Képviselőházi napló, 1865. IX. kötet • 1868. julius 10–augusztus 11.
Ülésnapok - 1865-279
492 • CCLXXIX. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Augusztus 6. 1868.) lyeket a törvényjavaslatnak ezen szakasza közelebbről érint. Ezen szakasz alá tartoznak mindazon honpolgárok, kik a 22 évet már betöltötték, de e 32 éves kort még meg nem haladták. Ezek az eddig fenálló szabályok szerint hadkötelezettségeiknek eleget tettek, s ebben bizván, állandó foglalkozást, életpályát választottak, megnősültek, családokat alapitottak. Ezeket a rendes foglalkozástól, életmódjuktól való elvonatásuk családi és magán viszonyaikban a legérzékenyebben sújtja, és midőn 20 —21 éves fiatal emberek a hadiszolgálattal együtt járó fáradalmakat könnyebben viselik, akkor azoknak, a kikre ezen szakasz vonatkozik, nagy száma az eddigi életmódok által elszokva a testi fáradalmaktól, a katona-kötelezettséggel járó terheket nehezebben állja ki. En nem akarom azt mondani, t. ház, hogy mind azok a haza védelmére fel ne szólittathassanak a vtszély idején, kik erre testi képességgel bírnak: de nem akarnám először aztdiogy a törvénynek visszaható erő tulajdoníttassák. Azok pedig, a kik a törvénynek ezen szakasza szerint fegyver alá behivandók, hadkötelezettségöknek, legalább a rendes hadseregben! szolgálati kötelezettségnek már eleget tettek az eddigi szabályok szerint, erre tehát be nem hívhatók. De más részi ől nem akarnám magának a kormánynak kezébe letenni azon nagy hatalmat, hogy azon igen nagy számú családfőket, a kikre ezen törvényjavaslatnak kérdéses szakasza vonatkozik, rendes foglalkozásuktól, családi körükből azoknak nagy kárával maga hívhassa be. (Közbeszólások jobbról: Maradjon! Zaj) Mindjárt be fogom végezni. Hanem óhajtom, hogy ezen hatalom az országgyűlés kezébe tétessék le azon tekintetből is, hogy a véderőnek ezen igen nagy megfeszítése csak a legnagyobb veszedelem idejére tartassák fen. Én azt hiszem, hogy az ilynemű intézkedés szükséges mindazon családok megnyugtatására. mezeket ezen szakasz közelebbről érinteni fog, és azt hiszem, hogy mindazok, a kikre ezen szakasz vonatkozik, megnyugvással és teljes készséggel csak akkor fognak a haza ótalmára fegyvert fogni, ha arra a haza nevében az országgyűlés által szólittatnak fel, (Ellenmondás, zaj jobbról.) Ennélfogva a következő inditványt bátorkodom a tisztelt ház elé terjeszteni. {Halljak!) Módositvány : Az 57-dik szakasz, három első sorának ezen szóig : „kiegészítve" kihagyásával következőkép szerkesztessék: „57-dik szakasz. Mindazok, a kik az eddig fenálló hadkiegészítési törvényeknek megfelelve sorozás alatt állottak ugyan, de sem a hadseregbe (hadtengerészetbe) be nem osztattak, se mint önkéntesek a hadseregbe vagy honvédségbe nem léptek, és életük 32-dik évét még meg nem haladták, háború esetén, annak tartamára, az e végett hozandó külön törvény folytán a honvédségbe besoroztathatnak." [Helyeslés bal felöl.) Horváth LajOS jegyző (olvassa Ghyczy Kálmán módosüványát.) Andrásy Gyula gr. miniszterelnök: T ház ! Komárom városa igen t. képviselője azt mondotta, hogy nem helyes az, miszerint e törvénynek némileg visszaható ereje van. De én azt kérdezem igen t. képviselő úrtól, vajon igazságosabbnak tartaná-e azt, hogy miután e törvénynek alapelve az, hogy a hazát védeni mindenki tartozik, ki abban él, hogy azok, kik történetesen a 20 évet meghaladták, egyátalában ne járuljanak a haza védelméhez, csak azért, mert pár évvel előbb születtek? és nem igazságos-e, hogy legalább háború idején s annak tartamára kötelesek legyenek azok is a hazát védeni ? Ez rendelkezése a törvényjavaslatnak, s egészen igazságos. (Ugy van! jobbról) Ezt a kötelezettséget külön szavazástól felfüggeszteni nem volna helyes. A kire kötelezettséget akarunk kimondani, mondja ki azt a törvény ugy, mint kimondja minden egyébre. Ez megállapított kötelezettség, a mely alól nem vonhatja ki magát senki; ezt szavazásra bocsátani, azt gondolom, nem volna helyes. (Maradjon !) Ghyczy Kálmán : T. ház! Csak azt akaróra röviden válaszolni, hogy én azokat, a kikre vonatkozik a törvényjavaslatnak ezen szakasza, szintén nem akarom a honvédelmi kötelezettség alól felmenteni, mert indítványomban is az foglaltatik, hogy felhivathatnak a haza védelmére. Andrásy Gyula gr. miniszterelnök: Nem „felhivathatnak", de „kell" ! Ghyczy Kálmán: Igenis, az e részben hozandó törvény következtében kell nekik szolgálni, és ez az, a mit javaslok, hogy ne a kormány rendelete, hanem az országgyűlés rendelete következtében történjék ez. a mit az országgyűlés háború kezdetén is mindig elrendelhet. (Zaj. Maradjon! Halljuk.') Egyébiránt ha a kort veszszük zsinórmértékül arra nézve, hog)^ ki tartozik hadi szolgálatott tenni, ki nem : akkor ezen eset fenáll mindazokra nézve is, a kik 32 éves életkorukat meghaladták: mért nem szólítsa fel tehát e törvény azokat is? Tehát nem a kor maga teszi a különbséget, hanem teBzik a családi viszonyok, melyek fenforognak. Elnök: Kérem a képviselőket, a kik az 57dik szakaszt a központi bizottság által tett módositványnyal elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) Az 57-dik szakasz elfogadtatott. Horváth Lajos jegyző (olvassa az 58-dik szakaszt, mely ellen kifogás nem tétetik. Olvassa az ő9-dik szakaszt.) Mihályi Péter jegyző: A központi bizottság ezen szakaszra a következő módosítást ajánlja: