Képviselőházi napló, 1865. IX. kötet • 1868. julius 10–augusztus 11.

Ülésnapok - 1865-280

496 CCLXXX. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Augusztus 7. 1868.) egyetlen egy módositványt szándékozunk tenni, oda magyaráztathassék, mintha mi ezen törvény­nek azon pontjait, melyek a múlt napokban kifej­tett elveinkkel ellenkeznek, magunkévá tennők, hogy mi ezen eljárást csupán csak azért követjük, hogy bebizonyulván már a háznak határozatai által minden teendő módosítványainknak czélhoz nem vezetése, ez által is a t. ház idejét ne fogyasz­Bzuk. (Helyeslés.) Csak azt az egyet engedje meg a t. ház ehhez hozzátennem, miszerint, mint mon­dám, mi fájdalommal vagyunk kénytelenek nyil­vánítani, hogy mindamellett, hogy módositványo­kat nem teszünk, ezen törvénynek igen sok szaka­szával kielégitve nem lehetünk, elannyira, hogy ha rá fogunk is erre szavazni, eztteendjük egyedül azért, hogy megmutassuk, miszerint a honvédség felállításának még a jelen csonka alakban is ba­rát] ai vagyunk, hogy megmutassuk, mennyi fon­tosságot helyezünk arra, hogy legyen valahára Magyarországnak, a haza és trón érdekében egya­ránt, habár nem kielégitő, habár nézetünk szerint nem egészen helyesen szervezett, de mégis oly fegyveres ereje, mely a törvényes királytól és a törvényes kormánytól függ és melyet Magyaror­szág magáénak nevezhet. Ezt csak azért teszszük, hogy ne mondathassák bármikor is, hogy mind­azon jó kifejlődésének, mely ebben feküdt, s me­lyet abból a t. többség és a t. minisztérium külön­ben kihúzhatott volna, mi gátakat vetettünk elébe. (Helyeslés.) Elnök: Elfogadja-e a t. ház a 2-ik szakaszt ? (Elfogadjuk !) BujanOViCS Sándor jegyző (olvassa a har­madik szakatst, melyre nem történik észrevétel. Ol­vassa a negyediket.) Ivánka Imre: T. ház ! E szakasz negyedik pontjából, talán ismét tévedésből, kimaradt a hi­vatkozás az 57-ik szakaszra. Ezt kérném hasonló módon oda tenni, mint tegnap a védtörvényben. (Helye slés.) Elnök : Elfogadja a t. ház e szakaszt a ja­vaslott hivatkozással? (Elfogadjuk!) Tehát a 4-ik szakasz elfogadtatott. Bujanovics Sándor jegyző (olvassa az ötödik szakaszt, melyre nem történi észrevétel. Olvassa, a hatodikat.) Paiss Andor előadó: A központi bizottság következő módositványt ajánl: ,,Ezen szakasz 1-stí sorában s másutt is mindenütt, hol az előfordul, „Horvátország" helyett: „Horvát-Szlavonország" írandó; 2-ik sorában a „78" elé „egyelőre," sa 3-ban „áll" helyett „alakittatik meg" teendő. Ghyczy IgnáCZ : T. ház ! Szlavóniát magya­rul Tótországnak nevezték ,* igy fordul elő törvé­nyeinkben is. (Zaj.) Nem tudom tehát, miért ne­vezzük most Szlavóniának ? Azért ajánlom a t. j háznak ,.Horvát- és Tótország" elfogadását. (Ma­radjon! Ok magok ezt a megnevezést kívánják!) Elnök : T. ház ! Miután ellenvélemény nyil­vánult, e szakasz fölött szavaznunk kell. A kik a 6-ik szakaszt a szerkezet szerint a központi bizott­ság által említett módositványokkal elfogadják, méltóztassanak felállni. (Megtörténik) A 6-ik sza­kasz elfogadtatott. Bujanovics Sándor jegyző (olvassa a 7-ik szakaszt.) Elnök: Az előbbeni megállapodás folytán, Horvát-Szlavonország kifejezés jön e szakaszba is. Elfogadja a t. ház e szakaszt?(Elfogadjuk!) Tehát a 7-ik szakasz elfogadtatott. Bujanovics Sándor jegyző (olvassa a 8-ík szakaszt, melyre nem esik észrevétel. Olvassa a 9-iket.J Paiss Andor előadó: A központi bizottság részéről a 9. szakasz első sorából ezen szó: „ren­des" kihagyatni véleményeztetik. Ugyanazon sza­kaszban a harmadik lap harmadik sorában e szó elé: „egyszersmind" fölveendők ezek: „béke ide­jén.* Halász Boldizsár: Egyetlen egy észrevé­telem van, t. ház, ezen szakaszra nézve : t. i, nem tartom alkotmányos kifejezésnek, hogy ő felsége jóváhagyása mellett a honvédelmi minisztérium határozza meg; hanem alkotmányos fogalmaim szerint ő felsége a minisztérium ellenjegyzésemel­lett határozza meg: mert azt, hogy a minisztérium határozza meg és kikérje erre ő felsége előleges engedelmét, részemről nem tartom alkotmányos kifejezésnek. (Maradjon!) Elnök: Kérem azon t. képviselőket, kik a 9-ik szakaszt a központi bizottság által tett módo­sításokkal elfogadják, telállani. (Megtörténik) A 9. szakasz a központi bizottság módosításaival el­fogadtatik. Bujanovics Sándor jegyző (olvassa a 10-ik szakaszt, melyre nem történik észrevétel. Olvassa a 11-diket) Paiss Andor előadó: A központi bizott­ság a 11-dik szakasz első sorában e szó helyett „közrend", „belrend" szót véleményez igtattatni. Elnök : Elfogadja a t. ház a 11-dik szakaszt a központi'bizottság által tett módosítással ? (Elfogad­juk !) A 11 -dik szakasz a központi bizottság által tett módosítással elfogadtatik. Bujanovics Sándor jegyző (olvassa a 12­és 13-dik szakaszt, melyre nincs észrevétel. Olvassa a 14-diket) Elnök: Azt hiszem, t. ház, hogy ezen „me­zei takarodás" inkább: „mezei takarás" volna. (Helyeslés.) Halász Boldizsár: Nem ugy van, kérem ] alásan. mert takarás történik, midőn letakarják

Next

/
Thumbnails
Contents