Képviselőházi napló, 1865. IX. kötet • 1868. julius 10–augusztus 11.

Ülésnapok - 1865-260

38 CCLX. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Július 11. 1868.) az uzsora vagy abban áll, hogy több kamatot vesz­nek, mint a törvény megenged, vagy, hogy ka­mattól kamatot vesznek. Már pedig, hogy a ka­mat, a melyet az állam az őt illető adótól vesz, uzsora volna, ezt csakugyan nehéz volna bebizo­nyítani. Ezen szempontból ellenkezőleg indokolva volna a javaslóit szakasz: mert a kamatnak helyes értelme az, hogy valaki aequivalenst fizet másnak azért, hogy a másik az előbbinek vagyonbeli ér­tékét keze között visszatartja. Ezen szempont­ból tehát e szakasz intézkedése indokolható volna, mivel az államot illeti az adó, a melyet buz, és az illető azt nem fizeti annak idején, azért illeti az államot egy aequivalens; itt tehát nem kamatnak kamatáról van szó, banem azon eszme van kife­jezve, mely késedelmi kamat alatt átalában el van ismerve a magán jog körében. E szempontból nem pártolhatnám az indítványt, hanem pártolom azért, mert a szakasz rendeletét keresztülvihetlen­nek tartom, s egyátalában a szegény népre nézve, mely az adót azért nem fizeti, mivel nem birja, ter­hesnek vélem; ellenben, ismétlem, a vagyonosok számára azon módozat igen is kedvező volna. Tisza Kálmán: Az előttem szólott t. kép­viselő olyat mondott rólam, hogy az én indokolá­somból tanulta meg ... föagy zaj. Már szólott! Ez nem s emélyes dolog!) Elnök: A tárgyhoz a t. képviselő úr már szó­lott : méltóztassék tehát kijelenteni, hogy személyes ügyben akar-e szólani vagy nem? Tisza Kálmán : Ismerem a ház szabályait, és egy szóval sem fogok szólni arról, a mit mond­tam, hanem igenis személyes dolognak tartom azt, ha valakinek szavai, nem mondom, készakarva, de rósz hallás folytán homlokegyest elferdittetnek. Ez történt velem; és azért egyszerűen és határo­zottan tiltakozom az ellen, mintha én ugy indokol­tam volna e szakasz elfogadását, mintha az a va­gyonosoknak kedvezne és a szegényebbek ellen volna. (Igaz!) Szontagh Pál {nógrádi) : T. ház ! Én a 14 dik szakasznak megtartását merőbenpártolom.Egyedül azt kivánom megjegyezni először is, hogy a köz­ponti bizotts% módosítását kihagyandónak vélem, azontúl pedig, hogy igen szépen hangzanak azon szavak, midőn mondalik, hogy a szegény nép érdekeit kivánják ezt vagy amazt. Már régen hallgatom a t, ház szentélyében ezen szavakat: ^szegény nép." Erre nézve részemről és az én nézetemnek megállapitása czéljából kinyilatkozta­tom, hogy én szegény nép és nem szegény nép közti különbséget emlegetni a képviselőházban adó­fizetés dolgában nem tartok óhajtandónak. (He­lyeslés.) Az országnak összes lakója a nép, és azon összes lakosságnak képviselői mi, a nép képviselői vagyunk. Én tehát magam részéről sem kívánok olcsó tőkét csinálni az úgynevezett szegény nép előtt azzal, hogy állítsam, hogy ezen 1 / 2-krnyi, vagy 6% kamat fizetése által a szegény osztály érdekei csak legkevésbbé is háttérbe szoríttatnának. Oly csekély annak adója, hogy azt 3 hónapról 3 hó­napra fizetni bizonyára pontosan képes. Statistice ki lehet mutatni, hogy a hátralékok nem épen azon szegény osztálynál vannak ; (Igaz!) ez tény ; más osztályoknál szoktak azok előfordulni. Ha te­hát ezen törvényben van valami kedvezés, az azon osztályra nézve tétetik, melyre nézve fokozat állita­tik fel a nem fizetésnek kamattal való pótlásával, és az azután bekövetkezendő executióval. Mondom, nem szeretem ezen distinctiót. Ezen kivül még az sem kerülheti el figyel­memet, hogy hivatkozás történt bizonyos oldalról, hogy Bachnál bachabbak, és Schmerlingnél schmerlingebbek ne legyünk. Ha valakinek volt adó dolgában tán kedvetlen tapasztalata, bátor vagyok magam szerény személyét felemlíteni. Tudom, hogy néhol azon időkben, melyekre ez által ugy czéloznak, hogy mintegy sajnálattal em­iitik, hogy megszűntek, a katonaexecutió mellett még a késedelmi kamat is megfizettetettnehány eset­ben az illető adózókkal. (Ugy van!) Ennélfogva röviden ismétlem, hogy ezen szakaszt én is részemről kíméletesnek és a kincs­tárra nézve annyiban czélszerünek tartom , a mennyiben a kincstár a maga követelésére nézve fedeztetni akarja magát azok által, kik a törvény által elfogadott terminusokra nem fizetnek, külön­ben pedig, miután 3 hónapról 3 hónapra történnek a fizetések, ezt igazságosnak is tartom. Végül meg egy alázatos észrevételem van. Ugy látszik, épen azon t. képviselőtársaim, kik ugyanazon szegény nép hangoztatását leggyak­rabban ismételték, felejtik, hogy az 1848 előtti feudális időkben nem háromhavonkint, hanem minden hónapban legalább egyszer tartottak a megyék incassatiót a még akkor valósággal és tör­vényesen ezen névvel czimzett nép között: „misera plebs contribuens." (Helyeslés.) Ennélfogva ezen szakasz megtartását a köz­ponti bizottság javításának kihagyásával kivánom. (Helyeslés.) Édes Albert: T. ház! A 14-dik szakasz­hoz azon észrevételem van, (Zaj. Eláll!) hogy midőn a törvényjavaslatba beigtattatott a szaka­szok közé, nagyon bölcsen előre gondoskodni kí­vánt arról, hogy az adó befizetésének ösztöne le­gyen, és a 16-ik szakasz épen ennek megfelelője szintúgy, mintha van hegy, van völgy is; és épen azért én ezen szakaszt elfogadom azon okból, mert tudjuk, hogy a magyar ember igen szeret barát­kozni, szeret vitatkozni, szeret dictiózni, mint itt is

Next

/
Thumbnails
Contents