Képviselőházi napló, 1865. IX. kötet • 1868. julius 10–augusztus 11.
Ülésnapok - 1865-279
CCLXXIX. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Augnszíus 6. 1868.) 489 A másik eset nálunk Kassám történt. Ott — a hírlapok szerint — egy nyugdíjazott tiszt megtámadott több lakost a sajtó utján, mindenféle emberek családi viszonyait hirdette a hírlapban. Az eperjesi sajtótörvényszék elitélte őt bünhödésre, s mikor az Ítéletet végre akarták hajtani, a katonai hatóság közbelépett s nem engedte meg a végrehajtást. Ez sajátságos viszony, és igy nem maradhat. Nem lehet, hogy a törvény alól az országban kiváltságosak lehessenek. Azon viszonyt, mely a kormány és a katonai hatóságok között létezik, szabályozni kell: mert azt, hogy itt, az országban a tábornokok és vezénylő tisztek mintegy coordináltaknak, vagy még felébb állóknak tekintsék magukat a magyar kormánynál, mint azt különböző esetekből magyarázhatni, azt hiszem, hogy a képviselőházban senki sem óhajtja fentartani vagy megörökíteni. Én ő felsége a király után, addig, míg nádorunk nincs, a képviselőház elnökét, azután a miniszterelnököt, sorban a minisztereket ismerem első embereknek, nem pedig a tábornokokat és vezénylő vagy épen nyugdíjas tiszteket. Azért vagyok bátor azon módositványt tenni, hogy a nyugdíjazott tisztekre és a nyugzsoldban levő katonákra is méltóztassék a polgári hatóságok körét kiterjeszteni. Horváth LajOS jegyző (olvassa Ivánka Imre módositvány át): „A második sorban e szó „legénység" után teendő: „a nyugdíjazott tisztekés nyugzsoldos legénység." Horvát Boldizsár igazságügyminiszter : T. ház! Csak azt a megjegyzést akarom tenni Ivánka Imre t.' képviselő úr előadására, hogyha elfogadtatik Deák Ferencz képviselőtársunk módositványa, akkor az ő indítványa fölöslegessé válik. Mert ha átalában kimondatik az, hogy a polgári ügyekre nézve semmiféle katona nem áll a hadi bíróságok alatt; ellenben criminalis esetekben. csupán csak oly bűntényekre nézve, melyeket a katonai fegyelem ellen követtek el, a hadbíróság alatt áll: ez, kérem, átalános szabály, és kár volna ezen átalános szabálynak erejét ilyes becsusztatások által meggyöngíteni. Ha igen t. barátom most akarna orvoslást szerezni, a mostani bajok ellen, akkor tökéletes igazsága volna, mert az 1848-iki törvény azt mondja, hogy csupán csak a tettleg szolgálatban levő katonák tartoznak a hadbiróságok alá. Ez igen átalános kifejezés, s a katonaságnak minden viszonyát egy szakaszszal szabályozni nem lehet. Ez volt a nagy hiba. Hanem épen az a czélunk van most, hogy rendestörvény szabályozza a viszonyokat, és hogy ha átalános elvként kimondatik, hogy a katonák polgári viszonyaikra nézve egészen a polgári hatóság, bűnvádi esetekben pedig, olyanokban, melyeket a katonai fegyelem KÉPV. H. NAPLÓ. 186 s / 8- ix. ellen követnek el, egészen a hadbíróság alatt állanak : akkor minden ilynemű specificatio feleslegessé válik. Egyébiránt a ház megnyugtatására van szerencsém annyit kijelenteni, hogy köztem és a bécsi minisztérium közt a hadbiróságok szervezésére nézve már régóta folynak a tárgyalások, és azon tárgyalások épen azon alapon indultak meg, melyet Deák Ferencz indítványozott. (Helyeslés.) Aggodalomra tehát a jövőre nézve nincs ok. A múltban történtek félreértések, történtek azért, mert 1848-ban a törvény egész átalánosságban szólott, nem volt eléggé részletezve, és mert 186 2-ben akanczellariakiterjesztette ugyanazon szabályokat Magyarországra nézve is, melyek szerint a hadbírósági eljárás történt a monarchia másik felében, és most azon antagonismus van, hogy a bíróságok egy része az 1848. törvényekre hivatkozik, másik része kötelezőnek tartja a kanczellaria intézményét. De erre nézve is a tárgyalások folyamatban vannak, és ugy hiszem, a kassai esetet is rövid idő alatt a magyar törvények szellemének megfelelőleg sikerül megoldanunk. {Elénk helyeslés.) Simonyi Lajos b.: Ugyancsak e szakasz második bekezdésére van szerencsém egy módositványt benyújtani, és pedig két okból. Részben, mert azon reményem van, hogy ámbár egy módositvány sem fogadtatott el, mely részünkről beadatott (Felkiáltások: Ez nem áll!), ezen módositvány mégis el fog fogadtatni. A másik azon indok, hogy egyszerű szavazatnál határozottabban akartam kifejezni azt, hogy ezen törvényjavaslatot a jelen szerkezetben el nem fogadhatom. Módosítványom arra vonatkozik, hogy a veréssel büntetés egyedül csak háború alkalmával volna megengedhető. A büntetés hívei a;;zal védik azt, hogy csak infamans esetekben alkalmazandó; de tegyük fel azon tényt mely, sajnos, sokszor fordult elő, és még sokszor fog előfordulni, hogy egy művelt fiatal ember egy Istentől elhagyott perczében infamans tényt vagy bűnt követ el, kiszenvedi büntetését, s egész életében becsületesen kell magát viselnie, hogy az e tekintetben sokszor tulszigoru világ előtt e csorbát kiköszörülje. De most, ha ily becstelenitő büntetéssel illettetik, ezt nem moshatja le semmi sem, csak a halál. Azt mondják, hogy a fegyelem, a I társadalmi rend fentartása szükségli az ilyen intéz) ményt: a régiek is ezt hitték, és alkalmaztak testi megcsonkítást, tüzes vassal égetést, megbélyegezték s oda állították a bitófához az elitélteket. Ezen büntetési mód is semmi egyéb, mint ama barbár kornak maradványa. De a botbüntetés pártolói még azt is mondják, hogy a katonaság egy része a nép nem művelt részéből alakult, s hogy csak I ezen módszer által lehet őket féken tartani; igen 62
