Képviselőházi napló, 1865. IX. kötet • 1868. julius 10–augusztus 11.

Ülésnapok - 1865-279

CCLXXIX. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Augnsztns 6.1868 ) 491 kérném elnök urat, méltóztassék ismét azon eljá­rást követni, a melyet mai nap már egy másik szakasz tárgyalásánál követni méltóztatott, t. i. egyenkint vétessenek fel a beadott indítványok, és történjék a szavazás Pest belváros érdemes képvi­selőjének inditványára, aztán Simonyi Lajos bará­tom indítványára, és még egy más indítványra, mely be van adva. Ezeket kérném sorban szavazás alá bocsátani. (Helyeslés.) Elnök: Épen ezt akartam tenni; és ha köz­beszólások nem történtek volna, hogy mind a két bekezdésre egyszerre történjék a szavazás, akkor kötelességemnek tartottam volna a két bekezdést külön tűzni ki szavazásra. Deák Ferenez képviselő ár egészen uj indítványt adott be, tehát a házsza­bályok 36. szakasza értelmében az uj indítványnak elsősége van amódositvány felett. Tehát mindenek­előtt az indítványra fog a szavazás történni. Mél­tóztassanak azok, kik az első bekezdést elfogadják, ugy a mint azt Deák Ferenez képviselő úr indít­ványozta, felállani. (Megtörténik.) Elfogadtatott. Most méltóztassanak azok, a kik a második bekez­dést Deák Ferenez képviselő' úr indítványa szerint elfogadják, felállani. (Megtörténik.) Elfogadtatott. Következik a 3-dik bekezdés. Erre nézve a központi bizottságnak módosítása fog még egy­szer felolvastatni. Mihályi Péter jegyző {(olvassa a központi bizottság módosítását.) Elnök: Kérem azon képviselőket, kik e sza­kasz szerkezetét- a központi bizottság módosítása szerint elfogadják, méltóztassanak felállani. (Meg­történik.) Az 54-dik szakasz Deák Ferenez képvi­selő úr módosításai és a központi bizottság módo­sításai szerint el van fogadva. SomOSSy IgnáCZ: Bátor vagyok a t. ház­nak figyelmét felhívni Grhyczy Ignácz módosítá­sára, mely nem ellenkezik, sőt mind Deák Ferenez nyilatkozatában, mind a miniszteri nyilatkozat­ban benne foglaltatik, a minek behozatala e tör­vénybe változtatást nem tesz. (Felkiáltások: Már elnöki határozat van kimondva !) Horváth Lajos jegyző (olvassa az 55-dik sza­kaszt. Fölkiáltások: Holnap! Ma ! Ma!) Elnök: Az 55-dik szakasz már fel van ol­vasva, Van-e valaki szólásra följelentve ? Szaplonczay József: f. ház! Ezen sza­kaszra nézve van észrevételem. Az 55-dik szakasz elején, a hol megneveztet­nek az álló, sorhad és a tartalékbeli, valamint a honvéd-ezredek, ott kihagyatott a szerkezetből a póttartalék és arról nincs említés téve : méltóztas­sanak ezt is bele tétetni. Másik észrevételem vonatkozik azon helyre, a hol meg van határozva a mód, hogy ha kiván­dorlás vagy kiköltözés történik, az ily kivándor­lás kinek az engedelmével történik meg ? A szer­kezet azt mondja, hogy a sorhad és tartalékbeli szolgálatkötelezettségben álló egyénnél a közös had­ügyiniszter, a honvédnél pedig a honvédelmi mi­niszter engedelmével. Erre nézve van tehát észre­vételem. A dolog természetével, gondolom, az egye­zik meg, hogy minden ilyen kivándorlási esetben, mint szakmájához tartozót, az engedélyt a belügy­miniszter fogja megadni. Csakis beleegyezése kí­vántatik az illető hadügyminiszternek. Én az ilyen kiköltözési engedély adását, mely különben is csak ritka esetben fog előfordulni, nem akarnám a közös hadügyminiszterre ruházni, hanem tisztán csak a honvédelmi miniszterre, minek következtében ezen értelemben szerkeztettem e szakaszt. Bátor vagyok módositványomat benyújtani. Andrásy Gyula gr. miniszterelnök: A közös hadügyminiszter ezen törvény szerint nem a kiköltözésre ad engedélyt, hanem a kiköl­tözhetés végetti elbocsátásra; az pedig őt illeti, ngy mint a honvédelmi miniszter a maga hatáskö­rében ugyanezt teszi. Ezen aggodalma tehát a t. képviselő urnák talán tévedésen alapszik, mert ez máskép nem lehet, mint a hogy a törvényben van. (Helyeslés.) Szaplonczay József: Bátor vagyok a mi­niszterelnök urnák azt felelni, hogy itt a törvény kivándorlásról, kiköltözésről szól. Andrásy Gyula gr. miniszterelnök: Az e végetti elbocsátó engedélyt a közös hadügyminisz­ter adja, de nem a kivándorlási engedélyt. Horváth LajOS jegyző (olvassa Szaplonczay József inódositványát): „A véderőröl szóló törvény­javaslat 55-dik szakaszának első bekezdése helyett tétessék: „A kiköltözködés (kivándorlás) végetti elbocsátó engedély sorhad, tartalék, póttartalék­beli és honvédségi szolgálatkötelezettségben álló egyéneknek csak a honvédelmi miniszter bele­egyezéséből adható meg." Elnök:: Nem levén senki felírva, méltóztas­sanak azok, kik az 55-dik szakaszt a szerkezet szerint elfogadják, felállani. (Megtörténik.) A t. ház az 55-dik szakaszt az eredeti szerkezetben elfogadta. Horváth Lajos jegyző (olvassa az 56-dik szakaszt, mely ellen nem. történik észrevétel. Olvassa az 57-diket.) Mihályi Péter jegyző: A központi bizott­ság a következő módosítást ajánlja: az 5 7-dik szakasz 8-dik sorában: „32 éves életkorukat" he­lyett írassék: „óletök 32-dik évét." GhyCZy Kálmán: T. ház! Hogy a tör­vényjavaslat azon alapelvének elfogadása után, mely ellen felszólalni kötelességemnek tartottam, ezen szakasz ellen mégis felszólalok, ez történik azon családok nagy számának tekintetéből, me­62*

Next

/
Thumbnails
Contents