletesen igaza van. At. miniszter úr azt mondotta, hogy csak 1832ben, illetőleg 1840-ben volt szabad az úrbéresnek maga megváltani, illetőleg, ha magát megváltotta, a földesúr helyébe lépett, a mi az előtt a földesurat illette, az azután őt illeti. Már bocsánatot kérek, az 1836-dik VIII. t. ez. 1. szakasza máskép szól. Hiszen, uraim, én azt gondolom, hogy a kik magokat a régiebb időben, még mielőtt az úrbéri váltság behozatott volna, szabaddá tették, illetőleg földjeiket megváltották, azért lett sok vá ros^ szabaddá, mint Kecskemét, szabadalmazott Körös városa és maga Pest városa is ugy váltotta meg magát; tehát ez által igazság lett szolgáltatva, miután ezen törvény, melyre az igazságügy miniszter úr ezen törvényjavaslatot alapítja, nem arról szól, hogy 1848 után, hanem azt mondja, „a már eddig kötött szerződések," tehát demarcationálist nem szab. Én tehát, t. képviselőház, azt gondolom, ha a törvényalkotás még ma is az ajándékozás terén marad, akkor elő fognak állani azok, a kik az ősiségét elvesztették, a mint elő állnak a jász-kun kerületek sfb., elő állnak azok, a kik a magyar pénzjegyek értéktelenitése által elveszítették vagyonukat, szóval nem lesz sem vége, sem hossza a követeléseknek. (Zaj). En tehát azt gondolom: egyszer mindenkorra el kell vágni a reménységek útját, vagyis kimondani azt, hogy a ki magának bármi utón módon tulajdont tudott szerezni, köszönje a gondviselésnek, hogy módja volt benne, de azért az állam semmiféle kárpótlást nem vállal magára. (Zaj, ellen-mondások). Élő példával tudok szolgálni, t. ház. (Halljuk!)Magam vagyok azon helyzetben, hogy testvérem földbirtokát megvettem még akkor, midőn neki fia volt; az óda fia meghalt s igy rövid idő alatt örökségképen is reám háromlott volna, és kinevetne a világ, ha én azt mondanám, hogy miután ugy is deficiált a testvérem, tessék azállamnak nekem viszszaadni pénzemet: mert oly együgyű fráter nem vagyok, hogy testvérem vagyonát megváltsam, mikor amúgy is ingyen juthatok hozzá. (Ellenmondások.) Azt szokták mondani: hogy „omnissimilitudo claudicat;" de nézetem szerint ez tökéletesen ugyanaz: mert a kik 1840 előtt megváltották az urbériséget, eszök ágában sem tartották, hogy azon pénz nekik valaha visszaadassék épen ugy, mint, ha én örökséget megveszek,, holott az defectus utján is reám háramlanék. A hasonlat épen ugyanaz. Azt mondja továbbá a t. igazságügyminiszter úr, hogy akiket 1832 erre feljogosított: tehát a földesúr jogaiba léptek. Hiszen, uraim, az lb40diki törvény világosan azt mondja, hogy a földesúri hatóság fen tartatik, az 1836 pedig, mely a regálékat különösen kiköti , azt mondja, hogy azokat nem szabad megváltani, és ha netalán örökváltsági szerződésbe becsúszott volna, nem tartozik azt megtartani és magához visszaválthatja ; tehát semmi esetre sem áll azon elv, mintha azok, kik magokat megváltották, a földesúr helyére léptek volna. Ezt csak az 1848-diki törvény eszközölte, mely az úrbéri viszonyokat tökéletesen megszüntette, és a földesúri jogokat átruházta vagy is a jobbágyokból közbirtokosokat csinált. Azok adjanak hálát, a kik magokat megváltották, a törvényhozásnak, mert a praestatiókat megváltott jobbágyok valóságos földesurak, vagyis közbirtokosoklettek. A mi a demarcationalist illeti, hiszen, t. ház, ez épen mellettem szól: mert a t. minisztérium maga is átlátta, hogyha mindnyájáét az állam vállalná magára, talán a visszafizetések mégis nagyon sokat tennének; tehát csinál egy demarcationális vonalt 1840—48-ig. Igen, de mit tesz az, hogy némelyek talán meg lesznek nyugtatva, hogy „hála Istennek visszakapjuk azon pénzt, mit már soha sem remény lettünk!" de sokkal többen elégedetlenek les/.nek, a kik már 1840. előtt váltották meg magukat; pedig ezen törvényre bátran hivatkozni lehetne azoknak is, mert azt mondja, hogy „a már eddig... 4 '' Tehát a t. minisztérium kegyességet gyakorol némelyek irányában mások rovására. Meg vagyok győződve, uraim, ha már ezen kérdést egyszer mindenkorra meg akarjuk szüntetni, vagy adjuk meg- mindenkinek azt, a min magát szabaddá tette, t. i. az úrbéri földet megváltotta, vagy ne adjunk senkinek: mert ha senkinek nem adunk, nem lesz belőle az, hogy az ország legnagyobb része egy ujabb adónemmel terheltetik ; azok pedig, kik e reménynyel táplálták magukat, meg fognak nyugodni azon, hogy a non pussumus volt az ok. És ha már csakugyan kell adni, én vagy mindenkinek megadnám, vagy senkinek sem; nézetem szerint tertium non datur. Ennélfogva bátor vagyok a t. ház asztalára határozati javaslatot letenni, melynek rövid tartalma abból áll, hogy miután az ország a körülményeknél fogva nincs azon helyzetben, hogy milliókat ajándékozzon, térjen át a ház a napirendre és mellőzze az egész törvényjavaslatot. BujanOViCS Sándor jegyző (olvassaHalász Boldizsár határozati javaslatát) : „Tekintve, hogy
